Hét év börtönt kértek az oroszok a zsoldossággal vádolt amerikaira

2024. október 5. – 19:02

Másolás

Vágólapra másolva

Hétéves börtönbüntetést kértek az orosz ügyészek arra az amerikai állampolgárra, aki a vád szerint zsoldos katonaként harcolt Ukrajnában Oroszország ellen – írja az AP orosz hírügynökségekre hivatkozva. Az ügyészek arra kérték a moszkvai bíróságot, hogy vegye figyelembe a 72 éves Stephen Hubbard életkorát, de a büntetését egy szigorúan őrzött büntetőtelepen töltse le. Hubbard elismerte bűnösségét, és hogy pénzt kapott az Oroszország elleni harcért.

Oroszországban a zsoldostevékenység bűncselekménye miatt héttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik a vádlottakat. Mint ahogy azt megírtuk, az ügyészek azzal vádolták a 72 éves férfit, hogy az oroszok 2022-es ukrajnai inváziója után szerződést kötött az ukrán hadsereggel, a szolgálataiért pedig ezer dollárt kapott havonta. A vádirat szerint Hubbard kiképzésen is részt vett, és egészen 2022 áprilisáig az ukrán hadseregben harcolt zsoldosként. Ekkor fogták el az oroszok, de csak idén szeptemberben helyezték előzetes letartóztatásba hat hónapra.

A Reuters korábban megkereste Hubbard nővérét, Patricia Foxot, aki azt mondta, hogy 2021 szeptemberében beszélt vele utoljára Skype-on keresztül. Fox szerint Hubbard 2014-ben költözött Ukrajnába, ahol nyugdíjból élt ukrán barátnőjével. Amikor Fox utoljára beszélt testvérével, már egyedül élt az Ukrajna északkeleti részén található Izjum városában.

„Soha nem viselt fegyvert, nem is volt fegyvere, nem csinált semmi ilyesmit... Ő inkább pacifista”

– mondta Fox a Reutersnek. A nő azt is hozzátette, hogy hónapokig nem hallott semmit a testvéréről, amíg egy különös videó fel nem bukkant az interneten. A YouTube-ra 2022 májusában feltöltött videón egy barna pulóveres, szakállas férfi látható, amint a kamerával szemben ül, és válaszol az akcentusos interjúkészítő kérdéseire. Azt nem tudni, hogy mikor és hol készült a felvétel, de Fox a testvéreként azonosította a videóban szereplő férfit. A felvételen arról beszélt a férfi, hogy megérti, Vlagyimir Putyin miért küldött csapatokat Ukrajnába, de reméli, hamarosan véget ér a háború.

Az AP szerint az orosz bíróságok a vádlottak 99 százalékát elítélik, az ügyészek pedig bármikor fellebbezhetnek az általuk túlságosan enyhének tartott ítéletek ellen. Oroszországban jelenleg tíz amerikai lehet rácsok mögött, mivel két hónapja egy nagyobb fogolycsere keretében az oroszok három amerikait és több más állampolgárt is szabadon engedtek.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!