Ha valaki, akkor ő megérdemelte, hogy olimpiai bajnok legyen

„Ha bennem volt is kétely, Lőrincz Tomiban nem volt egy pillanatra sem, ő tudta, hogy meg fogja nyerni az olimpiai döntőt. Fantasztikus birkózó. 2013-ban ott tartottunk, hogy leveszik az olimpia műsoráról a sportágat. Ez a fantasztikus sportember megérdemelte, hogy olimpiai bajnok lehessen”

– a kötöttfogású birkózók kapitánya, Sike András adta ezt a tömör jellemzést a birkózás huszadik olimpiai bajnokáról, Lőrincz Tamásról, aki a kirgiz Mahmudovval szemben hátrányba került, de 2-1-re fordított. Mahmudov döntőjét tízezrek nézték Biskekben kivetítőn, a vereség ellenére is nemzeti hős lett.

Ritkán érnek ennyi idősen a csúcsra egy olimpián

„Ezt ímmel-ámmal nem lehet csinálni. Tomi tűzön-vízen átmegy. Amikor még együtt versenyeztünk, akkor is tapasztaltam ezt. Most már edzőként mondtam neki, annyira jó, hogy nem nyerhet más. Jaj, hagyjam már, többször ezt felelte, de tudatosítani kellett benne, hogy tényleg extra tulajdonságai vannak” – a 2012-ben bronzérmes Módos Péter másodedző foglalta így össze az érzéseit. Módos azt is hozzátette, egyszerűen nem lehetett úgy vége Lőrincz pályájának, hogy ne legyen olimpiai bajnok, nála jobban senki nem érdemelte ezt meg.

Pár fontos adat Lőrinczről, ami alátámasztja, miért nevezik egyre többen legendának, és nem csak a saját sportágában.

• Első sikere 2006-ban született, Európa-bajnok lett, azóta eltelt 15 év, és még mindig a legjobbak között van. Egyedülálló, hogy ilyen sokáig az élvonalban tudott maradni. 15 év alatt ez volt a 15. érme.
• 34 évesen más magyar birkózó nem nyert olimpiát, de a sportágban sem gyakori, hogy ilyen korban érnek a csúcsra. Farkas Péter például 24 éves korára mindent megnyert, utána nem tudott a csúcson maradni.
• Tavaly jött a koronavírus miatti halasztás, ami érzékenyen érintette, de azt is elviselte, remek erőben és formában birkózott idén.

Lőrincz az olimpia előtt azt mondta, hogy az utolsó meccse Tokióban lesz, most annyit finomított, hogy olimpián biztosan nem látjuk őt többet, de még lehet, hogy nem hagyja abba.

„Amikor a döntőben ez a kirgiz srác nekem ugrott, alig kaptam levegőt, és átfutott rajtam, ha ezt hat percig bírja, akkor végem. Nyolcvan másodperc után viszont az történt a döntőben, amit szerettem volna, éreztem, nincs meg a kondija, hogy végig nyomás alatt tartson. Kimondani is fájdalmas, 22 éves, 12 évvel vagyok idősebb. Valahogy meg tudtam fékezni. Bennem csak az volt, hogy még egy centit előre, nehogy passzívnak lássanak, és megintsenek, aztán úgy éreztem, hogy megtört, beletörődött, és meg fogom verni. Az olimpia előtt egy hónappal megsérültem, összecsúszott a bordám. Annyira jól mentek az edzések még így is, hogy éreztem, ha nem is tudok úgy támadni, a védekezéssel majd kompenzálom. Bennem lehetett, nehogy jobban megsérüljön a bordám, ezért még jobban vigyáztam rá, de nem estem kétségbe, ha engem küldtek le elsőnek, mert sejtettem, hogy nem tudnak rajtam pontot csinálni” – elevenítette fel a történteket.

Lőrincz első meccse egy marokkói ellen elmaradt, ami a kora miatt nem jött neki rosszul, de így a ritmust sem tudta olyan egyszerűen felvenni. A negyeddöntőben a japán birkózó ellen volt egy nehéz pillanata, amikor tíz másodperccel a vége előtt, majdnem megpörgették, de végül kivédekezte. Ha azt az akciót befejezi Jabiku, Lőrincz versenye jó eséllyel véget ér. Az iráni Geraei elleni meccsről a testvére azt mondta, hogy fogyott vagy egy kilót, és a gyerekeknek megmutatná a felvételt, milyen az, amikor két, technikailag és fizikailag topon lévő birkózó összecsap, de valami mégiscsak dönt, ebben az esetben pedig ez a szív volt. Lőrincz 6-5-re nyert.

A harmadik meccsen, a döntőben pedig ugyan hátrányba került, ahogy Sike is utalt rá, de egy pillanatra sem volt benne kétely, hogy tudja a győzelem receptjét, megvan a rutinja is hozzá, hogyan lehet egy ilyen meccset kézben tartani. Ez a három meccs juttatta el élete legnagyobb sikeréhez Lőrinczet. Egy világbajnokságon több induló van, többször kell birkózni, egy vb-re viszont könnyebb benevezni, mint egy olimpiára, ahová már csak a krém juthat el. A koreai Kim és a vajdasági magyar világbajnok, Nemes Viktor ki sem jutott ki. Az oroszok nem a címvédő Vlaszovot hozták, akit még nem vert meg, a másik orosz Csehirkin pedig kikapott az örmény Csaljantól. A kedvező előjelek persze mit sem érnek, ha nem használja ki Lőrincz, de kihasználta.

Lőrincz 15 évesen hagyta el Ceglédet, Budapestre került, a zuglói Csanádi Árpád Sportiskolába, ahová összegyűjtötték egy osztályba az ország minden pontjáról a tehetséges gyerekeket. Bacsa Ferenc mesteredző válogatta ki őket, aki azt mondta, hogy Lőrincz tiszta tekintete fogta meg az érzéke mellett. Egy teljesen más világba csöppent, mert míg Cegléden heti három edzése volt, a fővárosban napi kettő, és későn érő típus volt, megviselte a helyzet. Az edzéseket ettől még kedvelte, a nevelőtanárokat nem, előfordult, hogy fel akarta adni. Az egyik ilyen pillanatban az édesanyja a sodrófával adott nyomatékot annak, hogy ha már belekezdett, akkor nem adhatja fel.

Az iskolában teszteket töltettek ki velük, és az egyik eredménye azt hozta ki, hogy nem lesz nagy bajnok. Mindez bosszantotta, és csak azért is meg akarta mutatni, hogy tévedhetnek azok, akik a válaszokból készítették a felmérést. 17 éves korától minden a helyére került, akkortól már szeretett edzeni, sikeres volt az iskolapadban, jó jegyeket kapott, megkedvelte a tanárokat, és bírta a kemény terhelést is.

„Lepörgött előttem mind a 25 év a dobogó tetején. Ahonnan indultunk, és ahová érkeztem. Cegléden kaptam a becenevem, Szöcskéből lettem Szöcsi. Az első Eb-met még gyerekizomzattal nyertem, most azért már rendesen beleerősödtem a 77 kilóba. Tudatosan szedtem le a tétet magamról, nem lehettem én itt már kevesebb. Viktor rugdosott 2016-ban, meggyőzött arról, hogy nem állíthatnak meg bennünket, pedig nyilván kényelmesebb lett volna abbahagyni. Mindig jó testvérek voltunk, nem is tudom, milyen az, amikor két testvér nem szereti egymást, nem segítik egymást. De a sportágunk is olyan, mint egy nagy család, egyéni sportágban is csapatként viselkedünk”

– mondta.

Nem csak testvér, példakép is

A riói események mindkét versenyző életére nagy hatással voltak. Lőrincz Viktor a bronzéremért csatázott 2016-ban, amikor a pontozók eléggé elfogultan ítélték meg a teljesítményét, hiába ment folyamatosan előre a német Kudla ellen, riválisát mégsem intették meg. A 3-3-as döntetlen a németnek kedvezett, övé lett a bronzérem, míg Viktornak meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Ebből mindketten táplálkoztak, és közrejátszott később a bravúrban, hogy egyéni sportágban két magyar testvér érmet vitt haza az olimpiáról.

Lőrincz Viktortól az ezüstérem megszerzése után megkérdeztem, mekkora része van a sikerében a testvérének. Pontos százalékot nem tudott mondani, csak annyit: nagyon sok, mert előtte a testvére volt a minta.

„Pontosan láttam, honnan indult, és elhivatott munkával, szorgalommal hová lehet eljutni. Láttam, hogyan küzdi le az előtte folyamatosan megjelenő és tornyosuló akadályokat, és volt előttem egy élő példa, aki ha meg tudja csinálni, akkor nekem is sikerülhet. Elmondhatatlan örömet jelentett, amikor azt mondta, büszke rám. Rióban ötödik lettem, de ha érmes vagyok, akkor sem hagytam volna, hogy befejezze. Még 2016-ban, a nagy gyomrost jelentő riói szereplés után láttam, hogy mire képes, és 74 kilóban viszonylag simán elintézett egy örményt. Akkor leesett pár embernek, hogy menni fog neki az új súlycsoportjában. Nekem az volt a dolgom, hogy elhitessem vele.

Egy kicsi részem nekem is van az ő aranyából. Tényleg össze vagyunk kötve, üres lenne a felkészülésem, ha ő nincs mellettem. Volt olyan tervem, hogy én leszek az edzője, mert még csak 37 lesz Párizsban. Hazamegyünk, horgászunk majd egy jót, pihenünk egy kicsit, majd még egy kicsit, és átbeszéljük, mi lesz velünk.”