Gázrobbanás történt a Bérkocsis utcában, egy embert a romok alól húztak ki

2023. május 1. – 10:06

Másolás

Vágólapra másolva

Kisebb robbanás történt a józsefvárosi Bérkocsis utca egyik egyemeletes házában, írta olvasónk. Helyszínen lévő kollégánk szerint a Bérkocsis utca és a Tolnai Lajos utca sarkán áll az épület, amiben gázrobbanás történhetett. „Tele az utca tűzoltókkal, rendőrökkel, mentőkkel. Az épület áll, viszont több ablak kitört” – mondta.

A katasztrófavédelem híradása szerint

a födém beszakadt, a falak megrogytak, tűz azonban nem keletkezett.

Arról viszont nem írtak, hogy mi okozta a robbanást.

Helyszínen lévő kollégánk megtudta, hogy a házban több fal összeomlott, az egyik tűzfal pedig a szomszédos iskola udvarára zuhant.

A házból kimentek, illetve kiküldték az embereket, többen sokkos állapotban ülnek az utcán. Úgy tudni, hogy egyetlen ember nem hagyta még el azt. A katasztrófavédelem szerint a hétlakásos épületet öt ember hagyta el,

egy embert a tűzoltók a romok alól emeltek ki.

A helyszínen van Pikó András polgármester is, aki a Telexnek megerősítette, hogy gázrobbanás történt. Pikó azt ígérte a házban élőknek, hogy átmeneti szálláson helyezik el őket. A polgármester tudósítónknak elmondta, hogy ez egy bontás alatt álló önkormányzati ház, többeket már kiköltöztettek.

Egy egyedül élő, középkorú férfi lakásában volt a gázrobbanás, ő rekedt a romok alatt. Feltehetően súlyos sérülései vannak, a mentők elszállították.

Fotó: Cseke Balázs / Telex
Fotó: Cseke Balázs / Telex

A katasztrófavédelem szerint az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, és kiérkezett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. A helyszínen vannak az áram- és gázszolgáltató szakemberei, akik a háztömböt a hálózatokról lezárták.

A rendőrség lezárta a Bérkocsis és a Tolnai Lajos utcát is, a ház közvetlen környezete rendőrségi szalagokkal van lezárva, nem engedik vissza az ott lakókat sem. Hamarosan statikus is érkezik, aki átvizsgálja majd az épületet, hogy be lehet-e menni.

Az esetről tájékoztatott Józsefváros hivatalos Facebook-oldala is, ezen látszik, hogy milyen állapotba került a gázrobbanás után a ház belülről:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!