2023. augusztus 26. – 11:24
Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Kerékpárral a Balaton azért még nem az igazi, így azok a szerencsétlen fővárosiak, akik elbringáznának egy jó szabadstrandra, főhetnek a saját levükben. Vagy mégsem? Nem ám! A Duna mellett már több jó fürdőhely van, kiválasztottunk most két kevésbé ismertet, egy északit és egy délit. Irány a szigetcsépi öböl és a gödi Homok-sziget, nézzük, melyik a jobb!
Egy napos nyári hétvégén bringázhatnékunk támadt, és kitaláltuk, hogy induljunk el a fővárosból dél felé – és azért nem a Balatonra, mert az egy elég fárasztó feladat, ami ebből a cikkünkből kiderül.
Az Eurovelo 6 nyomvonalát már felderítettük a százhalombattai óvárosig, de mivel az M0-s hídtól délre sajnos van még mit fejleszteni rajta, ezért úgy döntöttünk, áttekerünk a hídon Csepelre, ott a part mentén Tökölig, majd ha minden jól megy, a szigetcsépi szabadstrandon fürdünk egyet, és visszagurulunk a Ráckevei-Duna partján.
A déli menet
Budapest belvárosától a Lágymányosi (Rákóczi) hídig hasítunk, mint kés a vajban, éppen ezért nem is állunk meg a Kopaszi-gát hívogató büféinél. Pedig itt van Buda egyik fenszi dunai strandja is, Lágymányos Lupa-tava, a SHO Beach, de valahogy nem vonz minket. (A másik dunai strand a Rómain található, ahol úszni nem lehet ugyan, de mártózásra tökéletes a vize.)
A Budafoki útról a gáton vezetett bringaútra letérve ott vagyunk a mostanában kicsit kipofozott Árasztó parton, ami a hőségben leginkább „Bágyasztó partként” működik a kevés árnyék és a vízi kapcsolat hiánya miatt. Az első pihenőnket az albertfalvai Dunaparty Megálló kiszuperált londoni double deckereinél tesszük, a napernyő alatt jólesik a frissítő. Túloldalról a Csepeli Erőmű kéményei figyelnek minket.
Ehetnénk-ihatnánk egy kicsit lejjebb, a kellemesen kialakított DunaFok szabadidőpark hamburgerezőjében is, de itt nem annyira közvetlen a vízi kapcsolat. Két kilométernyi igazi, széles, jó minőségű kerékpárút következik a 6-os út és a Duna között. Ha ilyen lenne végig a budai parton, tízszer többen bicikliznének. A bringaút végén található egy klasszikusabb és egy romkocsmásabb vendéglő, ezek most kimaradnak, mert még messze a végcél.
Kis kavarás a hárosi víkendházakból lett családi házak között, és már hajtunk is fel a Deák Ferenc hídra az M0-snál. A csepeli oldalon régebben három lehetőség volt a folytatásra: a Fővárosi Vízművek lezárt aszfaltútja, a gát füves teteje keskeny ösvénnyel (itt halad a Mária zarándokút), vagy a forgalmas Rákóczi Ferenc út. Az első sajnos egy jogszabályváltozás nyomán már nem járható, mert a vízművek már nem adhat ki egyedi engedélyeket a bebringázásra, a harmadik kényelmetlen a sok autó miatt, marad a gát.
Igaz, hogy száguldani nem lehet, de szép nyugodtan elkerekezünk rajta Tökölig, sőt teszünk egy kitérőt a világ legálmosabb pihenőhelyéig, az Árnyas Horgásztanya büféig. A tököli kompkikötő melletti parton egy nagy, fémlemezekből hegesztett, rozsdásodó papírhajó, és a rozsdaette Barcs kishajó köszönt minket, majd bent a településen egy albán pékségben töltekezünk.
A hátralevő 5 kilométer gurulás a legkellemetlenebb az egész túrán. A helyi autós erők ugyanis nem túlzottan törődnek a másodrendű főúton kerekező bringásokkal, érkezzenek akár hátulról vagy szemből. Kedvencem egy öreg csotrogányon szemből jövő, de a mi sávunkban dölyfösen előző figuramatyi, aki majdnem bedönt minket az árokba. Szerencsére az 5 kilométernek hamar vége,
ott is vagyunk Szigetcsép gyöngyén, a holtág öblében kialakított szép szabadstrandon.
A víz jó, a büfé aránylag olcsó, és nagyobb tömeg sincs. A közönség a környékbeli településeken élőkből vagy vízitúrázókból áll. Apropó, amint egy tájékoztató táblán látom, a strand a végpontja a Hókonyos-Bobonkov vízi (csónakos) tanösvénynek. Ilyenről még nem hallottam, visszatérünk majd még kipróbálni ezt is. Most sajnos nincs rá idő, néhány óra pihenés után elindulunk visszafelé.
Végig a Kis-Duna partja mellett gurulunk, a nádasok, nyaralók, víkendházak között. A látkép Szigetszentmiklós közepétől változik: ahol 30 éve parti vityillók sorakoztak szellősen, ma cipőkanállal beszorított emeletes családi házak szoronganak egymás mellett, magas falként elvágva a kilátást a folyó felé. Biztos nem lehet annyira jó egymás szájában élni, és valószínűleg a Duna is nyögi a szabadjára eresztett építkezési lázat.
Az M0-s hídon gyorsan át is térünk a pesti oldalra. A soroksári bringaút sokkal kellemesebb, a part sokszor nyitott, a pesterzsébeti csónakházakig békésen be lehet tekerni. A Gubacsi hídtól választhatunk: vagy a part menti gondozatlan, defektveszélyes ösvényen (hivatalos Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút-nyomvonal!) gurulunk be a Rákóczi hídig, vagy a Soroksári út (megosztott) buszsávjában. Az utóbbit választjuk. Az Eurovelót majd akkor, amikor kiépül (ha megéljük valaha.)
