Negyedik tesztrepülését hajthatja végre a SpaceX Starshipje

2024. június 5. – 10:37

Másolás

Vágólapra másolva

Engedélyt kapott a SpaceX hatalmas holdrakétája, a Starship negyedik tesztrepülésére, írja a CNN. A rakéta várhatóan csütörtökön száll fel majd egy 120 perces kilövési ablakban, amely reggel 8-kor nyílik meg. A tesztrepülést a SpaceX élőben közvetíti majd a honlapján. A rakétát a SpaceX privát Starbase létesítményéből indítják, ami a texasi Boca Chicában található.

A Szövetségi Légiirányítás szerint a SpaceX három olyan forgatókönyvet vázolt fel, amelyek nem igényelnek vizsgálatot, ha a rakéta elveszik: ezek magukban foglalják a hőpajzs meghibásodását, a rakéta feletti kontroll elvesztését repülés közben, valamint a hajtómű meghibásodását leszállás közben. „Ha a Starshippel ezektől eltérő anomália fordul elő, indokolt lehet a kivizsgálás, valamint akkor is, ha a Super Heavy gyorsítórakétánál is valamilyen anomália lép fel” – áll az ügynökség közleményében.

A SpaceX reményei szerint a 120 méter magas Starship úttörő szerepet játszik majd az űrrepülésben. A SpaceX az Artemis 3 nevű űrrakétaprogrammal előbb a Holdra juttatna embert, majd a Marsra. A többször felhasználható űrhajó kapacitását száz emberre tervezték.

A Starship a tervek szerint 150 tonna terhet lesz képes a világűrbe juttatni. Összehasonlításképpen: a SpaceX Falcon rakétája csak valamivel több mint 22 tonna terhet képes alacsony földkörüli pályára juttatni.

A Starship minden tesztrepülésének más-más célja van, amelyek az előző repülések során levont tanulságokra és mérföldkövekre épülnek. Az első próbarepülésen, tavaly áprilisban néhány perccel a felbocsátás után robbant fel a világ legnagyobb és legerősebb űrrakétája. Novemberben aztán nyolc perccel az indítás után megszakadt a kapcsolat a világűrbe tartó Starshippel. A legutóbbi alkalommal szinte a teljes tesztet sikerült végigcsinálni, a rakéta 245 kilométeres magasságig jutott, és akkor veszítették el vele a kapcsolatot közel egy órával az indítás után, amikor visszatért a légkörbe az Indiai-óceán felett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!