Kevesebb aranyat, de nagyobb élményeket adott az olimpia, mint öt éve

Az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy különleges olimpia lesz a tokiói, hiszen a nézők hiányozni fognak a lelátókról. Pár nappal a láng meggyújtása előtt a szervezőbizottság egyik vezetője, Mutó Tosiró még arról beszélt, hogy ha úgy alakul a helyzet, bármelyik pillanatban lefújhatják a játékokat, így volt egy kis félelem mindenkiben. Az sem volt jó előjel, hogy emelkedtek a pozitív esetek a japán fővárosban, az olimpia idején pedig rekordot döntöttek. Utólag elmondhatjuk, az olimpia nem volt veszélyben, fel sem merült a felfüggesztése, az állandó tesztelés és a szigorú szabályok ebben nyilván jelentős szerepet játszottak. De végül nem volt veszélyben sem sportoló, sem edző, és mi, újságírók sem.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach azt mondta, jobb hangulat volt, mint amire számított, mert a szokásos nézők helyett a társaikat biztató sportolók szurkoltak a helyszíneken, és tudták egymást tüzelni. Ezt mi is láthattuk, például amikor a dzsúdón az ott lévő önkéntesek, biztonságiak értékeltek minden egyes akciót; a szakértői közönség Tóth Krisztián bronzérmes dobását is nagy tapssal fogadta. Nyilván nem olyannal, mintha telt ház lett volna, de érezhető tetszésnyilvánítással, ami megtörte a síri csendet.

Ha egy jelzővel kellene illetni, milyen olimpia volt ez, azt mondanám: a megkönnyebbülés olimpiája. Megkönnyebbült minden sportoló, hogy elindulhatott, és nem veszett kárba a többéves felkészülése, ugyanígy örülhettek az edzők. Megkönnyebbült a NOB, hiszen igazolták, hogy járványhelyzetben is lehet ekkora volumenű eseményt rendezni. Megkönnyebbült Japán is. Eredetileg ugyan azt szerették volna bejelenteni az olimpiával, hogy az emberiség legyőzte a koronavírust, ami sajnos még messze van, de így is nagy teljesítményt nyújtott az ország.

A magyar sport jó olimpiát zárt

Magyarország az éremtáblázat 15. helyén végzett, a Magyar Olimpiai Bizottság 13 éremről szóló várakozását jelentősen felülmúlva. Az aranyak számában elmaradtunk az előző két olimpiától, és most fordult elő másodszor a 25 év alatt, hogy kevesebb az aranyak száma, mint az ezüstérmeké – mégis, az összkép pozitív. (A táblázat azért 1996-tal indul, mert akkor már a szovjet és a jugoszláv utódállamok is külön indultak; a korábbi olimpiák számai szükségszerűen torzítanának ennek hiányában).

Olimpiai sajátosság, hogy a rendező ország megtáltosodik, és ez most is így volt, a japánok 27 arannyal rekordot állítottak fel. A mostani befektetés valószínűleg még a következő olimpián is az élmezőnyben tartja őket, hiszen olyan, nem éppen tradicionális sportágakban is nyertek, mint például a férfi párbajtőrözők csapatversenye. A britek 2012 óta az élmezőnyben vannak: 29, 27, 22 arany, így zárták a legutóbbi olimpiákat. 1996-ban csak egy jutott nekik, akkor határozták el a sport nagyszabású központi támogatását. A brazilok most eggyel kevesebb, hét arannyal távoztak, mint mikor Rio volt a rendező; az ausztrálok meglódultak, 17 aranyat nyertek, és ennél még jobbak lesznek 2032-ig, amikor Brisbane adhat otthont az ötkarikás játékoknak.

Szembetűnő, hogy egyre nehezebb a legjobb tíz ország közé bekerülni: a magyar sportra fordított állami milliárdok az elmúlt 11 évben nagyjából a szinten tartáshoz voltak elegendőek. Az előrelépéshez kellene egy szellemi központ, mert ugyan üdítő eredmény Vas Kata Blanka negyedik helye hegyikerékpárban, elismerésre méltó Hárspataki Gábor bronzérme karatében, ezek azonban az egyénnek köszönhetőek, nem a rendszernek, ott nem működik valami. A sportmászás olimpiai sportág lett, időszerű lenne átgondolni, ki fogja a gyerekeket arrafelé terelni. Van-e olyan testnevelő, aki nemcsak egy kosárlabdát vagy focilabdát ad a gyerekeknek? Ki ad tippeket a gyerekeknek, hogy gördeszkában is el lehet jutni az olimpiára, ezért gyakoroljanak szorgalmasan? Van-egyáltalán erre megfelelően szakosodott edző itthon, megvan-e a megfelelő szellemi háttér? A breaktánc olimpiai sportág lesz Párizsban, lehet vitatkozni, hogy jogosan-e, de ugyanolyan aranyérmet adnak majd érte, mint amilyet Milák Kristóf kapott. A magyar szövetség érdemi munkát idén kezdett el végezni, holott az, hogy a szakág bekerült az olimpiai programba, már évekkel korábban kiderült.

