Elvitte a család autóját bevásárolni a nyolcéves amerikai kislány, internetes sztár lett belőle

2024. október 5. – 13:26

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nyolcéves amerikai kislány egyedül ment el a család autójával bevásárolni, azóta internetes sztár lett belőle – írja a The New York Times.

Tangie Wilson éppen aludt, amikor lánya, Zoe kiosont a házból, és elment a családi autóval a boltba. A történtek előzménye, hogy a nyolcéves kislány reggel hét körül használni szerette volna az iPadjét, ezért elkérte azt anyjától. Tangie Wilson odaadta a lányának az okoseszközt, aztán visszament aludni.

Zoe ezután elvette anyja kocsikulcsát, pénztárcáját, személyi igazolványát, és a család terepjárójával, kutyájával együtt elindult bevásárolni. A bolt közel tíz mérföldre, vagyis 16 kilométerre volt.

„Még 30 perc sem telt el, amikor a nővére bejött, és azt kérdezte: Anya, hol van Zoe? Elvitte a kutyát” – emlékezett vissza az anya. Ezután elkezdték keresni a kislányt, amibe a rendőrség is bekapcsolódott. Azt észrevették, hogy az autó eltűnt, de nem jutott eszükbe azonnal, hogy Zoe vihette el.

Végül a kislányt majdnem két órával később épségben találták meg a boltban.

Az anyja szerint lánya nem tervezte előre, hogy elviszi a családi autót, csak eltörte az iPadjét, és ki szerette volna cserélni a tokot, ezért ment el a boltba. Mivel nem tudta, milyen méretű tokra van szüksége, inkább játékokat és sminket vásárolt.

Sokan nem értik, hogyan tudta a harmadikos kislány elvezetni az autót. Az anyja szerint azon kívül, hogy gokartozott, és kiskorában az apja ölében ült az autóban, nem volt vezetési tapasztalata. Igaz, az autóban volt vezetést támogató rendszer, és a kislány jól ismerte az útvonalat, de ettől még nem volt könnyű dolga. Az eset után a média felkapta a történetet, Tangie Wilson elmondása szerint néhány perc alatt bekerültek a hírekbe, és utána már a közösségi média is tele volt a lánya sztorijával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!