Eljött május elseje, már használható a vármegyei és országbérlet
Eljött május elseje, már használható a vármegyei és országbérlet
Orbán Viktor az évértékelőjében bejelentette, bő két hónappal később pedig be is bevezették az országbérletet.
Megverték a járókelők egy taxis támadóját Szombathelyen
A támadót súlyos sérülésekkel vitték kórházba a 112press.hu információi szerint.
A Duna elterelése egy időre elvágta őket, most határhíd épül a Szigetköz és Csallóköz között
A Duna elterelése egy időre elvágta őket, most határhíd épül a Szigetköz és Csallóköz között
Bár sokáig csak komppal akarta összekötni Dunakilitit és a csallóközi Doborgazt a magyar állam, a Duna elterelése után bezárt három kis szlovákiai magyar falu most gyalogos- és kerékpáros...
Öt fontos gondolat a pápától, amit Budapesten mondott el
Öt fontos gondolat a pápától, amit Budapesten mondott el
Ugyanazon arculati elemekkel, immár a pápa Budapesten elmondott gondolatai közül válogatott idézetekkel folytatódik a kampány.
Halálra gázoltak egy 92 éves gyalogost az M0-son
A szabálytalanul közlekedő idős férfit egy Mercedes Sprinterrel ütötték el, a sofőr segítségnyújtás nélkül távozott.
Ketten is meghaltak, amikor kigyulladt egy hűtő Domaszéken
A kisházban oltás közben két összeégett holttestet találtak a tűzoltók.
Társadalomkutató: A munkavállalók ötöde dolgozik a munka ünnepén
Társadalomkutató: A munkavállalók ötöde dolgozik a munka ünnepén
Jellemzően a férfiak és az alacsonyabb végzettségűek körében dolgoznak a legnagyobb arányban.
Gázrobbanás történt a Bérkocsis utcában, egy embert a romok alól húztak ki
Gázrobbanás történt a Bérkocsis utcában, egy embert a romok alól húztak ki
A hétlakásos épületben több fal összeomlott, az egyik tűzfal pedig a szomszédos iskola udvarára zuhant.
Használja ki a csodálatos tavaszi időt, keddtől újra esőzés jön
Használja ki a csodálatos tavaszi időt, keddtől újra esőzés jön
Az északi és a középső területek egyes részein kedden és szerdán akár fél havi csapadék is lehullhat.
Petőfi, 1956, oroszok: rejtélyes plakátokon hirdetik a magyar–ukrán sorsközösséget Kárpátalján
Petőfi, 1956, oroszok: rejtélyes plakátokon hirdetik a magyar–ukrán sorsközösséget Kárpátalján
Az egykor magyarokat, most ukránokat gyilkoló Oroszországról jelentek meg plakátok, de senki nem tudja, ki és miért helyezte ki őket. A rajtuk lévő QR-kód a magyar Honvédelmi Minisztérium és az...
Kövess minket Facebookon is!