Most azonban maradjunk a jelennél. A riói olimpián 7-1 volt az aranyak aránya a nők javára, most a férfiak fordítottak, 5-1-re nyerték ezt a különversenyt (a 20 érem megoszlása: 15 került a férfiakhoz). Most azért lesz nagy verseny év végén, hogy ki lesz az év sportolója: két olimpiai bajnok is le fog szorulni szorul már a dobogóról is. Öt éve azt kutattuk, miért éppen a nők sikeresek, most az a kérdés, miért szorultak a háttérbe. A három aranyat szerző sikersportág kajakozásban is megfordult a trend, a férfiak vittek el kettőt.

A Telex tippje egyébként bejött, mi hat arannyal kalkuláltunk előzetesen, ezekből három kajakkal, és az úszásban, illetve vívásban 1-1 első hellyel, ez is mind stimmelt.

2016-ban Hosszú Katinka egymaga négy érmet szerzett – három aranyat és egy ezüstöt – , ő egyedül a 27. lett volna az éremtáblázaton Argentínával holtversenyben. Az akkori teljesítménye megismételhetetlen, most viszont elmondhatjuk, hogy a kiesése ellenére is sikerült megszilárdítani a pozíciónkat az élmezőnyben.

Bajnokok

Szilágyi Áron élő legenda lett: ő az első kardvívó, aki triplázni tudott. Nincs is a mezőnyben más, aki tudja, milyen érzés olimpiát nyerni egyéniben. Nyugodtan kijelenthetjük, öt asszót senki sem tud a világon olyan koncentráltan és sikeresen végigvívni, mint ő. Őszintén bevallotta, hogy világbajnokságot nehezebb nyerni, mert ott hét kifogástalanul lehozott meccs kell – a következő célja ez lesz.

Milák Kristóf egykedvűen, szinte morcosan nézett az eredményjelzőre, miután két testhossznyi előnnyel nyerte a 200 méteres pillangóúszást. Mém lett a tekintetéből, amit egyáltalán nem sajnált. Még Michael Phelps is megdicsérte az úszását. Nemzetközileg az ő aranyérme váltotta ki legnagyobb visszhangot, mert elvette a 23-szoros olimpiai bajnok Phelps utolsó rekordját. Mivel most csak három évet kell várni a következő olimpiára, nehéz elképzelni, hogy a semmiből érkezik addig egy komoly kihívója.

Kopasz Bálint mindent feltett a kajakozásra, édesanyja készíti fel. A hazai válogatón kikapott májusban, aztán az olimpián vágott vissza Varga Ádámnak. Igazából izgalommentes volt a győzelme, ahogy a másik két, már említett bajnoknak is. A kajakozásban az ezer méter a királyi szám, 1968 után van ebben a kategóriában magyar arany.

A birkózó Lőrincz Tamásnak sikerült az, ami minden sportoló álma: a pályafutása utolsó kísérletére ért a dobogó tetejére. Polyák Imre annak idején három ezüst után szedte össze minden energiáját, és a negyediken lett ő is bajnok 1964-ben, épp Tokióban. Lőrincz pontosan tudta, hogy kell a döntőt megnyerni, bevállalta, hogy hátrányba került, aztán fordított. Bosszantotta, hogy egy papírból akarták megmondani, sosem lesz belőle nagy bajnok.

A kajakos Tótka Sándor is történelmi aranyat nyert, mert a 200 métert kiveszik a programból, ez volt az utolsó alkalom, hogy megnyerje az aranyat. 45 ezreden múlt, az ő sikere tele volt izgalommal, úgy várta a kijelzőn az eredményt, mint a felvételizők a ponthatárokat.

A női négyes hegemóniája viszont szembetűnő, 2009 óta egyetlen vb volt, amit nem a mieink nyertek meg. Akárhogy cserélődtek a szereplők a hajóban, nem számított. Most Kozák Danuta volt a vezérevezős, aki hatszoros olimpiai bajnokként beszélt egy kicsit arról is, hogy nincs elég önbizalma.

