Friss hírek
Több mint 1,7 milliárd forintos kárösszeggel indult a viharszezon
A bejelentések száma negyedével volt több, mint a tavalyi hasonló időszakban, és a június első napjainak viharjelentései és az árvízi előrejelzések alapján idén is nehéz hónapok várnak a biztosítókra.
Egy civilizációtól elzárt amazóniai törzsnek megmutatták az internetet, rögtön ráfüggtek a netes...
A marubók számára segítség a Starlink által nyújtott internet, mert könnyebben elérik a hatóságokat, de arra panaszkodnak, hogy a fiatalok lusták lettek, és csak a közösségi média és a pornó érdekli...
Civil szervezetek közös nyilatkozatban követelik a gyerekek kihagyását a kampányból
Többek között a PDSZ, a PSZ és a Tanítanék Mozgalom is arra hívja fel a politikusok figyelmét, hogy „a gyerekek nem politikai játékszerek”.
A Montreux Jazz Fesztiválon lép fel a Jazzbois
A hazai jazztrió Stinggel és a Deep Purple-lel játszik egy fesztiválon.
Csökkentené az alpolgármesterek számát a Mi Hazánk
Novák Előd, a párt alelnöke törvényjavaslatot nyújtott be ennek érdekében, és példaként Újbudát említette, ahol szerinte rekordszámú alpolgármester több százmilliót költ.
Hamisan tüntette fel magát a Tisza Párt támogatottjaként A Nép Pártján váci polgármesterjelöltje
Magyar Péterék megteszik a szükséges jogi lépéseket.
Leader of Finnish ECR member party calls Fidesz's attitude on Ukraine disgusting after Orbán...
According to Riikka Purra, they have nothing in common with the Hungarian government's approach to Russia.
Navracsics Tibor ajánlásával kampányol Badacsonytomaj független polgármesterjelöltje
Krisztin-Németh László programfüzetében ráadásul pont a jogszabályba ütköző mozgóurnás felhívás alatt olvasható a fideszes miniszter ajánlása.
Országos bortesztet indít a SPAR, a te véleményed is számít! (x)
A SPAR a Budapest Borfesztivál főtámogatójaként is népszerűsíti a magyar borokat, borászokat. A cég az elmúlt évben több mint 11,5 millió palack bort értékesített.
Negyedik tesztrepülését hajthatja végre a SpaceX Starshipje
A legutóbbi tesztrepülés során sikerült elérni a kitűzött célokat, most három lehetséges forgatókönyvvel készül a SpaceX csapata.








