Friss hírek
Orbán Viktor szerint a brüsszeli ideológia a háborúnál is veszélyesebb
„A NATO nagyon erős, és Európa nincs katonai veszélyben. A legveszélyesebb dolog véleményem szerint továbbra is az Európai Unió ideológiai vezetése” – mondta egy francia lapnak a magyar...
Nyolc év börtönbüntetést kapott a férfi, aki költözéskor magával vitte leszúrt barátja maradványait
A baranyai gyilkos öt évig rejtegette szomszédja holttestét, a rendőrök 2022-ben kapták el.
Közmunkát és eltiltást kapott az atlétikai vb pályájára beszaladó férfi, aki az intézkedésnek is...
A férfi a 2023-as atlétikai világbajnokságon követett el rendbontást, az ügyészség gyorsított eljárásban hozott döntést első fokon.
Hat embert vádolnak a hajdúnánási közbeszerzés ügyében
Az ügyben még május közepén intézett kérdést Hadházy Ákos Polt Péterhez.
Egy 270 lakásos, zöldbe harapó lakópark kampánycsatatérré vált Újbudán
A korábban még a nagyobb beépítést megszavazó Fidesz most a zöldterületet féltő civilek mellé állt. Az ellenzéki vezetésű önkormányzat szerint a megörökölt helyzeten még javítani is tudtak, de arra...
Újabb négy évre megválasztották Lázár Jánost a teniszszövetség élére
Lázár a közgyűlésen azt mondta, két évet vállal biztosan, utána meg kell néznie, mit sikerült elvégezni a programjából.
Az ókori Egyiptomban már négyezer éve is próbáltak agydaganatot műteni
Jóval korábban felismerhették a daganatos betegségeket, mint ahogy eddig hitte a tudomány. Egy koponyán lévő nyomok írhatják át az orvoslás történetét.
Ősztől már az összes Volánbuszon lehet majd kártyával fizetni
Kezdetben a Pest vármegyébenbuszozók csippanthatják a kártyájukat, aztán fokozatosan országszerte elérhető lesz a szolgáltatás.
El nem készült munkákért fizethetett az állam Mészáros cégének, hűtlen kezelés miatt nyomoz a...
2021 végén úgy vehette át az állam Mészáros Lőrinc cégétől a GSM-R vasúti fejlesztés optikai hálózatát több szakaszon, hogy az még nem is készült el.
Bezárja európai központját az egyik legnagyobb kínai autógyártó
A villanyautó-piac bővülési ütemének csökkenése miatt száz németországi munkatársát bocsátja el a Great Wall Motors, de a cég típusait továbbra is forgalmazni fogják Európában, igaz, a kereslet...








