Rám-kör: a túra a Visegrádi-hegységben, amivel nem lehet befürödni

2021. június 05. – 07:02

Rám-kör: a túra a Visegrádi-hegységben, amivel nem lehet befürödni
Energiagyűjtés a Rám-hegyi Ferenczy-sziklánál – Fotó: Martiskó „Amerika” Gábor

Másolás

Vágólapra másolva

A misztikus Rám-hegyet, az izgalmas Rám-szakadékot és látványos dobogó-kői kilátóteraszt összefűző Rám-körút az a 12 kilométeres túraút, amivel egy szülő se fog befürödni, ha meg akarja ismertetni 10 év körüli gyerekével a túrázást. Egy 11 éves autista kisfiú volt a vendégem, akiről hamar kiderült, több van a fejében a túráról, mint nekem.

A napokban „főtúrásbácsi” minőségemben kaptam emailt egy 11 éves budapesti kisfiú mamájától, aki leírta, hogy kisfia, aki szintén Gábor, imád túrázni, és nagyon kedveli a telexes túracikkeket. A levél szerint „Gábor autista kisfiú (a spektrum szinte alig észrevehető részén, de az igazsághoz hozzátartozik), agya egy komplett lexikon, a környező hegyek minden adatát kívülről fújja, és biztosan imádna egy közös túrát, mert végre olyasvalakivel túrázhatna, aki szintén ennyire otthon van a témában”. (Gábor mamája hozzájárult az idézethez.)

Egy ilyen felkérésnek nehéz ellenállni, így elkezdtem gondolkozni, mi legyen az a tuti túraútvonal, ami nagyjából a főváros közelében van, és benne van minden, ami egy kisfiút érdekelhet. Mivel fiaimnak 6-7 éves korukban a Rám-szakadék volt az első és máig meghatározó kirándulás, Gábornak viszont eddig kimaradt, egyértelmű volt, hogy az benne lesz.

Úgy gondoltam, ha Dobogókőről indulunk, és oda is térünk vissza, akkor legalább öt nagyon jó kilátópontra is eljutunk, amiből ráadásul az egyik, a Rám-hegy egy hatalmas, magában álló, látványos sziklatető. Ráadásul úgy gondoltam, egy gyerek fantáziáját biztos izgatja a Rám-hegyet övező misztikum és a környékhez kapcsolódó számos legenda, így Dobogókő – Rám-hegy – Rám-szakadék – Három-forrás-nyereg – Dobogókő lett a végső útvonal.

Fent: a Thirring-körúton, lent: az egyik Thirring-szikla tetején – Fotó: Martiskó „Amerika” Gábor

A tömeg elkerülése érdekében mindenképpen hétköznap akartunk menni, így esett a választás hétfőre. Felszerelkeztem a térségből összeszedhető legendákkal, és egy borult reggelen egy frissen elfogyasztott mákos rétessel a gyomrunkban nekivágtunk az előzetesen kifundált 12,5 kilométeres Rám-körútnak.

A kiindulópont a Báró Eötvös Loránd Menedékház mögötti dobogókői kilátóterasz, innen indul a zöld ◼ jelű turistaút, amit a túra első harmadában követnünk kell. Úgy kellett elkapnom leeső államat a mélység fölött, Gábor ugyanis rögtön a kilátóterasznál ámulatba ejtett azzal, hogy szinte az összes látható hegy nevét felsorolta a magasságukkal együtt. Kiderült, mostanában a madárfotózás a hobbija, hozott is egy fényképezőgépet, amivel rögtön lekapdosott a túra elején féltucatnyi madarat, amikről kislexikonnyi dolgot tudott. Az általam kigondolt útvonalat is olyan részletesen megjegyezte előre, hogy elkezdtem vakarni a fejem, hogy vajon ki fog itt vezetni kicsodát ezen a túrán.

A Dobogő-kő platójának pereméről meredeken ereszkedik le az erdőben a zöld ◼ túraút. Egy darabig együtt halad a dobogó-kői kilátóteraszt alulról, szűk körben megkerülő, tornyosan kiemelkedő Thirring-sziklák mellett elkanyargó Thirring-körúttal. Megpróbáltam elsütni első bekészített misztikum-patronomat azzal, hogy a Thirring-körút rajzolata egy kitárt szárnyú turulmadarat formáz, de Gábort láthatóan inkább a valódi madarak és a valódi tények érdekelték.

