Friss hírek
Bűnismétlés veszélye miatt marad letartóztatásban M. Richárd
A Fővárosi Ítélőtábla fenntartja a Dózsa György úti baleset vádlottja ellen hozott ítéletet.
Nagy többséget kapott Franciaországban a radikális iszlám megfékezését célzó törvénytervezet
A nemzetgyűlés megszavazta Macron javaslatcsomagját, a baloldal diszkriminatívnak, a jobboldal erélytelennek tartja.
Lávát és füstöt eregetve aktivizálta magát ismét az Etna
A szicíliai tűzhányó délkeleti kráterének nőtt meg az aktivitása, hatalmas füstfelhő borítja a környéket.
Vitray Tamás csúnya balesetet okozott az Andrássyn, a szervizúton repült át az autójának kereke
A 88 éves egykori műsorvezető a záróvonalon át próbált meg áthajtani a főúton.
Magát multimilliomos örökösnőnek hazudva éveken át kijátszotta a New York-i elitet
Hamisított csekkekkel szerzett alaptőkét, majd Manhattan legelitebb köreibe jutott Anna Sorokin, aki álnéven német örökösnőnek adta ki magát. 2017-ben tartóztatták le, most három és fél év után...
Két ábra, amely megmutatja, mennyivel többen haltak meg a járvány alatt
Százezrekkel többen veszítették életüket tavaly az Európai Unióban, mint a korábbi években.
Március közepétől már a Johnson & Johnson vakcináját is engedélyezhetik az EU-ban
Az oltóanyag hatásossága 66 százalék körüli, de egy adag is elég belőle a védettséghez.
15 évnyi próbálkozás után szakít az Adidas a Reebokkal
A német sportszergyártó óriás idén megválik kevésbé sikeres amerikai testvérmárkájától.
Polgári pert indítottak Donald Trump ellen egy Ku-Klux-Klan-ellenes törvény alapján
A keresetet Bennie Thompson demokrata párti képviselő, a belbiztonsági bizottság elnöke nyújtotta be.
Kövess minket Facebookon is!