Friss hírek
Lávát és füstöt eregetve aktivizálta magát ismét az Etna
A szicíliai tűzhányó délkeleti kráterének nőtt meg az aktivitása, hatalmas füstfelhő borítja a környéket.
Vitray Tamás csúnya balesetet okozott az Andrássyn, a szervizúton repült át az autójának kereke
A 88 éves egykori műsorvezető a záróvonalon át próbált meg áthajtani a főúton.
Magát multimilliomos örökösnőnek hazudva éveken át kijátszotta a New York-i elitet
Hamisított csekkekkel szerzett alaptőkét, majd Manhattan legelitebb köreibe jutott Anna Sorokin, aki álnéven német örökösnőnek adta ki magát. 2017-ben tartóztatták le, most három és fél év után...
Két ábra, amely megmutatja, mennyivel többen haltak meg a járvány alatt
Százezrekkel többen veszítették életüket tavaly az Európai Unióban, mint a korábbi években.
Március közepétől már a Johnson & Johnson vakcináját is engedélyezhetik az EU-ban
Az oltóanyag hatásossága 66 százalék körüli, de egy adag is elég belőle a védettséghez.
15 évnyi próbálkozás után szakít az Adidas a Reebokkal
A német sportszergyártó óriás idén megválik kevésbé sikeres amerikai testvérmárkájától.
Polgári pert indítottak Donald Trump ellen egy Ku-Klux-Klan-ellenes törvény alapján
A keresetet Bennie Thompson demokrata párti képviselő, a belbiztonsági bizottság elnöke nyújtotta be.
Április elejére tervez bulizós wellnesshétvégét egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó hotel
A hotel tájékoztatása szerint ha a járványügyi helyzet úgy alakul, természetesen későbbi időpontban tartják meg az eseményt.
Rabosították a Momentum politikusát, mert felfestett egy veszélyes útszakaszra egy 3D-s zebrát
Szemző Áron 2019-ben próbálta felhívni a figyelmet a budakeszi általános iskola előtti útszakasz veszélyeire, a közlekedés biztonsága elleni bűncselekménnyel gyanúsítják.
Magyarország szorosabbra fűzi a katonai együttműködést Lengyelországgal
Lengyel-magyar katona két jó barát, együtt harcol s issza borát, vitéz s bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre.
Kövess minket Facebookon is!