Válik a Backstreet Boys egyik frontembere, AJ McLean

2024. január 2. – 12:10

Másolás

Vágólapra másolva

„Mint tudjátok, már több mint egy éve külön élünk. Bár reménykedtünk a kibékülésben, úgy döntöttünk, hogy hivatalosan is véget vetünk a házasságunknak” – írta AJ McLean és Rochelle McLean az Instagramon közzétett közös nyilatkozatukban, amelyet az NBC szemlézett.

A pár 12 évnyi házasság után hozta meg a döntést a különválásról, mint írták, most arra összpontosítanak, hogy „a lehető legegészségesebb módon” haladjanak előre, hogy együtt neveljék két lányukat.

AJ és Rochelle McLean 2023 tavaszán beszéltek arról először, hogy ideiglenesen szétköltöztek, hogy önmagukra koncentrálhassanak, de bíztak abban, hogy a házasságuk még megmenthető. A 45 éves énekes és felesége 2011-ben házasodott össze, kapcsolatukból két gyerek született, a 10 éves Elliott és a 6 éves Lyric.

Az Alexander James McLean néven született zenész az 1993-ban alakult Backstreet Boys egyik frontembere és dalszövegírója. 2001-ben alkohol- és drogfüggősége miatt vonult először rehabra, majd tíz év múlva ismét bekerült az elvonóra. Függőségei legyőzésében nagy szerepe volt feleségének.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!