Kirúgtak egy házaspárt a seattle-i rendőrségtől, mert részt vettek a Capitolium ostromában

2021. augusztus 8. – 12:23

Másolás

Vágólapra másolva

Elbocsájtottak két seattle-i rendőrt, akik Donald Trump támogatóiként vettek részt a Capitolium a január 6-i ostromában az Egyesült Államok fővárosában – írja a BBC.

A két szolgálaton kívüli rendőr, Alexander Everettet és Caitlin Everettet egy házaspárt alkotnak. Azután rúgták ki őket a rendőrségtől, miután a januári ostrom kivizsgálása arra jutott, hogy mindketten engedély nélkül hatoltak be tiltott területekre, és az „aktív felkelés” közvetlen közelében voltak.

A vizsgálat szerint az Everett házaspár a vallomástételkor igyekezett kisebbíteni a saját szerepét. Mindketten azt állították, hogy bár részt vettek Trump nagygyűlésén, a Capitoliumba már nem tartottak a tömeggel, de több méternyire voltak az erőszakos eseményektől, ezért azokat nem is látták.

A két rendőr elbocsátásáról pénteken döntött Adrian Diaz, Seattle ideiglenes rendőrfőkapitánya, aki a házaspár viselkedéséről azt mondta: az ilyesmi elfogadhatatlan a rendfenntartó szerveknél.

A támadás óta legalább 535 ostromlót tartóztattak le. A január 6-án szolgálatban lévő és a Capitoliumot védő rendőrök számára súlyos traumát jelentettek a Capitoliumban átélt események, többen öngyilkosok lettek az ostrom után.

Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!