Egy kiszámíthatatlan téli hétvégén legbiztosabb, ha szurdoktúrára megy az ember. Lehet köd, felhő, hideg, egy szakadékvölgy mindig látványos. Sajnos a főváros környéki ismertebb szurdokokat a járvány idején fellendült kirándulókedv színültig telítette, van viszont egy attraktív szakadékvölgy az Ipoly mellett, Budapesttől autóval bő másfél órányira. Oda megyünk most.
Ez egy igen egyszerű túra, amit persze kicsit meg lehet bonyolítani, ha a szurdok felső részéből indítjuk. A könnyebb, basic nagymamaverzió tehát: kocsival át Nógrádszakálon az országhatár felé, majd 600-700 méterre a település után jobbra, a földúton van egy kis parkoló, szinte a szurdok szájában. Kiszáll, ajtó bevág, szerelés megigazít. Maga a menet mindössze 300 méter, és el is érsz a végpontig, ahol szerencsés (csapadékosabb) esetben egy kis vízesés is csörög. Ennyi?
Nem. Kicsit lassabban: a völgyszakadék bejáratánál pihenő, esőbeálló, információs tábla várja a nagyérdeműt. Innen elég gyorsan az első, szűk, látványos kanyarban találod magad. A szurdok két fala egy geológusnak szórakoztató olvasókönyv lehet.
A falat nézve időkapuk nyílnak: az elsőn belépve az ősember korában találjuk magunkat, 10-20 ezer évvel ezelőtt. A 300-350 méter hosszú, némely pontján 2-3 méteresre szűkülő, zegzugos völgyet ekkoriban időszakosan, felhőszakadások-hóolvadások után megáradt, lezúduló patakvíz kezdi mélyíteni, ami érdekes dolgokat hoz a felszínre a még régebbi múltból.
A kimélyülő völgybevágás felfedi egy 15-16 millió évvel ezelőtti korszak világát, amikor a mély, de széles árkot szép lassan az arra kanyargó folyó töltötte fel kavicsos üledékkel. Az évmilliók alatt lerakódó üledék mauzóleumában megkovásodott fatörzsek, állati csontok-fogak és a finom vulkáni porból összeálló agyagban pontos levéllenyomatok rejtőznek azokból az időkből, amikor még hatalmas, görbe agyarú masztodonok korzóztak a parton az óriás juharok, szilfák és fűzfák árnyékában.
A völgyszurdokba lassan behatolva érdekes, henger formájú, mély lyukak láthatók a kőzetfalban. Az egyik tábla igazít el arról, hogy ezek nem kiesett kavicsok helyei vagy madarak fészekjáratai, hanem egykori fatörzsek, gallyak visszamaradt üregei. A fatörzseket a folyóvíz sodorta el, rakta le az üledékkel együtt évmilliókkal ezelőtt. Ha az üledék aránylag gyorsan vette körbe a fatörzset, akkor elzárta az oxigéntől, és így megakadályozta a korhadást. A famúmiává váláshoz persze az is kellett, hogy a törzsek átitatódjanak kovával.
Amikor az újabb korban a szurdok bevágódásával a konzerválódott famúmia egy része felszínre került, az anyaga kimállott, kipergett a helyéről. Ezeken a helyeken lyuk maradt, ami úgy tátong most, mint egy felnyitott, kirabolt koporsó. A szurdokban csak kisebb ilyen lyukakat látni, de a felirat szerint valahol odébb egy nagyobb fatörzs hivatalosan is barlangnak tekinthető (tehát két méternél hosszabb, egy embert befogadni képes) üreget, úgynevezett falenyomatbarlangot hagyott hátra maga után.
Akit nem érdekel a természetes geológiai tárlat, a szakadékvölgy méretein, formáin, meredek falán is legalább egyórányit elbámészkodhat. Nyáron, jó időben valószínűleg többen járnak az országnak ebben a nagyon eldugott zugában, most, egy januári hétvégén talán ha tucatnyian megfordulnak itt naponta – legalábbis mi ezt tapasztaltuk.
A kalandosabb úton még kevesebben járnak. Ez a falu központjából, a Palóc utcából indul a dombon álló Szent Kereszt felmagasztalása templom felé, majd el az épület mellett az Északi Zöld túraút zöld jelzését követve még feljebb, fel a dombokra. Télen könnyebb haladni a sűrű bozótosba vágott ösvényen, tavasszal-nyáron lehet, elkél itt a machete is. 2-2,5 km megtétele után, fenn a dombtetőn indul el balra a zöld + jelzésű út, már amennyi látszik belőle. Elég nehéz észrevenni, követni nem különben.
Mi egy idő után el is vesztettük, és a GPS-re, majd az előbukkanó felső árokvölgyre kellett hagyatkoznom. Az árok a legutóbbi ajánlóban leírt Salabasinához hasonlóan elhagyatott. Nehéz a köves, ágas-bogas terepen haladni. Egy idő után beérsz a Páris-patak völgyszakadék meredek falának pereméhez, ahonnan a már jobban követhető zöld + jelű ösvény hoz le – egy sáros időben nagyon csúszós lejtőn a völgybe.
Bár a szurdokot Páris-patak szakadékvölgynek hívják, vizet csak ritkán (eső, hóolvadás idején) látni a meder alján. Érdekes viszont a patak neve, sajnos sehogy sem találtam rá forrást, honnan jöhetett. Az biztosan állítható, hogy a nevével nincs egyedül: Erdélyben, Nagyvárad mellett van még egy Páris-patak. Az erdélyi néveredetről már található valami: a város lakóinak egy része francia kereskedőkből állt régebben, az ő emléküket őrzi az ottani Páris-patak és a Páris utca.
Tartozik egy vadromantikus legenda is a váradi patakhoz, amit a Hölgyfutár folyóirat 1859. áprilisi számában írtak le: eszerint Páris egy ősz, nagy szakállú, külföldi tudósember volt, aki a török időkben költözött Várad mellé. Szép lányát elrabolta egy bég, aki a lovával ugratás közben a megáradt patakba esett friss zsákmányával együtt. Páris is utánuk ugrott, de a hömpölygő árban mindegyikük odaveszett. Azóta hívják a patakot Párisnak – legalábbis a XIX. századi társas életi közlöny cikke szerint.
Valószínűleg Nógrádban is egy francia atyafi nevét őrzik a jó palócok a patak nevében. És ha már palócok és Mikszáth: Palócföld a világ közepe, ahol természetesen minden van. Van Olimposz – a Karancsot nevezik Palóc Olümposznak Mikszáth nyomán –, és van Grand Canyon is. Azt már az olvasó fantáziájára bízom, hogy kitalálja, vajon mit neveznek – valószínűleg egy turisztikai szakember kissé verejtékszagú ötlete alapján – Palóc Grand Canyonnak.
A túraútvonal nagyítható térképe:
Túraadatok: A kalandosabb túra hossza összesen 3 kilométer, ami középtempóval, pihenők nélkül, hivatalosan bő 1 óra (azért több lesz az). A szintkülönbség összesen 120 méter. A besétálós csak pár száz méter, nagyon ráérősen, három, nyakon lógó gyerekkel 30-40 perc.
További izgalmas szurdoktúrák a Szépkilátáson: