Külföld
Olyan uniós misszióval nézetne rá Hankóékra a Fidesz, amelyet szerintük tavaly „Brüsszel Péter”...
Októberben újra EP-misszió jön Magyarországra. Most a Fidesz frakciója is jelölt bele képviselőt, miután tavaly nem tette meg, és az akkori kormány támadásról beszélt.
Ukrajna először vetette be saját gyártmányú ballisztikus rakétáját
Volodimir Zelenszkij számolt be a bevetésről, de az ukrán elnök nem mondta el, mit vett célba az FP-7-es rakéta.
Pike-ügy: az ENSZ emberi jogi biztosa is kérte, Tennessee az év végéig felfüggeszti a kivégzések...
Volker Türk szerint barbár és kínzó büntetés volt a kivégzést bejelenteni, felfüggeszteni, újra megengedni, majd sikertelenül végrehajtani a 32 éve elítélt Christa Pike-on.
Nem zárja ki Putyin szóvivője, hogy rosszabbá válhat a gazdasági kapcsolat Magyarországgal, de...
Dmitrij Peszkov szerint, ha más is a jelenlegi magyar kormány álláspontja, mint az előzőé volt, a mostani sem tesz elhamarkodott lépéseket.
A megszúrt kapitányon múlhatott, hogy a támadó pilóta nem tudott bezárkózni a Flydubai járat...
Valószínűleg hősies fellépéseknek és több tényező együttállásának is köszönhető, hogy a merényletkísérletből nem lett katasztrófa. Egy pilótával beszéltük át, hogy mennyire komplex a bejutás a...
Érdekközösségről szólt, de a különbségek is előjöttek az észt külügyminiszter budapesti látogatásán
Az Oroszországgal határos Észtország egyértelműen kiáll Ukrajna védelmének támogatása mellett és sürgeti az EU-csatlakozási klaszterek megnyitását is, amiben az új magyar kormány visszafogottabb...
A magyar és 22 másik kormány megszavazta az illegális migránsok új uniós visszaküldési rendszerét
A jogszabály szigorúbb kötelezettségeket ró az elutasított menedékkérőkre, akiket akár EU-n kívüli „visszatérési központokba” szállíthatnak.
Életfogytiglant kapott az ukrán parlament egykori képviselőjének gyilkosa
Irina Farion meggyilkolását a 20 éves férfi tagadja, de elmondta, hogy tiltakozik a néhai politikus által képviselt nézetek ellen, amelyek alapján szerinte az orosz anyanyelvűeket hátrányos...
Meghalt a Boszniai Szerb Köztársaság háborús bűnösként elítélt egykori elnöke
Biljana Plavšićot 11 évre ítélte el a hágai Nemzetközi Törvényszék.
Drón csapódott Kijev legmagasabb hídjába egy emberekkel teli metrószerelvény közelében
A Dnyeperen átívelő déli hídon az autós forgalom mellett metró is jár, a támadás pillanatában is volt fent egy szerelvény.