Boldog érmesek

Igazán jó volt látni, hogy nem volt szomorú ezüstérmesünk. Csipes Tamarának a legjobbkor jött a szabályváltoztatás, hogy nemcsak egy magyar indulhat, ő a kislánya megszületéséhez hasonlította a második helyét. Ha a régi szabály van, Kozák Danuta indulhat egyedül, Csipes pedig csak a partról szurkolhatott volna neki. A nyílt vízi úszásban remeklő Rasovszky Kristóf a hévízi meleg vízben edzett, hogy szokja a tokiói klímát, ez jó taktika volt, nem is viselte meg a 34 fokos víz. Jó volt látni a vitorlázó Berecz Zsombort is, aki hihetetlenül boldog volt az ezüsttel – neki kell egy évben a legtöbbet külföldön lennie, ha megfelelő edzéseket szeretne. A birkózó Lőrincz Viktor is tudott mosolyogni, nem úgy tűnik, mintha döntőbeli ellenfelének, az ukrán Belenyuknak lenne gyenge pontja. A párbajtőröző Siklósi Gergő pedig egy olyan franciától kapott ki, aki az utolsó pillanatban került be a csapatba, de a szlenget idézve olyan napja volt, hogy csak a kézfogásnál lehetett megérinteni. A tapolcai vívó röpke két másodpercig volt csak szomorú.

A bronzérmekbe már vegyült egy kis csalódottság, a Kozák–Bodonyi kajakpáros például többre számított, a férfi pólósok is nagyon szerettek volna döntőt játszani, de a kardcsapat is döntőre áhítozott. Az öttusázó Kovács Sarolta súlyos betegség után lett harmadik, úgy, hogy áprilisban még a járással is gondjai akadtak. A női pólósok három elveszített bronzmeccs után egy egészpályás kapusgóllal hozták a negyediket.

Mintha az ország egy kicsit megtanulná most értékelni azokat az erőfeszítéseket, amiket a sportolók azért tesznek, hogy érmesek vagy éppen csak helyezettek legyenek. Már nem csak az aranyak, a bajnokok számítanak.

Jó példa erre Cseh László. Egy sportolónál mindig nehéz pillanat megtalálni, mikor kell abbahagyni. Cseh erre tökéletesen ráérzett, 35 évesen már nem érmekért szállt csatába, de megmutatta, hogy még mindig képes felvenni a versenyt a fiatalokkal, mindez pedig a kínai győztes, Vang tiszteletét is kiváltotta, aki meghajolt előtte. Hét századon múlt a döntőbe kerülése, de most kegyes volt hozzá a sors, ezért mesés, szeretettel övezett visszavonulás lett belőle.

Hosszú Katinka más eset. Akik nem szerették, eddig az eredményei miatt inkább nem kritizálták, a mostani kisiklásnál azonban alig várták, hogy elmondhassák a véleményüket róla. Gyengébb úszását így elemeztük. Sokan a szemére vetik, hogy mekkora támogatást kap. De mit kellene tennie? Lemondani róla? Akkor nem születne kormányhatározat, hogy támogatják a róla készülő dokumentumfilmet? Az edzőtáborozására nem adnának pántlikázott pénzt?

Voltak persze csalódások is, az atlétikában elért helyezések például nem azt sugallják, hogy két év múlva, a hazai rendezésű világbajnokságon olyan magyar eredmények születnek majd, amiknek állva fog tapsolni az akkorra megépülő csepeli stadion. A tornában Kovács Zsófia képviselte egyedül a magyar színeket, és Berki Krisztián 2012-es aranyérme után ez a sportág igen keveset tudott felmutatni. Voltak kisebb rejtélyek is, például hogy a szlalomkajakos, honosított Schmid Júlia a kötelező orvosi vizsgálatán miért mondta azt, hogy nem kéri az oltást, és négy időpont közül miért nem volt neki egyik sem megfelelő (végül oltatlanul visszalépett a versenytől). Július 7-én még úgy tűnt, Fucsovics Márton élete formájában van, aztán két hét múlva visszalépett az első forduló előtt, amikor már Tokióban tartózkodott. Az ökölvívás a szóra sem érdemes kategóriában van, noha egykoron tíz aranyérmet nyertek benne a magyarok, most Gálos Roland az első körben kiesett (de legalább kijutott).

Egy biztos: három év múlva Párizs autóval is megközelíthető lesz, és nagyon fontos lenne, hogy akár négy vagy még több csapatunk is kijusson. A férfi és női vízi- és kézilabdának, valamint a 3x3 kosárlabdának van erre esélye. Mert igazi hangulat akkor alakulhatna ki, ha az egyéni hősök mellett a második héten a csapatsportágakért is lehetne szurkolni a végjátékban.