Friss hírek
Földrengés pusztított Kínában, mínusz 14 fokban kutatnak a túlélők után
Az első jelentések szerint több mint száz ember meghalt Kína északnyugati részén.
Búcsúzunk alapítónktól, Szentkirályi Balázstól
Elhunyt a G7 alapítója, szerkesztője, vezetője. Szentkirályi Balázsra emlékezünk.
Második nekifutásra végre elindul az eÁFA-rendszer – kinek éri meg átállni?
Egyelőre választható lesz az eÁFA, de vállalkozóknak érdemes tájékozódni, ugyanis pár éven belül várhatóan ez lesz az egyetlen opció, sőt: idővel minden céges adónemet csak így lehet majd bevallani.
Nők százainak életét menthette meg Angelina Jolie, de néhány feleslegesen eltávolított mellért is...
A színésznő 2013-ban egy génmutáció miatt eltávolíttatta mindkét mellét, és erről a New York Timesban számolt be a rajongóinak. A Jolie-effektus hatására radikálisan megnőtt a géntesztek száma, az...
Megszólalt a kétkerületnyi, Tiborcz-közeli beruházás fejlesztője: Nem lesz akkugyár, sem vegyi...
A Gyál és Soroksár térségére eső gigaberuházásról korábban elterjedt, hogy kínai vegyianyag-elosztó épülne. A helyiek aggódni kezdtek, a kormány azonban egy határozattal beruházási célterületté...
A Rick és Morty úgy eltüntette a kirúgott társalkotóját, mintha mi sem történt volna
A sorozat új évadán egy pillanatig sem érezni a családon belüli erőszakkal és zaklatással vádolt Justin Roiland hiányát, pedig eddig nemcsak íróként volt jelen, de a főszereplők hangját is ő...
Gyurcsány: Az a vita, amit Donáth Anna kezdeményezett, nem visz közelebb a kívánt kormányváltáshoz
A DK elnöke szerint a Momentum, a Jobbik vagy az LMP is jobb pozícióban kezdett 12 évvel ezelőtt, mint ők, de most összesen sincs annyi szavazójuk, mint nekik.
A Marvel kirúgta az új főgonoszát a bántalmazási ítélete után
A Kanget játszó Jonathan Majors akár egy év börtönbüntetést is kaphat exbarátnője bántalmazása miatt. Azt nem tudni, hogy Kang szerepét újraosztják-e vagy kiírják a filmes univerzumból.
Gyorsan falja fel a SZÉP-kártyáján levő összeget, jövőre már nem vehet rajta hideg élelmiszert
Miért? Mert 2024 már nem az inflációcsökkentés éve lesz, hanem a gazdasági növekedésé!
Kövess minket Facebookon is!