13 hónap kórház után hazaengedték a valaha mért legkisebb súllyal született csecsemőt

2021. augusztus 9. – 08:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy év, egész pontosan 13 hónap kórházi tartózkodás után hazamehetett az a gyermek, aki a világon a legkisebb ismert súllyal született, és túlélte a koraszülöttséget. A szingapúri – angol névátírással – Kwek Yu Xuan 212 grammos súllyal, 24 centiméterrel született 25 hétre a helyi egyetemi kórházban. Ez a súly a 25 hétre való születéshez képest is kicsinek számít, az orvosok legalább 400 grammosra várták őt.

Az addigi „rekorder” egy amerikai újszülött volt 245 grammal 2018-ban.

Yu Xuan sürgősségi császármetszéssel született, miután anyjánál preeklampsziát, veszélyesen magas vérnyomásos rohamot diagnosztizáltak. Születése után „limitált túlélési esélyt” jósoltak neki, többféle kezelést kapott, és gépek is segítettek neki. Speciális pelenkát kellett neki készíteni, a kórházi személyzet vágta méretre a pelenkákat, és az intubálás sem volt egyszerű, annyira kicsi eszközök kellettek hozzá.

A gyermek most 6,3 kilós, de még mindig van egy krónikus tüdőelváltozása, és légzéstámogatás kell neki, ugyanakkor az orvosok szerint ez idővel javul majd.

A gyermek anyja azt nyilatkozta, hogy sokként érte őket a koraszülés, mert az első gyermekük, egy négyéves fiú időre született. A szülők egyébként 35 évesek.

A családnak pénzgyűjtési kampány indult, hogy tudják fizetni a kórházi számlákat. Ezen több mint negyedmillió dollárnyi adomány jött össze.

(BBC, Straits Times)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!