Francia állami szerv erősítette meg hivatalosan, hogy három újságírót is megfigyeltek a Pegasus kémszoftverrel

2021. augusztus 2. – 22:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország kiberbiztonsági ügynöksége (Anssi) megerősítette, hogy megtalálták a Pegasus kémprogramot három újságíró telefonján, köztük az ország nemzetközi televíziós csatornája, a France 24 egy vezető munkatársáén, írja a Guardian.

Pénteken írtuk meg, hogy a francia hatóságok által elvégzett műszaki vizsgálatok is megerősítették, hogy a Pegasus-kémszoftver nyomait találták meg több újságíró telefonján, ekkor nem volt még hivatalos kommunikáció a hatóság részéről. Most első alkalommal erősítette meg egy állami szerv a Pegasus projekttel kapcsolatos 17 médium nemzetközi feltárásának megállapításait.

A Forbidden Stories, egy párizsi székhelyű nonprofit médiaszervezet és az Amnesty International eleinte hozzáfért 50 000 kiszivárgott telefonszámot tartalmazó listához, amiket az NSO Group izraeli cég ügyfelei megfigyeltettek.

Franciaország kiberbiztonsági ügynöksége (Anssi) az NSO Group kémszoftverének nyomait találta meg a televíziós riporter telefonján, és továbbította ezeket a párizsi ügyészségnek, ami a lehetséges hackertámadással kapcsolatos nyomozást felügyeli.

A televíziós riporter mellett az Anssi a francia Mediapart oknyomozó weboldal oknyomozó újságírójának, Lénaïg Bredoux-nak és a weboldal igazgatójának, Edwy Plenelnek a telefonjain is megtalálta a Pegasus programot.

A rendőrség szakértői szerint a France24 riporterét háromszor vették célba a kémszoftverrel: 2019 májusában, 2020 szeptemberében és 2021 januárjában, írta a Le Monde.

„Ez véget vet annak az elképzelésnek, hogy az egész hazugság és álhír. Itt a bizonyíték, amire szükségünk van.”

– mondta Bredoux.

A párizsi ügyészség már július 20-án vizsgálatot indított francia újságírók potenciális megfigyelésének ügyében, amit a marokkói vezetés megbízására hajthattak végre az izraeli NSO vállalat által kifejlesztett kémszoftverrel. Marokkó tagadta, hogy ez történt volna.

Korábban kiderült, hogy Emmanuel Macron elnök, Édouard Philippe volt miniszterelnök és 14 hivatalban lévő miniszter, köztük az igazságügyi és a külügyi miniszterek mobilszámai is szerepeltek a kiszivárgott telefonszámok listáján. A kutatások szerint Marokkó figyelhette meg a politikusokat. Azt nem tudni, hogy Macron telefonját valóban feltörték-e, de a francia elnök mindenesetre lecserélte a számát és a mobilját, és az izraeli miniszterelnököt is felhívta az ügyben. Az NSO-csoport szerint egyetlen ügyfelének célpontjai között sem szerepelt Macron, attól még, hogy szerepelt a listán, nem jelenti azt, hogy meg is figyelték. A megfigyeléseket Marokkó is tagadta.

Mi az a Pegasus-botrány?

Július 18-án robbant ki a Pegasus nevű kémprogram körüli botrány, ekkor jelentek meg a nemzetközi, 17 újság részvételével zajló oknyomozó projekt első cikkei a témában. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, a született anyagokat a Telex is publikálta.

Az ügy lényege, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogramot – amelyet a gyártó állítása szerint kizárólag állami szerveknek bocsátanak rendelkezésére – számos országban nemcsak az eredeti céljának megfelelően (vagyis terroristák, bűnözők leleplezésére) használtak fel, hanem újságírókat, aktivistákat, ügyvédeket, politikusokat figyeltek vagy próbáltak megfigyelni vele. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

A Macront és 13 más állam- és kormányfőt is potenciálisan érintő lehallgatási botrányról itt írtunk bővebben. A Pegasus-kémszoftver botrányával kapcsolatos összes írásunkat és videónkat pedig itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!