Gazdaság

RSS

A Booking-ügy hatására törvényt módosítanak: a közvetítőknek 45 napon belül ki kell fizetniük a...

És a legnagyobb szállásközvetítő cégek kötelesek lesznek magyar nyelvű személyes ügyfélszolgálatot fenntartani.

Engedélyezte az Európai Bizottság a Budapest Airport felvásárlását

Nem merülnek fel versenyjogi aggályok azzal kapcsolatban, hogy a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a francia VINCI Airports közös irányítást szerezzenek a Budapest Airport Holding felett.

Hajrázott a parlament: csak szerdán több mint 20 törvényjavaslatról szavaztak

Szabályozzák a gyerekek után járó szabadnapokat, emelkednek a fogyasztóvédelmi bírságok, félhetnek a szegregáló iskolák, kreditrendszert vezetnek be a börtönökben.

Ezermilliárdokhoz nyitotta meg az utat az Európai Bizottság a kormánynak

Rábólintottak az igazságügyi reformra, ezzel nagyjából tízmilliárd eurót hívhat majd le a kormány, elsőre 200 millióról küldött számlát. Ez az első eset, hogy a tavaly több, részben-egészben egymást...

Húszperces közgyűlésen fogadta el a főváros a 2024-es költségvetését

A kormánypárti polgármesterek és politikusok nem voltak jelen, nem várták meg a Várba felbuszozó ellenzéki társaikat.

Nagy Márton: A gazdaság bebizonyította idén, hogy uniós források nélkül is talpon tud maradni

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint a források fontosak, de látni kell, hogy többféle finanszírozási modell létezik.

444: Az üzemeltetés körüli konfliktusok miatt akadhatott meg a Budapest Airport felvásárlása

A gazdaságfejlesztési államtitkár szerint ez nem igaz, már csak néhány kisebb kérdésben kell megegyezni az eladóval.

Vizsgálatot indított a GVH a Foodora ételrendelési portál tulajdonosával szemben

A gyanú szerint a cég nem hívta fel eléggé a figyelmet az őszi kuponakciójában arra, hogy az csak akkor jár, ha a rendelés végösszege meghaladja a 6000 forintot. A vállalat szerint minden...

Kevesebb mint feleannyi lakáshitelt vettek fel idén a magyarok, mint tavaly

Október végéig mindössze 464,5 milliárd forintnyi új szerződést kötöttek a magyar háztartások.

Csak az autó- és az akkumulátorgyártás pörgeti a magyar ipart, 3,2 százalékkal esett vissza a...

A feldolgozóipari alágak többségében visszaesést mértek.

Kövess minket Facebookon is!