Felmásztunk az egyik jó kilátást kínáló Thirring-sziklatorony tetejére, amin felvilágosított, hogy valójában egy andezit-agglomerátumon állunk. Nyeltem egyet, és bepróbálkoztam az őstörténettel. Az láthatóan érdekelte, hogy millió évekkel ezelőtt ezek a tornyok lávabombaként érkezhettek a helyükre a közelben működő tűzhányóból, de azzal – az általam is kétkedve fogadott – legendával már elő se nagyon mertem jönni, hogy a sziklatornyok egyesek szerint egy ősi vár hatalmas bástyái lennének. Legendaügyben kiegyeztünk azzal, hogy ezeknek a történeteknek talán a tíz százalékuk ha igaz, a többi rárakódott az évszázadok során.

Fent: belépés a Fény-kapun, lent: a Prédikálószék tömbje a Rám-hegyről – Fotó: Martiskó „Amerika” Gábor

Ahogy az úton egyre közeledtünk a Rám-hegyhez, Gáboron úgy vett erőt az izgatottság, méghozzá, ahogy mondta, „a csúcsra felvezető, köves, meredek ösvény elején álló Fény-kapu” miatt. Egy fanyar félmosollyal jutalmazta viccemet, miszerint nappal lehet, úgysem látunk belőle semmit, és amikor végre megláttuk a faragott fakaput, őszintén fellelkesedett.

A Rám-hegyre a rövid és azért nem olyan vészesen meredek zöld ▲ jelű túraösvény visz fel a Fény-kapun keresztül. Maga a hegy valójában inkább egy csupaszon maradt hatalmas szikla, ami a maga pőreségében messziről láthatóan kilóg a Dobogó-kő előtti hatalmas, erdő borította völgyrendszerből. Középmagas (486 méter magas) tetejéről viszont majdnem körkilátás nyílik a hatalmas zöld, belső medencére.

Nemcsak csupaszsága és elhelyezkedése miatt érdekes a Rám-hegy, hanem azért is, mert állítólag a lábánál egykor nagyon régen rézbánya létezett. A táltosirodalom szerint a „rám” szó ősi rézbányászati szakkifejezés, azaz a Rám-hegy magyarul rézhegyet jelent. A pogány táltoshit szerint a Rám-hegyen álló – ha nagyon akarjuk, szív alakú – Ferenczy-szikla a Föld szívcsakrája, azaz ezoterikus energiacsomópontja.

Fent: fel a Rám-hegyre, lent: a Rám-hegy (jobb alul) sziklája távlatból – Fotó: Martiskó „Amerika” Gábor

A legendák valóságtartalmának 10 százalékára hivatkozva sikerült is rávennem Gábort, hogy tapogassuk le, vajon sugároz-e energiát a szikla. Némi idő elmúltával megegyeztünk abban, hogy némi bizsergést érezni az ujjbegyünk körül, de ez annak is lehet a jele, hogy kiment feltartott kezünkből a vér. Mivel geoenergiából épphogy csak pár mikrojoule-nyi érkezhetett, a tetőn benyomtuk a szendvicseinket. Közben megbeszéltük, hogy a földrajzi etimológia száraz tényei szerint a Rám-hegy neve a német nyelvterületen gyakori Ramsberg, azaz Medvehegyma-hegy részfordítása lehet.

A Rám-hegy sziklateteje egyébként – misztikum ide vagy oda – tényleg egy olyan természeti hely, ami tökéletesen alkalmas a leeresztésre, azaz kiváló relaxációs-meditációs pont, ha egyedül vagyunk rajta. A szikla olyan, mint egy nyugodt sziget a hullámzó, zöld erdőtengerben, a két távoli, dobogókői antennán kívül csak a tarvágások néhány sávja emlékeztet a civilizációra.

A hegyről a szurdokba

A hegyen még sütött a nap, de látszott, hogy észak felől esőfelhő közeledik. Próbáltuk a borús idő napos oldalát nézni: esőben még kevesebben vannak a közeli Rám-szakadékban, szinte mienk lesz az egész. A Rám-hegytől kb. negyed óra alatt odaértünk az Árpádvár (484 m) és a Jász-hegy üstöke (550 m) között húzódó Három-forrás-nyereghez, ami lényegében a Rám-szakadékot magába foglaló Három-forrás-völgy kiindulópontja is egyben.