Az északi út
Néhány hét múlva új útvonalat próbálunk ki: északi irányba indulunk el a Clark Ádám téri 0 kilométerkőtől. A budai rakpartot hamar a Margit-szigetre, majd utána a pesti kerékpárútra cseréljük, ami aránylag jó minőségben vezet az Újpesti vasúti hídig. Itt következik egy kis hiány a bringás infrastruktúrában, amit remélhetőleg hamar befoltoznak. Mi a néptelen Váci úti járdán tesszük meg ezt a 2,5 kilométert. (Ha lenne kedvünk, kis kitérővel bebringáznánk a hídon a Duna-partig, ahol a Kabin megtelepedése nyomán szépen alakul a pesti oldal Római-partja, de most nem állunk meg itt.)
Megyernél ismét kerékpárúton folytatjuk, elgördülünk a honvédségi hadikikötő, majd az alig ismert, ám egyedülálló Újpesti Homoktövis Természetvédelmi Terület mellett. Az északi M0-s hídtól (Megyeri híd) nemrég megépült új, széles, minden igényt kielégítő kerékpárúton surrognak gumijaink tovább.
A Dunakeszi előtti szakasz kifejezetten kellemes, jobbra fák, balra mezők és a Duna. A városba beérve a Katonadombnál sóderes szabadstrand van a parton. Egy fürdőzővel beszélgetve kiderül, hogy amióta elkészült a Budapest határáig érő új kerékpárút, a strandnak fellendült a forgalma, és ennek köszönhetően szépen elkezdték alakítani a környéket is: füvesítések, pihenők, fagylaltozók, büfék jelentek meg. „Sok fővárosi rájött: minek menjen a Balatonra, amikor itt a Duna?” – mondja beszélgetőtársam.
Mivel a dunakeszi beach már elég ismert, mi nem is itt állunk meg, hanem tovább haladunk észak felé, a vadregényesebb, eldugottabb helyre. Csendes forgalmú kis üdülőutcákon gurulunk egészen az alsógödi kompállomásig. Itt nem bírjuk tovább, beülünk a parti kisvendéglő kerthelyiségébe egy frissítőre és némi ennivalóra. Megakad a szemem a hideg kovászosuborka-levesen. Egyszer élünk, kóstoljuk meg! A leves hűsítően savanyú, állaga a zöldségkrémleveseket idézi. Utána is nézek a receptnek: jó lesz ez máskor is.
A komphoz már közel a Homok-sziget bejárata, ami a legnagyobb elképedésünkre nem híd, nem gát, hanem egy gázló a galériaerdőben – lábszárközépig érő vízzel. Mivel mindenki bátran közlekedik rajta, mi is átlábalunk, vállunkra emelve a kerékpárt. A parti sávba kiérve elcsodálkozunk: a négy-öt méter, néha szélesebb sóderes fövenyen sokan napoznak, egy csomóan pedig fürdenek a vízben.
Hamar kiderül, hogy a nyugodt vízfelszínt két, a Dunába mélyen benyúló kőgát okozza, az fogja meg az áramlást. Szemben, a horányi strandon viszont épp az erős sodrás miatt nem lehet nagyon mélyen bemenni a vízbe. A Homok-sziget hangulata leginkább a kisoroszi szigetcsúcs strandhangulatára emlékeztet. Ugyan itt nincs egyáltalán kiépített infrastruktúra, például vécé, sátorhely vagy büfé, de épp ez a vadregényes benne. (A Szentendrei-sziget kerékpáros világáról ebben a cikkben lelkendeztem.)
A népesebb parti részen túlmegyünk, át egy kis erdei szakaszon, hogy kiérjünk egy teljesen békés helyre. Egy behajló fatörzsre felapplikálom a függőágyat, majd fürdés után kezdetét veszi a vízcsobogással körített, kellemes szellőben ringatózó szunyókálás, amit leginkább csak a Duna-parton lehet ideális körülmények között elkövetni. Sajnos a kellemes alfa-állapotból félóránként-óránként félőrült jet skizők öblösfing-szerű hanggal kísért vízi parádéja, vagy csuma gázzal forgolódó motorcsónakos riaszt fel, de egykedvűen legyintve betudom műsorukat a couleur locale részének.
Néhány óra múlva összeszedjük magunkat, mert innivalónk is elfogyott, meg amúgy is haza kell még tekerni vagy 30 kilométert. A visszaút megegyezik az idefelé vezető úttal, ezért annak még egyszeri leírásával inkább nem fárasztom az olvasót. Persze kalandozó kedvűeknek át lehet kompozni Horányba, onnan meg Szentendrére és a budai nyomvonalon visszatérni, de az útvonal kicsit bonyolultabb az átkelések miatt.
Ha már felvetettük az elején az észak kontra dél kérdést: mind a szigetcsépi, mind a homok-szigeti strandnak megvan a nyugodt, lelassító hangulata, a szigeten azonban jobban (de mint láttuk, nem teljesen) el lehet vonulni a világ zaja elől. Az oda-vissza útban a csepeli irány az érdekesebb, több az autentikus pihenőhely, az attraktívabb rész, csak az a Tököl–Szigetcsép szakasz ne lenne. A válasz tehát az egészet nézve: döntetlen.
A túrák nyomvonala nagyítható térképen:
Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szépkilátás Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted! Kérdések és tanácsok is ide jöhetnek.
További kerékpárostúrák a Szépkilátáson:
