A bíróság is alkotmányellenesnek tartja az SZFE-modellváltást lehetővé tévő törvényt

2021. február 26. – 22:37

frissítve

A bíróság is alkotmányellenesnek tartja az SZFE-modellváltást lehetővé tévő törvényt
Vajon megállítható a modellváltás az alaptörvénnyel? Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordult, amelynek soron kívül kell lefolytatni a normakontrollt. A felsőoktatási törvény idevágó rendelkezéseinek megsemmisítésével egyetlen modellváltó intézmény fenntartójának sem lenne lehetősége a szenátus jogainak korlátozására.

A Fővárosi Törvényszék szerint is az alaptörvénybe ütköző a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) modellváltását megvalósító törvény, ezért a bíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult, indítványozva a jogszabály megsemmisítését. Az Alkotmánybíróságnak soron kívül, legfeljebb 90 napon belül döntenie kell, közölte Facebook-oldalán az SZFE hallgatóinak közössége.

Emlékeztettek arra, 2020 októberében több mint 150 SZFE-polgár fordult az AB-hoz a modellváltást lehetővé tévő törvény megsemmisítését kérve, az érintettek alkotmányjogi panaszának elbírálásában azonban nem köti határidő az Alkotmánybíróságot. Ezzel szemben bírói indítványra soron kívül meg kell vizsgálni az érintett törvény alkotmányosságát.

„Az SZFE HÖK, jogi eszközökkel, elsőként az illegitim kuratórium által önkényesen létrehozott alapító okiratot és szervezeti és működési szabályzatot támadta, melyek megfosztották szenátusunkat lényegi jogköreitől. Keresetünkben arra kértük a bíróságot, forduljon az Alkotmánybírósághoz a júliusban elfogadott SZFE-törvény, valamint a felsőoktatási törvény 94.§ (6) bekezdése megsemmisítéséért, melyekre hivatkozva létrejött és eljárt a kuratórium. A Fővárosi Törvényszék, megvizsgálva ügyünket, maga is alkotmányellenesnek tartja ezen törvényi rendelkezéseket, ezért – felfüggesztve saját eljárását – az Alkotmánybíróság előtt indítványozza, hogy a modellváltó törvényt és az Nftv. 94.§ (6) bekezdését semmisítse meg”

– írták a hallgatók. Amennyiben az Alkotmánybíróság az SZFE-törvény megsemmisítéséről dönt, úgy az intézmény modellváltása semmissé válik, sőt: a nemzeti felsőoktatási törvény idevágó rendelkezéseinek megsemmisítésével egyetlen modellváltó intézmény fenntartójának sem lenne lehetősége a szenátus jogainak korlátozására.
Bízunk benne, hogy a Fővárosi Törvényszék példamutatóan alkotmányos lépése, akár a teljes magyarországi felsőoktatás autonómiája sérthetetlenségének visszaállításához vezethet.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói augusztus 31-én azután foglalták el az egyetem épületeit, hogy egy kormánydöntéssel az intézmény fölé rakott alapítvány új kuratóriuma, élén az egyetemet már többször bíráló Nemzeti Színház igazgatójával, Vidnyánszky Attilával elvette a demokratikusan választott szenátus legfontosabb jogköreit. Eszerint nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át.

A hallgatók erre barikádot állítottak, őrséget állítottak, és kijelentették, hogy a kuratórium tagjait nem tartják legitimnek, és nem is engedik be őket az egyetem épületeibe. Végül a járványügyi korlátozások vetettek véget a hallgatók blokádjának. Az egyetemfoglalás két és fél hónapjáról készült fotóriportunkat itt nézheti meg.

Az SZFE új kancellárja, Szarka Gábor és Novák Emil általános rektorhelyettes november 6-án függesztette fel az egyetem őszi félévét. A hallgatók elutasították a tanév rendjének módosítását, és a Fővárosi Törvényszék szerint sem tekinthető semmisnek az őszi félév. A hallgatók a bevezetett új járványügyi rendelet miatt végül november 10-én hagyták el az egyetem elfoglalt épületeit. Másnap Vidnyánszky Attila, az SZFE fölé rakott alapítvány kuratóriumának elnöke kijelentette, hogy februártól új helyszínen fog folytatódni az oktatás.

Az eddigi történésekről és a jövőbeli tervekről több hallgatót is kérdeztünk, az erről szóló riportunkat itt olvashatják.

Az átalakítást minél gyorsabban levezényelné az egyetemi vezetés, hétfőn az derült ki, 26 oktató adta be a felmondását múlt pénteken, február 19-én a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE). Ezt követően a Magyar Nemzetben jelent meg interjú az egyetemet fenntartó kuratórium elnökével, Vidnyánszky Attilával, amiben többek között azt mondta, hogy több új oktató, köztük külföldi vendégoktatók nevét is a reakciótól való félelem miatt nem hozták még nyilvánosságra.

Az eddig nyilvánosságra került nevek alapján többnyire a közmédiából ismert embereket kértek fel oktatónak. Vidnyánszky azt is állította, hogy öt százalékkal nőtt az egyetemre felvételizők száma, és összesen csak négyen hagyták ott az egyetemet, bár az is igaz, hogy 86-an passziváltatták magukat, vagyis halasztanak. Kárpáti Péter, az egyetem korábbi docense szerint ez a szám nem olyan jó, mint ahogy azt az SZFE új vezetése kommunikálni szeretné. A Facebook-bejegyzése szerint annyira „átlagos” a 86 passziváltatott félév, hogy ez a szám 2018-ban átlagban mindössze 5 volt.

A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide>>>

A Telex legfrissebb koronavírussal kapcsolatos híreiért kattintson ide>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!