Mivel a Rám-szakadék felfelé egyirányú, kerülő úton indultunk el a sárga jelzésű úton az alja felé. Körülbelül negyedórás ereszkedés után bent voltunk a szűk völgyben, nem messze a szurdok bejáratától. Bár elkezdett esni az eső, igazából nem zavart minket a vizes szurdokban. Ahogy arra számítottam, Gábor megfeledkezett kezdődő fáradtságáról a beépített kapaszkodókkal megkönnyített szurdokúton.

A Rám-szakadék vizes szikláin – Fotó: Martiskó „Amerika” Gábor

A szurdok egyre szűkebb lett, a tornyosuló sziklafalak egyre magasabbak. Elértünk az első létrákhoz, ahol 2013 őszén egy törött lábú túrázó mentésére sietve lezuhant és szörnyethalt egy tűzoltó, emléktáblája máig kint van a sziklafalon. A vizes-sáros létrafokok minket is nagyobb óvatosságra intettek, de végül sikeresen mégmásztuk mind a négyet. Lényegében észre se vettük, és kiértünk a Rám-szakadék végébe.

Ahogy kijöttünk a mély völgyből a lépcsőkön, Gábor hangulata kissé hullámvölgybe került az eső, sár meg a fáradtság miatt, de egy fél tábla csakracsoki után hamarosan úgy rákapcsolt, hogy alig győztük utolérni. Visszaértünk a Rám-szakadékot magába foglaló kitérőnk elejére, a Három-forrás-nyeregbe, ahonnan a Dobogókő felé tartó sárga jelű túraútra fordultunk rá.

Innentől szép lassú, fokozatosan emelkedő út vitt fel a nyeregből a Jász-hegy-üstöke mellett a Dobogó-kő platójára. Az út első felében egy nem jelzett, eldugott kilátópont rejtőzik a bozótosban bal kéz felé, majd később a kiépített Rezső-kilátóról tekinthettük be az utat felülről, amit bejártunk. Gábor természetesen folyamatosan ismertette velünk, merre járunk, és milyen hegy található a közelben vagy látható a távolban. A Rezső-kilátótól már csak egy negyed óra a dobogókői terasz és a menedékház, ahol Gáborral egy-egy nagy adag gulyáslevessel koronáztuk meg a napot.

Rezső-kilátó – Fotó: Martiskó „Amerika” Gábor

Konklúzió: kezdjük Gáborral, aki elmondta, hogy a két legjobb rész természetesen a Rám-szakadék és a Rám-hegy volt. Végül is a 11,7 km-es menet láthatóan nem fárasztotta ki, pedig azért volt benne egy kemény 512 méteres ereszkedés, majd ugyanannyi kapaszkodás. Az utat pihenőkkel, madárfotózással, mindennel együtt bő hat óra alatt tettük meg, ennyit azért rá kell szánni, ha valaki nem akar végigrohanni rajta. Az útvonal személyes véleményem szerint a Visegrádi-hegység egyik legszebb, legizgalmasabb részén megy keresztül, tehát ha valaki a 10 év körüli (vagy idősebb) gyerekével bele akar kóstoltatni a túrázásba, akkor itt kezdje, tuti siker.

A nagyítható, részletes túratérkép ide kattintva eléhető

Tippek, trükkök:

Esőkabát, zárt, lehetőleg vízálló cipő-bakancs azért legyen. Ha nincs, és belecsusszan a láb a vízbe, akkor jól jön a Konyi-féle vapor barrier: dupla zokni közé teszkós szatyor, ami melegen tartja a lábfejet, amíg kell. (Ehhez tehát kell a hátizsákba még egy pár zokni és két nejlonszatyor.) Fáradó gyerekek energetizálására csokoládé, gumicukor, sós mogyoró, szőlőcukor és a Ferenczy-szikla tapizása kiválóan beválik. Délutáni indulás esetén legalább egy fejlámpa vagy zseblámpa kötelező a zsákba.

További telexes túraajánlók ide kattintva >>