Belföld

Mégsem bírságolják meg az infarktus miatt szabálytalanul parkoló asszonyt
A rendőrség méltányosságból soron kívül megszüntette az eljárást.
A momentumos Hajnal Miklós jelentette Rogánékat az Európai Csalás Elleni Hivatalnál
A miniszter apósának a cége milliárdos uniós támogatáshoz jutott, erről van szó az OLAF-nál megtett bejelentésben.
Felvetette a plázák és iskolák bezárását a járványügyi osztályvezető
Galgóczi Ágnes szerint érdemes lenne megfontolni egy kéthetes, ideiglenes zárást.
11 év után meglett a máriapócsi gyilkos a rendőrök szerint
A nyomozást egyszer már abbahagyták, de tavaly újra elővették az ügyet. A férfi, akit most meggyanúsítottak a 75 éves áldozat meggyilkolásával, épp börtönben ül más bűncselekmények miatt.
Mind a 106 választókerületben lesz jelöltje a DK-nak
Nyolcvan, jelöltnek látszó politikus neve már ismert. Kálmán Olga, Gy. Németh Erzsébet és az RTL Klub korábbi tudósítója is elindulhat az előválasztáson. A Liberálisok is a DK színeiben indulnak,...
Kalapácsot ragadott a polgármester ellen egy földtulajdonos
Elmérgesedett a helyzet, amikor egy önkormányzati utat próbáltak kimérni Tolnanémediben.
Évi 8,3 millió forintot költ bérelt parkolóhelyre a főváros 35 fős cége
A társaság szerint ez a legolcsóbb lehetőség a 9 céges autó számára, ezt a vezérigazgató többször is megvizsgálta.
Egy mentős közjegyzőnél tett nyilatkozatot, hogy kényszer hatására írja alá a szerződését
Nyilatkozatában azt írja: tapasztalatát és végzettségét csak az állami ellátórendszerben tudja kamatoztatni, de nem ért egyet az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal.
A bíróság is alkotmányellenesnek tartja az SZFE-modellváltást lehetővé tévő törvényt
A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordult, amelynek soron kívül kell lefolytatni a normakontrollt. A felsőoktatási törvény idevágó rendelkezéseinek megsemmisítésével egyetlen modellváltó...
A spanyol, a német, a holland, az ír, a svéd és a belga nagykövet közös fotóval üzent: A család az...
A budapesti diplomáciai képviseletek egyaránt üzenik: nem a szülők neme teszi a családot, hanem az odaadás, a gondoskodás, a támogatás.










