Friss hírek
Szerbia magyar legendája köszönte meg a sportolók nevében az életjáradékot Belgrádban
Az ünnepségen ott voltak a zseniális kosarasok, de az olimpiai bajnok röplabdás, a szabadkai Mester Gyula állt ki a pódiumra. Mester ma már a szerb szövetség elnöke. A női válogatottjuk aranyesélyes...
50 helyett 122 km/h-ig húzatta ki az ajándék Volkswagen GTI-t a ferihegyi gyorsforgalminál, hogy...
A 300 lóerős hetes Golffal száguldó sofőr azt mondta: az autót ajándékba vették a feleségének.
Eldőlt az ukrajnai légi háború egyik legfontosabb kérdése
Az oroszok elkezdték felhasználni a nyár óta felhalmozott rakétakészleteiket. A következő kérdés, hogy bírja-e munícióval az ukrán légvédelem.
Akár 1,4 millió forintot is kereshetnek mostantól az Aldi boltvezetői
Az élelmiszerlánc hatezer munkavállalója január 1-jétől egységesen 12 százalékos béremelésben részesül.
Maksa Zoltán alufóliás hangulatba került a 7 és fél milliós Szerencsekerék-nyereményétől
A „Séta a Hűvösvölgyben” helyes megfejtése ért ennyit a TV2 műsorában.
Tehervonat gázolt el egy embert Győr-Moson-Sopron vármegyében
Órákkal korábban Győrszabadhegynél történt gázolás.
A magyar internettel egy időben sok Mediaworks-termék is megadta magát
Sem a vidéki lapok, sem az Origo, sem a Bors nem elérhető.
Hernádi Zsolt: Semmilyen piaci racionalitás mentén nem lehet amellett érvelni, hogy az orosz...
Ez az elvárás nem üzleti, hanem politikai logika mentén fogalmazódott meg, mondta, de szerinte ebből az egész Európai Uniónak kára keletkezik.
A kormány a Porosenko-ügyről: Magyar Állampapírt bárki vásárolhat pénzintézeteken keresztül
A kormány szerint sajnálatos, hogy a DK az ukrán titkosszolgálat által állított információkat mindenfajta kritika nélkül veszi át és terjeszti.
Válik a Backstreet Boys egyik frontembere, AJ McLean
A pár 12 évnyi házasság után hozta meg a döntést egy év ideiglenes különélés után.







