Külföld
13 hónap kórház után hazaengedték a valaha mért legkisebb súllyal született csecsemőt
212 grammos volt, amikor sürgősségi császározni kellett az anyát Szingapúrban. Méretre kellett neki vágni a pelenkát. Most már 6 kilós.
Áradás miatt bokáig áll a víz Velencében, Dél-Olaszországban pedig erdőtüzek tombolnak
Egy tengerparti üdülőhelyen 400 embert evakuáltak az erdőtüzek miatt.
Egy spanyol kisváros polgármestere a világörökség részévé tenné a „közösségi oldalak ellenszerét”
A polgármester szerint egy kiülős beszélgetés és pletykálás terápiás hatású lehet egy olyan időszakban, amikor sokan magányosak.
A tetőig áll a víz észak-koreai településeken, több ezer embert kellett evakuálni
Ezzel tovább romlik az élelmiszerhiány az országban.
Egy hét alatt majdnem megháromszorozódott Romániában a koronavírusban elhunytak száma
Ezen a héten 29 koronavírusos halálesetet rögzítettek a statisztikákban, egy hete 10-et, két hete 12-t.
Kirúgtak egy házaspárt a seattle-i rendőrségtől, mert részt vettek a Capitolium ostromában
Alexander és Caitlin Everett is megpróbálta utólag kisebbíteni az ostromban betöltött szerepét.
Közel a vég egy görög kikötőváros polgármestere szerint a napok óta pusztító erdőtűz miatt
Több mint kétezer embert kellett kimenekíteni kompokkal Évia szigetéről, több falu is porig égett.
A tálibok három napon belül négy tartomány székhelyét vonták az uralmuk alá Afganisztánban
A stratégiai fontosságú Kunduz városának elfoglalása a talibán legnagyobb idei sikere.
Lengyelország megszünteti az EU bírósága által kifogásolt fegyelmi tanácsot
Bár Kaczynski azt állítja, hogy nem az uniónak akarnak megfelelni, a Lengyelország az Európai Bizottság között zajló vita szerinte ezzel mégis tárgytalanná válik.
Az illiberalizmust kárhoztatta Orbán kedvenc amerikai műsorvezetője Esztergomban
„A tisztaság. A rend. A társadalom nyíltsága. A bűnözés hiánya. A határ védelme. Nektek ez még mindig megvan” – mondta a Fox News-os sztár, Tucker Carlson az esztergomi MCC Feszten tartott...













