Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.
Amióta a Pilisi Parkerdő kialakította a Pilis Bike erdei kerékpáros hálózatot a Budapest feletti hegyekben, azt terveztük, hogy kipróbáljuk valamelyik útvonalat, de a bringaszállítási-logisztikai nehézségek miatt nem kerítettünk sort rá. Egészen a múlt hétvégéig, amikor is rájöttünk, hogy nem muszáj elvinni a biciklit, ha kölcsönözni is lehet, ráadásul elektromos hegyi kerékpárt.
Pár hónappal ezelőtti megjelenésekor végignéztem a Parkerdő által javasolt kerékpáros túraútvonalakat, de a 15-25 kilométeres oda-vissza menetek nem hoztak lázba, mert egyrészt a folyamatosan változó körtúrákat szeretem inkább a túrázásban is, másrészt az elektromos rásegítés kiterjeszti a túra hatósugarát. Így találtam egy 45 kilométeres kerékpáros körtúrát a Visegrádi-hegység szívében, ami egyben csúcstúra is volt a hegység legmagasabb pontjára, a Pilis-tetőre.
Kíváncsi voltam, mi sül ki belőle, az eredmény pedig nagyon kellemes meglepetés lett. De ne tekerjünk olyan gyorsan előre! A térképen jelzett útvonalat kibővítettük egy rövid kitérővel Pilisszentkeresztig, hogy egy kényelmeset ebédeljünk a túra közben, a vendéglőtől pedig egy 3 kilométeres igazi, meredek, köves terepszakaszt iktattunk be az érzés kedvéért.
A túra kiindulópontja Pilismarót, ami amúgy is jó startpont, de mivel itt van a kölcsönző, logikus innen elindulni. Indulás előtt jó tudni, hogy a hegységben csak a kijelölt kerékpárúton lehet bringázni, arról letérni, vagy gyalogos túraútra ráhajtani nem lehet. Első nagy meglepetésem volt, amikor kiderült, hogy kiszemelt körtúrám szinte végig aszfaltozott úton halad. Igen, az erdőben. Olyan erdei üzemi utakon vagy erdészeti utakon, amit korábban csak az erdészet gépkocsijai vettek igénybe nagy ritkán.
A nagyítható, részletes túratérkép ide kattintva elérhető
A zöld és a sárga jelű kerékpáros túraút együtt indul az első két kilométeren Pilismarót központjából, az Ady Endre, majd Hoffman úton, majd kiérve a faluból, a biciklis fülnek sátáni hangzású Ördög küllője-hegy előtt kettéválnak. A 180 fokos kanyarral leborító sárga jelzésű út felé érdemes indulni, mert ez egy fokkal rosszabb minőségű burkolatú, így felfelé praktikusabb arra, mint lefelé, nagyobb sebességgel gurulva.
Üres út, erdő, madárdal – mi kell még?
A térképen Rám-hegyi út névre hallgató, azért messzire nem olyan rossz minőségű aszfaltút szépen emelkedik, de ezek az emelkedők elektromos biciklivel nem jelentenek nehézséget. Szépen, 15 km/óra sebességgel gurulunk felfelé, mellettünk kétoldalt szép erdő, madárdal, haraphatóan tiszta levegő, mi kell még?
Az úton nemhogy autó, egyszerűen sehol senki szombat délután. Néha egy-egy kiránduló, túrázó, elvétve kerékpáros. Ez nekem, aki a nagyvárosi forgalomban biciklizik több mint tíz éve, egyszerűen misztikusan szürreális élmény. A gurulást egyetlen dolog szakítja meg: a roskadozó szederbokrok mellett nem lehet elmenni.
Dobogókő felé kerekezve ismerős helyre érünk: a Rám-hegy kapujához – nem véletlenül nevezik az utat Rám-hegyi útnak. Legutóbb Gáborral, a hegyek adatait fejből soroló kisfiúval túráztunk erre, akkor fel is mentünk az úttól kb 10 perc gyaloglással elérhető sziklatetőre, ahol a szív alakú Ferenczy-szikla sugározza a földenergiát a kimerült vándortáltosoknak. Most nem mentünk fel, mert nem akartuk lent hagyni a bicikliket, és amúgy sem tudtam, időben fogunk-e visszaérni. Aki viszont még nem volt fent, érdemes lekötni a biciklit arra a negyed órára, és felsétálni, mert sok kilátás nem lesz a bringatúrán, a Rám-hegyi panoráma viszont az egyik legszebb a térségben.
A kerékpárút az egyszeri turistalogikát megcáfolva nem megy fel a Dobogókőre, hanem olyan 500 méteres magasságban dél-kelet felől megkerüli a hegyet. A sárga jelű kerékpárút a Király-kúti-nyeregnél beletorkollik a kékkel jelzett, Királyok útja fantázianéven futó erdei kerékpárútba, ami Visegrádból indul (számunkra ez nem érdekes most) és Pilisszentkeresztig tart (ez viszont fontos, mert pont oda tartunk).
