Ivermectintartalmú gyógyszert árult az interneten egy szlovák férfi, gyógyszerhamisítás miatt vádat emeltek ellene

2023. március 6. – 11:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 45 éves szlovák állampolgárságú férfi ellen, aki Szlovákiában megvásárolt, ivermectin hatóanyag-tartalmú gyógyszereket árult az interneten magyarországi vásárlóinak, közölte az ügyészség. A férfi Szlovákiában szerezte meg a gyógyszereket, amiket Salgótarjánban adott postára a megrendelőinek, akik öt- és ötvenezer forint közötti összeget fizettek érte, összesen 371 alkalommal postázott a készítményből. A vádirat szerint a férfi 2021 januárjától előbb ismerőseinek, majd egy internetes közösségi oldalon működő csoportban megismert személyeknek adta el a gyógyszereket.

Mivel a készítmény Magyarországon nem rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel, az ügyészség gyógyszerhamisítás miatt emelt vádat a férfi ellen, felfüggesztett szabadságvesztést, a lefoglalt tabletták elkobzását, a közel 92 000 forintos bűnügyi költség kifizetését indítványozták.

Korábban a Telexen is részletesen írtunk arról, hogy az ivermectintartalmú, más néven lóféreghajtó készítményeket a Covid elleni csodaszerként kezdték el reklámozni a koronavírus-járvány idején, majd Magyarországon is annyira népszerű lett ez az elmélet, hogy a Nébih is kiadott egy közleményt, amelyben ugyan nem tiltja a szer használatát, de arra figyelmezteti az embereket: nem jó ötlet lóféreghajtót szedni a koronavírus ellen.

A hivatalos szakmai vélemény szerint a szert embereken alig tesztelték, és a megfelelő adagolás néha embereknél kivitelezhetetlen. A néhány résztvevős kutatások alapján egyelőre nem lehet eldönteni, hogy az állapotjavulás az ivermectinnek köszönhető-e. Mégis sokan, köztük például Bánhidi Bence válogatott kézilabdás is meg voltak győződve arról, hogy náluk ez a szer hatott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!