Élőben közvetítette kislánya születését a Berki házaspár, pénzt is kértek érte

Hasonlóra még soha nem volt példa a magyar celebvilágban. A kamerát csak addig kapcsolták ki, amíg a kismama megkapta az érzéstelenítőt.

83 ember halt meg egy nap alatt, 6804 új fertőzöttet találtak

Kórházban 3629 beteget kezelnek, lélegeztetőgépre 366-an szorulnak.

Kitüntették Müller Cecíliát a pécsi egyetemen

A koronavírus-járvány elleni védekezésben végzett munkásságáért kapta az elismerést.

Helyreállt a szolgáltatás a Vodafone feltöltőkártyás előfizetéseinél

A cég javasolja, hogy az érintett ügyfelek indítsák újra készülékeiket.

November 29-én indul az első tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között

Egészen tavaszig ingyenesen lehet majd utazni rajta, végleges menetrendjét márciusra alakítják ki.

107 ember halt meg egy nap alatt, 6268 új fertőzöttet találtak

Félév után emelkedett újra száz fölé a napi halálos áldozatok száma, utoljára május 8-án haltak meg ennyien koronavírus miatt.

Várkonyi Andrea: Nagyon jó érzés, hogy egymásra találtunk Lőrinccel

A korábbi tévés most először mesélt nyíltan Mészáros Lőrinchez fűződő viszonyáról, azt mondta, kifejezetten mély a kapcsolatuk.

Összesen 30 százalékos béremelést kaphatnak az állami egyetemek oktatói

Az ITM benyújtotta az erről szóló javaslatot, már csak a parlamentnek kell megszavaznia.

Medián: Vezet az ellenzék a Fidesszel szemben Budapesten

A kutatás szerint, ha most lennének a választások, a Kétfarkú Kutya Párt bejutna a parlamentbe és Karácsony Gergely népszerűségét sem vetette vissza, hogy visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől.

Matt Damon és Robert Downey Jr. is szerepel Christopher Nolan új filmjében

A Batman: Kezdődik! és az Eredet rendezője az atombomba egyik atyjának tartott Robert Oppenheimerről forgat.

Kövess minket Facebookon is!