Nagy magyar sikernek indult az indonéz útdíjtender, de aztán Orbánnak kellett közbelépnie

A nagy magyar külgazdasági siker kiinduló szituációjára talán emlékezünk. Elsőként a Telex.hu számolt be róla, de aztán Szijjártó Péter maga is eldicsekedett vele Jakartában. Miről van szó? Indonézia egy hatalmas területű, rengeteg szigetből álló ország, amely nemcsak a világ negyedik legnépesebb állama, de a főváros, Jakarta minden felmérés szerint a dugóktól legjobban szenvedő metropoliszok egyike.

Magyarország pedig egy kicsi európai állam, amely már ma is elég sűrű autópálya-hálózattal és profi elektronikus útdíjrendszerrel rendelkezik. Indonéziának ma még alig van több autópályája, mint nekünk, szedett-vedett fizetős rendszerei vannak, de a közeljövőben 5 ezer kilométer autópályát szeretne építeni, profi díjrendszerrel (mi is tervezünk még fejlesztéseket egy furcsa, 35 éves koncesszióval, de ezt most hagyjuk).

Fenti képletből adódik, hogy tudnánk segíteni. Ez persze ennél sokkal összetettebb volt, de egy hosszú tendereztetési folyamat végén a magyar-indonéz hátterű Roatex Ltd Zrt. megnyerte a nagy feladatot, az útdíjrendszer kiépítésének megszervezését.

Jól indult

A Roatex mindenesetre egy 300 millió dolláros (százmilliárd forintos) üzletet nyert el. Akkori cikkünkben lelkesen meséltünk arról, hogy helyismerettel, évekig tartó kapcsolatépítéssel, erőteljes, miniszterelnöki, külügyminiszteri és nagyköveti szintű állami segítséggel, az indonéz fél bevonásával és bizalomépítéssel még egy ennyire távoli országban és egy ennyire tudásintenzív iparágban is lehet sikert elérni.

Akkoriban arra is rácsodálkoztunk, hogy amikor egy siker gyümölcseinek learatásáért lehet sorban állni, milyen szívesen fogadják az amúgy óvatosan kezelt, kritikusnak vélt sajtó munkatársait is a felek, na persze a kellő óvatossággal, inkább csak háttérbeszélgetésekben. Csak aztán hirtelen minden nehezebb lett, amiről már nem szeretne senki sem nyilatkozni. Vannak ilyenkor örök mentsvárak, „folyamatban levő ügyről nem tudok beszélni”, „egyeztetni kellene az indonéz partnerrel, hogy mi az, ami publikus”, „szigorú titoktartást vállaltunk”.

Új arcok

Ahogy követtük a projektet, nagyjából látszott, hogy a nagy büszkeségnek gondolt üzlet sokak fantáziáját megmozgatta. Itthon is, Indonéziában is. A cégregiszterből látszik, hogy az ügylet fő szervezője, Nagy Szabolcs és az ő indonéz partnere, Peter Ong mellett a Roatex tulajdonosi struktúrájában megjelent az állam (MFB Invest) és a leginkább az Indotekből ismert Jellinek Dániel egy Deltonovo nevű cége is. Jellinek újabban olyan nagy és a magyar államnak is kitüntetetten fontos üzletekben bukkant fel, mint a Budapest Airport megvétele, vagy az Auchan révén a nemzetibb kiskereskedelem.

Az is hamar világossá vált, hogy a projektre nagyon büszke KKM szívesen hozná a finanszírozáshoz az Eximet is, a jakartai magyar nagykövetség honlapján fotókkal is dokumentálták, hogy Jákli Gergely elnök-vezérigazgató és Berki Viktor exportfinanszírozási és biztosítási vezető 2021 áprilisában megbeszéléseket folytattak azzal az indonéz miniszterrel (Basuki Hadimuljono közmű- és lakásügyi miniszter), akihez ez az egész projekt indonéz oldalról tartozik. A beszélgetések során gyakran elhangzott egy másik projekt, az „indonéz alap” is, ez egy vegyes tőkealap lenne.

Az eximes tárgyalásoknak is több témája volt, de az indonéz e-útdíj projekt finanszírozása tűnt a legfontosabbnak, a magyar bankárok már dokumentálhatóan találkoztak az Indonéz Autópálya Hatóság (ITRA) vezetőjével, az állami tulajdonú Bank Rakyat Indonesia (BRI) felsővezetésével és a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) Indonéziáért felelős országigazgatójával.

Rosszul folytatódott

A 2021. március 15-én a aláírt együttműködési megállapodásba bekerült, hogy a Global Navigation Satellite System (GNSS) technológia felhasználásával a megvalósítás első szakaszában, 2022-ben már Indonézia 40 díjköteles útjára alkalmazzák Jáván és Balin a rendszert. De teltek a hónapok, és egyre rosszabb hírek jöttek a projekt felől. Ilyenekről hallhattunk:

• jogi bonyodalmak,
• a szervezők nem tudnak összerakni egy ütőképes csapatot,
• mindkét oldalon, jutalékvadász, saját nem létező kapcsolataikkal és szakértelmükkel házaló tanácsadók lepték el a projektet,
• egy ideig nem volt Magyarországnak indonéz nagykövete,
• majd lett nagykövet, a 31 éves Karsay Lilla, a budafoki fideszes polgármester, Karsay Ferenc lánya, aki állítólag kedves, szimpatikus, törekvő, de egyesek szerint túl nagy rá a kabát,
• elfogyott a lendület, az indonéz hatóság bizalma is apadt.

Ekkor úgy tűnt, hogy már az ősz elején odáig fajulhat a helyzet, hogy Magyarország nemhogy nem képes sikert elérni, de egy szeptemberi tesztelési ígéret csúszása miatt akár kötbérig fajulhat a helyzet.

Orbán áttekintette az ügyet

Amikor a csúszás már látszott, magas politikai szinten sikerült januárig levegőt nyernie a magyar félnek, de itt már Orbán Viktor miniszterelnök is összeráncolta a homlokát, és ahogy nekünk fogalmaztak a résztvevők, „az egész sztorit szinte államosította”. Kívülről meglepő módon a központi irányítást megosztotta a külügy és a belügy között, igaz, a projekt hívei szerint ebben nincsen semmi meglepő, itthon is a belügy koordinált, ott is van ehhez tudás.

Mindez állítólag úgy történt, hogy Orbán Viktor személyesen megvizsgálta a helyzetet, és úgy ítélte meg, hogy az akkori szereplőkkel problémás a helyzet, és már csak a belügyben bízott.

Papíron Ruszó Gyula korábbi rendőri vezetőt, Pintér Sándor kabinetfőnökét nevezte ki a miniszterelnök a feladat kormánybiztosának, de a kormányon belül mindezt úgy értelmezték, hogy Szijjártó Péter felelősségét csökkentette, és Pintér Sándor is feladatokat kapott ebben a fontos ügyben.

Ruszó ugyanis az egyik legközvetlenebb ember: ahogy Pintér Sándorról mesélték ismerői, neki volt, illetve van egy olyan bizalmi köre (Horváth András, Tasnádi László, Eiselt György, Valenta László, Kántor Tibor, Ruszó Gyula), ahová nem könnyű bekerülni, de akinek sikerül, az feltétlen bizalmat élvez.

Mindenesetre október közepén a Magyar Közlönyben megjelent az átszervezésről szóló kormányhatározat. Ebből derült ki, hogy mindenféle egyeztetési és irányítási feladattal Ruszó Gyula lesz október 15-től az Indonéz Köztársaság közúthálózata útdíjfizetési rendszerének létrehozása és fejlesztése tekintetében a Magyarország által biztosított szakmai támogatásokért felelős kormánybiztos. De akkor most ki ért Indonéziához?

Szijjártóék furcsa helyzetben

Az a kör, aki eredetileg aktív lett volna (Nagy Szabolcs ötletgazda, a hozzá betársuló Jellinek Dániel, az Exim és a KKM) ott van még a folyamatban, vagyis a Roatex körül. Ugyanakkor részben helyettük a Pintér-Ruszó tandem szoros felügyeletével a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) és mögötte az Emőry Gábor vezette i-Cell kaphat feladatokat. Csak közben már annyi idő eltelt, hogy sokkal nehezebb lett az ügy visszatérítése egy Indonéziának is elfogadható mederbe.

A legfurcsább a KKM helyzete. A minisztérium eredetileg FB-posztban számolt be a sikerről, ma ez már nem elérhető. Szijjártó Péter akkor a következő üzeneteket tartotta fontosnak.

• Az eddigi legnagyobb magyar technológiai export valósul meg egy 103 milliárd forintos indonéziai beruházással
• A Roatex Zrt. mint tendernyertes 103 milliárd forintos beruházással kiépítheti és tíz éven át koncesszióban üzemeltetheti az indonéziai autópálya-díjbeszedő rendszert.
• Mindez mérföldkő Magyarország külgazdasági stratégiájában, a világ negyedik legnépesebb országában magyar cég hajthat végre egy ilyen nagyértékű beruházást.
• A keleti nyitás mottójú magyar külgazdasági stratégiában – annak 11 évvel ezelőtti kezdete óta – mindig fontos volt Indonézia.

Természetesen most is megkerestük a kérdéseinkkel a minisztériumot, szerettünk volna a helyzetről beszélgetni, de a KKM összesen ennyit válaszolt:

„Tisztelt Kolléga!

A Külgazdasági és Külügyminisztérium, háttérintézményei, valamint a külképviseletek minden segítséget megadnak a magyar cégek külpiaci sikereihez.”

A kritikusoknak lett igaza

A teljes elzárkózás még akkor is meglepő, ha újabban a gazdasággal és a magyar közállapotokkal kapcsolatos hivatalos kommunikációban és a baráti médiában kicsit visszatért az, hogy amit nem szeretünk, az hivatalosan nincs is. Emlékszünk, hogy volt az „átkosban”: nincs drogkérdés, nincs szegénység, nincs antiszemitizmus.

Most pedig nincsen kudarc, sikertelenség, csak győzelem.

Pedig ez a tender tényleg nagy siker volt. Mint akkor megírtuk, Indonézia eléggé különutas, tart a túlzott kínai, vagy amerikai befolyástól, de a magyar csapat még azt az Arkagyij Rotenberg orosz milliárdost is legyőzte, aki Vlagyimir Putyin egykori dzsúdópartnere volt, és aki kijelentette, hogy az övé az a gigantikus kastély, amelyről Alekszej Navalnij ellenzéki vezető azt állította, hogy Putyin magándácsája.

Persze kételyek már az első perctől fogva felmerültek, a 2018-ban alapított Roatex Ltd. Zrt. jegyzett tőkéje mindössze 5,05 millió forint volt, a cégnek nem volt se árbevétele, se referenciája, se szakértelme.

Azt azonban fél tucat beszélgetőpartnerünk egységesen úgy látta, hogy ez valódi siker, és a projekt nem jöhetett volna létre akkor, ha a magyar diplomácia nem segített volna: a folyamatot olajozta két jakartai miniszterelnöki látogatás, illetve elsősorban Szijjártó Péter miniszter és Pach Judit akkori jakartai magyar nagykövet munkája.

A nagykövetkérdés rendre visszatér a mostani zavarok egyik okaként.

A szerződéskötés után nem sokkal Pach Judit indonéz nagykövet elhagyta Jakartát, kinevezték Magyarország szingapúri nagykövetének. A KKM valamiért elég sokáig nem nevezett ki senkit a helyére, a nagykövet és az első helyettes távollétében magára maradt Magyarország képviselete, még leginkább Karsay Lilla vezette az ügyeket, akit végül 2021 októberében, mindössze 31 évesen nagykövetnek neveztek ki. Kerestük őt is, de nem válaszolt megkeresésünkre.

Környezetében elmondták, hogy Karsay Lilla szülei fontos fideszes káderek, édesapja Karsay Ferenc Budafok-Tétény fideszes polgármestere, aki a 2019-es ellenzéki hullámnál is megtartotta a kerületét, ezért van respektje a Fideszben, édesanyja pedig Krieger Krisztina szintén Fidesz-KDNP-s kerületi politikus.

Jókat mondtak róla, csak az a bizonyos kabát…

Több beszélgetőpartnerünk is jelezte, hogy az igyekvő, szorgalmas Karsay Lillát nem szeretné bántani, jóindulatú ember, aki felfelé lóg ki a fideszes családi háttérrel rendelkező diplomaták amúgy szerénynek nevezhető átlagos szintjéből.

„Igen fiatal, de ha meg egy idős ember kap feladatot, rá el lehet mondani, hogy már nem harap, nem ambiciózus.”

Karsayval nincs ilyen gond, csak a kabát hatalmas rá, igaz, abba állítólag bele is lehet nőni. Valamennyi regionális és üzleti előélete azért volt is: korábban tanult Tajvanon, a Kainan Universityn, illetve Sanghajban, a Tongji Universityn (erről blogot is írt). Kinevezése előtt pár éve már Jakartában élt és dolgozott. Az Opten szerint egyetlen hazai céges kapcsolata van, ő a Hasznosbolt.hu Kft. tulajdonosa, a cégnek az utolsó publikus árbevétele nem érte el az egymillió forintot. Karsay Lilla a tulajdonos, az ügyvezető pedig a testvére.

A Karsay-család régóta barátságban áll a Roatex-vezető Nagy Szabolccsal, aki összehozta az üzletet. Állítólag annyira szoros a kapcsolat, hogy korábban együtt jártak nyaralni.

Karsay Lilláról azt mondták a projektet ismerők, hogy Indonéziában mértéktartó udvariassággal tudomásul vették, hogy Magyarország a fiatal diplomatát jelölte a nagyköveti posztra. Ugyanakkor ez is üzenheti azt számukra (ami a 270 millió fős, hatalmas országban örök kisebbségi érzés), hogy a világ partnerállamai, közel sem tekintenek olyan fontos partnerként Indonéziára, mint más népes államokra, Kínára, Indiára, az Egyesült Államokra, de akár csak Oroszországra, vagy Németországra.

„Olyan van, hogy valahol sokáig nincs nagykövet, például az Egyesült Államoknak is régóta nincs magyarországi követe, de a tiszteletet valamiképpen előbb vagy utóbb jelezni kell.”

– hallottuk.

Az indonéz oldal

Indonéziában eközben eltérő hangulatú anyagok jelennek meg a nagy projektről. Az év elején még a mi akkori sikerjelentéseinkkel egybevágó anyagok jelentek meg. Aztán már volt, aki arról írt, hogy jogi eljárásban támadták meg a projektért felelős Basuki Hadimuljono indonéz közmű- és lakásügyi minisztert.

Mások, a maláj, vagy a szingapúri útdíjmegoldások hasznosítását is pedzegették, vagy azt emelték ki, hogy szeptemberben az illetékes hatóság már tesztelni szeretett volna, míg jövő áprilisra már vagy 40 szakaszon fizetős útvonalakat remélt az ország.

Tapasztalatunk szerint a projektért felelős hazai szakemberek vagy nem ismerik az indonéz sajtóban megjelent cikkeket, az eljárásokat, vagy nem tulajdonítanak neki túl nagy jelentőséget. Mindenesetre mi csak halogató („tájékozódnom kell”), majd értékelhetetlen tájékoztatást kaptunk, amelynek az volt a lényege, hogy minden nagy projekt csúszik.

A potenciális hazai szereplők

De ki kap majd végül szerepet? Indonéziában néhány magyar üzletember már régóta próbál üzletelni. A két legaktívabb szereplő a roatexes Nagy Szabolcs és a cellumos Kóka János volt gazdasági miniszter voltak. Kóka az elnöke annak a Cellumnak, amelyik 10 éve aktív Indonéziában, és amelynek 30 százalékig indonéz tulajdonosa van, a Telkom Indonesia.

Korábban Csák János volt brit nagykövetnek is volt egy konkrét állami mandátuma, ő az évi 5 milliárd dolláros forgalmú Salim Grouppal próbált kapcsolatot építeni, míg Mesterházy Ernő (Demszky Gábor egykori bizalmi embere) idegenforgalmi érdekeltségekkel bír errefelé.

Kóka János és a Cellum megítélése a kulcsszereplők körében ellentmondásos. Elismerik, hogy a Cellum szakmailag jártas és van indonéz helyismerete, de a „nyomulását” nem mindenki nézi jó szemmel. Ő a kormányból leginkább Szijjártó Péterrel van jó viszonyban, de itt most inkább a belügynek áll a zászló, ha pedig így van, akkor ő könnyebben fúrható azzal, hogy nem neres.

Kóka Jánost is megkerestük, ő azon kevesek közé tartozott, aki válaszolt is. Elmondta, hogy a Cellumra kicsi, de fontos szerep várhat. Szerinte nagyon sokféle tudásra van szükség ehhez a mega-projekthez, a magyar oldalnak pedig össze kell fognia a siker érdekében.

2017-ben egyébként az indonéz Telkom-csoport a Cellum technológiájával bonyolított sikeres elektronikus útdíjszedési pilot projektet a legnagyobb ottani autópálya-kezelő cégnél a JasaMarga-nál. Igaz, a jelenlegi projekt egy ennél jóval fejlettebb, magyarországihoz hasonló, kapumentes, úgynevezett Multi-Lane Free Flow rendszer kiépítését célozza. A fizetési rendszer központi elemei azonban ugyanúgy használhatóak ebben a projektben is.

Nagy Szabolcs nehezebben megítélhető

Forrásaink láthatóan zavart éreznek Nagy Szabolcs, a korábbi ötletgazda személye körül is. A pacsai (Zala megye) származású Nagy Szabolcs információink szerint annál sokkal fontosabb háttérember a kormány nemzetközi gazdasági ügyleteiben, mint amennyire ismeri őt a közvélemény, nem érdemes csak legyinteni rá, de itt most tényleg nehéz helyzetbe került.

Ismerői szerint ő elsősorban még a Németh Zsolt meghatározta külügyi vezetéssel volt jóban, de a már említett Karsay Ferencnek is közeli barátja. A 2018-ban megalapított, 50 százalékban Nagy Szabolcs, 50 százalékban az indonéz Peter Ong tulajdonában álló Roatex azzal a céllal jött létre, hogy projektcégként, amolyan hivatalos szervezőként egyesítse a magyarországi útdíjfizetési rendszer kialakításában és működtetésében részt vevő magyar vállalatok és szakértők tudását.

Nagy Szabolcsról most is azt hallottuk, hogy valóban komoly munkát végzett 2020-ig, és az indonéz miniszter ezt egy úgynevezett Priority Right Framework elnevezésű joggal honorálta. Ez azt jelentette, hogy a pályázati borítékbontás után a tenderen más pályázó által adott legalacsonyabb ajánlati árat a magyar cég is megadhatta, azaz vállalhatta a kivitelezést.

A mostani kulcsszereplők közül a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt-t, az i-Cell Kf-t és a Multicontact nevű tanácsadót hallottuk emlegetni, akinek még szerepe lehet, hozzájuk csatlakozhat a különböző részterületeken még mindenféle szükséges tudással bíró Toll, a Cellum és az A. R. Hungária hármas.

Itt tartunk

Az indonéz fél továbbra is hisz az MLFF (Multi Lane Free Flow) technológiájú elektronikus útdíj-rendszere bevezetésében, de abban már kicsit meg kéne erősíteni, hogy Magyarország ebben mennyire tud minőségi partner lenni.

Mi azt tapasztaltuk, hogy a legtöbb érintett, így a KKM, a BM, Magyarország jakartai nagykövetsége, a MultiContact, az Indotek, vagy akár maga a Roatex semmilyen érdemi választ nem adott.

Vagy választ ígért, de azt nem küldte el, vagy nem válaszolt, esetleg rövid, tartalom nélküli választ adott. Még a legjobban akkor jártunk, ha azért valami kerülőutas, rövid tájékoztatást kaptunk.

Pedig a kérdés során jeleztük, hogy változásokról, zavarokról hallunk a projekt körül, de senki nem tartotta lényegesnek, hogy tisztázza a helyzetet, legfeljebb azt, hogy a személyes felelősségéről elterelje a gyanút.