Nincs több botrány: mostantól köz nélkül is lehet közmeghallgatást tartani
A kormány friss rendelete szerint „a közmeghallgatások a jövőben az érintettek személyes megjelenése nélkül is megtarthatók”.
Bayer Zsolt bánja, hogy pár éve demens vénembernek nevezte Ferenc pápát
Bánja is, bocsánatot is kér, de mentségére felhozta, hogy akkor még protestáns volt, most meg már katolikus.
Megszüntették az eljárást a Szikra Mozgalom aktivistája ellen az antifa támadások ügyében
A baloldali aktivistát két héttel a letartóztatása után helyezték szabadlábra, most a nyomozó hatóság is elismerte az ártatlanságát.
A politikusoknak Szent Istvánt idézte, Fiattal közlekedett, és meglepetésszerűen az emberek közé...
Ez volt a katolikus egyházfő háromnapos budapesti látogatásának első napja percről percre.
Honvédelmet tanítanak szeptembertől több középiskolában, heti egy órában
A próbaoktatáshoz a Honvédelmi Minisztérium szakembereket is ad.
Változás a Telexben
Távozik a Telextől Munk Veronika tartalomfejlesztési vezető, alapító főszerkesztő, a szlovák Denník N médiacég innovációért és új piacokért felelős igazgatójaként folytatja.
Autómentes lesz a pesti alsó rakpart május 1-jén
Bringások, gördeszkások, rolleresek és gyalogosok lephetik el a Margit híd és az Erzsébet híd közötti szakaszt.
Elutasította az Alkotmánybíróság a pedagógusok panaszát, nem vizsgálja felül a sztrájktörvényt
A testület arra hivatkozott, hogy egyszer már vizsgálta a szabályozást, és rendben találta, ezért nem lehet új vizsgálatot indítani.
Budaházy György: Hálát adok a Kossuth téren Ferenc pápának, hogy eljött
Egy köszönőimát is elmond a terrorizmus miatt fegyházbüntetésre ítélt szélsőjobboldali aktivista, akinek Novák Katalin elnöki kegyelmet adott.
Felcsákányozták a rakpartot, összeugrott a főtájépítész és a közlekedési egyesület elnöke
Árvíz elleni védművet romboltak szét vagy vadvirágos élőhelyet hoztak létre? Ami egyiküknek szimbolikus figyelemfelkeltő akció, az a másiknak a rakpart megbontása, és illegális növényültetés, bónusz...













