Kivezetné a Mohu a készpénzt a palackvisszaváltásból

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Megkezdődtek a tárgyalások az önkormányzatokkal a palackvisszaváltás ügyében, és a feladatot végző Mohunak van is egy ötlete: a készpénzhasználat megszüntetése. „Ahogy a parkolóautomatáknál, itt sincs szükség a készpénzhasználatra” – mondta egy Facebook-videóban Bozóki Csaba, a cég visszaváltásért felelős igazgatója kedden.

Szerinte jogszabályi előírás a készpénzhasználat biztosítása, a Mohu javaslatot fog tenni ennek módosítására. Azt is elmondta, nem újkeletűek a budapesti problémák, a hajléktalanság, a mélyszegénység és a drogfogyasztás, „ezeket nem a palackvisszaváltás okozta”. Szerinte fontos, hogy az önkormányzatokkal, hatóságokkal, civil szervezetekkel közösen keressenek megoldásokat.

Beszélt még arról, hogy a palackvisszaváltás egy uniós kötelezettségen alapul, nem lehet megszüntetni. Ugyanakkor „nagy környezetvédelmi siker”, mivel már 6 milliárd darab körüli palackot váltottak vissza a magyar boltokban. Ezért ezt meg kell őrizni, fenn kell tartani. Persze a képet árnyalja, hogy – amint megírtuk –, minél jobban megy az újrahasznosítás, annál nagyobb a veszteség, eddig 200 milliárd forintot bukott a Mohu. A döcögő rendszer hibáiról, például a kevés, sokszor nem is működő gépről, hosszú sorokról legutóbb a G7 írt hosszabban.

Az utóbbi hónapokban több budapesti kerületi polgármester is jelezte, a főváros köztisztasága és közbiztonsága is romlott, mert sokan jöttek az ország más részeiből visszaváltható palackokra vadászni a kukákban. Soproni Tamás VI. kerületi polgármesternek a Mohu egyébként azt válaszolta, nyitottak az önkormányzatokkal való egyeztetésre, és örömmel vesznek minden építő kritikát. „Több alkalommal is jeleztük, hogy minden javaslatot és lehetőséget alaposan megvizsgálunk. Ha egy önkormányzat indokoltnak látja más visszaváltási pontok kialakítását – például olyan nagy forgalmú területeken, ahol a lakók és a turisták rögtön visszaválthatják a palackokat, ahelyett, hogy a kukába dobnák – nyitottak vagyunk az egyeztetésre és a változtatásra is.”

A Mohu mostani bejelentésével kapcsolatban megkerestük a Fővárosi Önkormányzatot és az Élő Környezetért Felelős Minisztériumot is, amint érdemi válasz jön, közöljük.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!