Hosszú nyűglődés után tőzsdére lépett a Shein, de nagyon nem úgy sikerült, ahogy tervezte
Esett a fast fashion-óriás Shein részvényeinek árfolyama kedden, a cég régóta várt tőzsdei debütálásakor, írja a BBC. A cég Hongkongban ment tőzsdére. Korábban próbálkozott az amerikai és a brit tőzsdei bevezetéssel is, de Amerikában a munkakörülményekkel (a beszállítói láncban feltételezett kényszermunka) és a cég környezeti hatásaival kapcsolatos aggályok végül megakadályozták a bevezetést, míg a brit IPO-t végül a kínai kormány nem engedélyezte.
A Sheint korábban 100 milliárd dollárra (mai árfolyamon nagyjából 32 ezer milliárd forintra) értékelték, a mostani bevezetés alapján ennek most nagyjából negyedét, 26,3 milliárd dollárt ér. A BBC szerint a cég részvényei a kereskedés kezdetekor nagyjából 10 százalékkal estek, a csalódást keltő tőzsdei bevezetés arra utal, hogy a piac nincs meggyőződve arról, hogy a 2008-ban Kínában alapított, ma szingapúri központú cég korábbi növekedése visszatérhet.
A Shein teljesítménye és becsült értéke nagy mértékben romlott az elmúlt években. A cég üzleti modelljének lényege az volt, hogy rengeteg adatból és algoritmusok alapján gyorsan felismerte, mi az aktuális divat, majd ezeket nagyon olcsón és gyakran silány minőségben lemásoltatta kínai beszállítókkal. Az elmúlt években több hasonló modellű, a túlfogyasztást és gyors termékcserét ösztönző cég is a Shein kihívója lett (például a Temu vagy a TikTok Shop), ezzel párhuzamosan pedig megszűnt az összes hasonló cég vámelőnye Amerikában és Európában.
Az új uniós vámszabályok értelmében július 1-től az EU-n kívüli online áruházakból a 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni termékkategóriánként.