Óriási birkahibridet akart létrehozni, fél év börtönbüntetésre ítélték a montanai férfit

2024. október 5. – 12:36

Másolás

Vágólapra másolva

Egy 81 éves montanai farmert hat hónap börtönbüntetésre ítéltek, amiért közel egy évtizedig védett vadon élő állatokból származó szöveteket használt fel egy óriási hibrid birkafajta létrehozására – írja a The New York Times.

Az ügyészek szerint a farmer 2013 és 2021 között legalább öt emberrel dolgozott együtt. Illegálisan importált életképes szöveteket Marco Polo argali juhból és egy Sziklás-hegységben őshonos kanadai vadjuhból az Egyesült Államokba. Az argali juhokat világszerte védi a veszélyeztetett fajokról szóló törvény.

A szövetségi ügyészek szerint a férfi a szöveteket elküldte egy laboratóriumba, hogy klónozott embriókat hozzon létre, amiket aztán a farmján lévő nőstény birkákba ültetett. Az ügyészek szerint 2017 májusában egyetlen, tiszta genetikai állományú hím Marco Polo argali juh született. Ennek spermáját más juhfajok mesterséges megtermékenyítésére használta. A cél az volt, hogy még nagyobb hibrid állatokat hozzon létre, hogy aztán ezeket tovább értékesítse, az ügyészség szerint Texasba akarta eladni az állatokat olyan vadrezervátumokba, ahol az év bizonyos időszakaiban engedélyezett a vadászat.

A férfi végül úgy bukott le, hogy a hatóságok megtudták, hamis állatorvosi vizsgálati bizonyítványok segítségével szállított juhokat Montanába.

A férfi márciusban a montanai amerikai kerületi bíróságon bűnösnek vallotta magát, súlyos pénzbírságot kell fizetnie: nagyjából 24 ezer dollárt, vagyis több mint 8 millió 800 ezer forintot.

Az Associated Press beszámolója szerint Brian Morris, a montanai kerületi bíróság bírája mérlegelte a férfi életkorát és büntetlen előéletét, de olyan büntetést akart kiszabni, ami elrettent másokat attól, hogy megpróbálják megváltoztatni az élőlények genetikai állományát.

Az ítélethirdetés előtt a férfi azt mondta a bírónak: „Életem hátralévő részében azért kell majd dolgoznom, hogy helyrehozzam mindazt, amit tettem.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!