Öt fontos gondolat a pápától, amit Budapesten mondott el

2023. május 1. – 12:01

Másolás

Vágólapra másolva

Nem ér véget a Pontifex-kampány Ferenc pápa távozásával, adta hírül a Szemlélek. Mint írják, a katolikus egyházfő Budapesten elhangzott üzeneteivel folytatják a
kezdeményezést, amely sajátos hálakampány részükről, és egyben párbeszédre
hívás.

„Sokkal többet kaptunk ettől a három naptól, mint sejtettük. Minden előzetes várakozást, számítgatást részben felülmúlt, részben kiigazított Ferenc pápa jelenléte, közvetlensége, példamutató embersége. Mintha ő maga kérné tőlünk: ne csupán három napig legyünk közösségben vele” – indokolta Gégény István, a Szemlélek magazin lapigazgatója, miért folytatják az eredetileg egyhetesre tervezett Pontifex-kampányt.

A kezdeményezők úgy tapasztalták, hogy az április utolsó napjaiban részben nyomtatott felületeken, részben az interneten közreadott pápai üzenetek iránti érdeklődés minden elképzelést felülmúlt, még a l’Osservatore Romano vatikáni napilap is címlapon hozta az egyik óriásplakát fotóját.

Május folyamán ugyanazon arculati elemekkel, immár a pápa Budapesten elmondott
gondolatai közül válogatott idézetekkel folytatódik a kampány, amelynek
továbbra is az a célja, hogy – Ferenc pápa látogatásának központi gondolatát
cselekedetekre váltva – hidat építsen társadalmi csoportok, véleménybuborékok,
szekértáborok között.

Forrás: Szemlélek
Forrás: Szemlélek

A Szemlélek kezdeményezésének célja, hogy "gondolkodjunk el a pápa nekünk szóló
szavain, ne hagyjuk, hogy csupán három napra szóljon ez a találkozás, beszélgessünk az üzenetekről és hagyjuk, hogy megváltozzon, nyitottabbá váljon az életünk. Hiszen a pápa ezt kérte tőlünk: „Legyetek nyitott kapuk!”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!