A Fagyos katonától a Döme haláláig
A fák között szépen kanyargó út elvisz a Fagyos katona nevű hely mellett, amiről korábban már írtam a környékbeli nevezetes haláleseteket feldolgozó és végigjáró Halál-túra teljesítésekor. A nevezett honvédről egyébként annyit lehet tudni, hogy a szabadságharcot (vagy az I. világháborút) követő hideg télen hazafelé tartott pilisi szülőfalujába, de elfáradt, megpihent, és megfagyott. Az út innen enyhén lejtve begurul Pilisszentkeresztre, az utolsó egy kilométeren rátérve a közútra (Dobogókői út).
Szentkereszten bolt, cukrászda, kocsma és vendéglő is várja az éhes-szomjas túrázókat, mi egy sztrapacska mellett döntöttünk az Emmában. Úgy feltankoltunk, hogy az eddigi úri kerekezést megunva egy kis igazi terepre váltottunk. A faluból a Forrás utcán kikeveredve a szintén kék jelű Pilisszentkereszt – Két-bükkfa-nyereg közötti köves, meredek, még e-bike-kal is izzasztó erdei mountainbike úton zötykölődtünk fel. Ebbe az irányba csak az elszántabbak menjenek, mert az aszfalthoz képest azért meg kell szenvedni rajta – viszont Döme keresztje és a Szopláki-Ördöglyuk mellett halad el.
Döme, polgári nevén Pápay Domokos esete szintén a Halál-túráról ismerős. A földmérő mérnököt 1957-ben egy segéd dobta nyakon véletlenül egy hegyes kitűző rúddal, szerencsétlen helyben el is vérzett. A Szopláki Ördöglyuk pedig egy fokozottan védett, látványos aknabejárattal rendelkező barlang.
A Két-Bükkfa-nyereghez érve örültünk, hogy véget ért a darabos emelkedő. Itt kellett eldöntenünk, hogy vagyunk-e annyira elcsigázottak, hogy kihagyjuk a feltekerést a Pilis-tetőre, a Pilis, a Budai-hegység és a Visegrádi-hegység legmagasabb csúcsára, vagy nem. Természetesen az a kis hegyi terep nem vett ki annyi energiát, hogy ne vágtunk volna neki. Nem is volt vészes ismét aszfalton felgurulni 756 méter magasra, ahol körbe tudtunk nézni a tetőn álló kilátóról, és nagyjából megállapítani, merről jöttünk, merre megyünk.
Élvgurulás a célig
Ami ezután következett, azt az angol joyride szó írja le talán a legjobban: egy bő fél óra élvezeti bringázás. Az aszfaltút végig lejt a Két-bükkfa-nyeregig, onnan egy rövid műutas szakasz után kezdődik a még jobb minőségű aszfaltút, végig lefelé, 12 kilométeren, egészen Pilismarótig. A Nagy Gurulásban két dologra kell odafigyelni: a fékre és a kanyarokra. Ez a rész egy igazi erdei suhanás, alig surrogó gumikkal, néha felnyikorduló fékkel. Bicikliztem már pár helyen, de ennyire élvezetes még nem volt egyik út sem.
Az út vége felé a többiekkel már konkrétan guggoló gyakorlatokat kellett végeznünk a pedálon állva, hogy átmozgassuk az egyre hűvösödő erdei levegőben elgémberedő tagjainkat a biciklin, annyira nem kellett tekerni. Az utolsó lendülettel szépen becsurrantunk Pilismarótra.
A nagyítható, részletes túratérkép ide kattintva elérhető
Magam is meglepődtem, de a közel ezer méteres szintemelkedőt/lejtőt nagyon kényelmesen, ebéddel és terepkitérővel együtt nagyjából négy óra alatt letekertük. Nyilván normál biciklikkel ez az út tovább tartott volna, de a hivatalos számítás szerint a szentkereszti ebédkitérő nélkül nagyjából négy és fél óra alatt megjárható így is (bár ebben egy kicsit kételkedem).
A kérdés attól még ott motoszkálhat a fejekben: e-bike vagy normál bicikli? Szerintem első útra, bevezetésnek mindenképpen jobb az elektromos rásegítést választani. Annyira élvezetessé teszi a túrát, hogy már megjött a kedvem rendes biciklivel is nekiindulni. Sajnos a legszebb, belső hegyi részeket nagyon hamar be lehet járni azon a pár kijelölt erdei bicikliúton, de a 600 km hosszú Pilis Bike kerékpárút-rendszer még számos jó utat kínál.
A kerékpárokat a Maróti Kiskert biztosította.
További kerékpárostúrák a Szépkilátáson:
