Friss hírek
Billie Eilish az új albumával is bizonyítja, hogy egyértelműen ő a jövő popsztárja
Még mindig csak 19 éves, de már nyolcszoros Grammy-díjas. A hatalmas sikerű első nagylemez után megérkezett a folytatás, amelyben az elvont tinilányból megkomolyodott fiatal felnőtt lett.
Francia állami szerv erősítette meg hivatalosan, hogy három újságírót is megfigyeltek a Pegasus...
Ez az első eset, hogy a Pegasus-botrányban hivatalos állami megerősítés jött a megfigyelésekről
Nemzetbiztonságra hivatkozva Putyinék megvizsgálják, mit játszanak az orosz színházakban
Vajon összhangban áll-e a repertoár az orosz elnök nemzeti eszméjével? A sztoriban ráadásul Soros is felbukkan!
Szeptembertől Németországban is felkínálják a harmadik oltás lehetőségét
Sőt, külön oltási program indul a 12 év feletti gyerekeknek és a fiatal felnőtteknek is.
Ha a jóisten tovább fogja Berecz Zsombor kezét, olimpiai bajnok lesz a vitorlázó
A finn dingis vitorlázó a második helyről várja az utolsó futamot. Az élen álló britnek nagy az előnye, de nem lehetetlen behozni a ponthátrányt, miközben a támadásokat is ki kell védeni. Berecz...
Teljes szörnyfelszerelésben ment el az oltásra a Lordi énekese
A Mikulással karöltve próbált segíteni az oltások népszerűsítésétében.
Bepörgött a delta variáns Kínában, több millió embert zártak karanténba
A kínai járványkezelés szerint amint a vírus megjelenik egy városban vagy tartományban, minden érintett területet azonnal lezárnak.
Kövess minket Facebookon is!