Külföld
Irán újraindította a légiforgalmát, Izraelben az október 7-i megemlékezésekre készülnek
Hírfolyamunk a közel-keleti konfliktusról.
Trump a butleri merényletkísérlet helyszínére visszatérve tartott nagygyűlést
A volt elnök a több tízezer ember előtt azt mondta, politikai ellenfelei talán megpróbálták megölni őt, és először szólalt fel Trump-kampányeseményen Elon Musk is.
„Még mindig lefelé tartunk” – Magyarországon járt az Európai Parlament új magyarügyi felelőse
Tineke Strik szerint hiába próbálta a magyarországi útja előtt felvenni a kapcsolatot a kormánnyal, elfoglaltságra hivatkozva elutasították. Úgy látta, a tagállamok kerülik a beavatkozást, az...
Egyre több lengyel felnőtt tudja meg magáról, hogy zsidó
A holokauszt traumája akkora volt, hogy a zsidó identitást évtizedekig tabuként kezelték. A Deutsche Welle riportja.
Gombászás közben mart halálra egy férfit a medve Észak-Szlovákiában
A férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba, de az életét már nem tudták megmenteni.
Vízágyú, könnygáz: összecsaptak a Palesztina mellett tüntetők az olasz rendőrökkel
A hivatalos tiltás ellenére ötezren gyűltek össze Rómában, hogy a Palesztinában meghaltakra emlékezzenek.
„Kopasz, erős, izmos fiatalok vettek körül” – megfélemlítésről beszélnek a szerbiai magyar gazdák
A szerb gazdák kilátástalan helyzetbe kerültek, miután a kormány sorozatosan megszegte a számukra tett ígéreteit. A támogatások hiánya miatt sokan kénytelenek lehetnek feladni, közben a sajtó...
Hét év börtönt kértek az oroszok a zsoldossággal vádolt amerikaira
A 72 éves férfi korábban elismerte bűnösségét, de a testvére szerint soha nem is volt fegyvere.
Elvitte a család autóját bevásárolni a nyolcéves amerikai kislány, internetes sztár lett belőle
A kislány nem tanult vezetni, mégsem okozott balesetet. Sminket és játékokat vásárolt.
Óriási birkahibridet akart létrehozni, fél év börtönbüntetésre ítélték a montanai férfit
Marco Polo argali és kanadai vadjuh szöveteit használta fel, ezeket engedély nélkül csempészte be az Egyesült Államokba.












