Friss hírek
Feloszlatták a Fidesz egri szervezetét
Az országgyűlési képviselő nyár végén leárulózta a helyi frakcióvezetőt. Pajtók Gábor azt mondta, a szervezet újjászervezése folyamatban van.
Váratlanul jól sikerült a League of Legends világának első regénye
A játékot fejlesztő Riot Games az Arcane című sorozat elsöprő sikerét nem ismételte meg, de a Romlás képében egy alanyi jogon is remek fantasyregényt tett le az asztalra, amelyet azok is élvezni...
Meghalt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója
Hetvenéves volt. A Testről és lélekről című filmben főszerepet játszott.
Andrew Tate több autóját is lefoglalták a román hatóságok
A hatóságok azt az ingatlant is lefoglalták, amiben a Tate-testvérek éltek és – a vád szerint – fogvatartottak hat fiatal nőt.
Rómából Ljubljanába repült Orbán Viktor és a honvédség gépe
Azt nem tudni, hogy a miniszterelnök a honvédségi géppel utazott-e. Szerda délután a volt szlovén kormányfővel találkozott Orbán.
A légy és a Videodrome rendezője: A testnek hozzá kell szoknia, hogy emberek milliárdjai műanyagot...
A testhorror királya szerint nincs borzasztóbb dolog jelenleg az ukrajnai háborúnál. Viggo Mortensennel sorsszerű, hogy összebarátkoztak. A légy folytatását 3D nyomtatással képzelte el. A...
Végrehajtókat küldött a Külügyminisztériumra a Momentum képviselője
Tompos Márton két éve próbálja megszerezni a lélegeztetőgépek beszerzésének dokumentumait, a külügy azonban a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adja ki.
Peléről nevezi el stadionját a Zöld-foki Köztársaság
A futball egyetlen háromszoros világbajnokának halála után a FIFA elnöke vetette fel, hogy minden országban nevezzenek el egy stadiont a brazil legendáról.
Megduplázták a Tatárjárásról szóló film állami támogatását
Újabb 1,2 milliárd forintot kapott a nagyjátékfilm, amelyben Eric Roberts, Ray Stevenson és Michael Ironside is játszik.
Motorcsónakkal mentek horgászni, két férfi eltűnt a Tiszában
Csak ketten tudtak kiúszni a társaságból, amikor süllyedni kezdett a hajó.
Kövess minket Facebookon is!