Legfontosabb
Van egy cég, amely kicsit közelebb viszi az MNB-botrányt Matolcsy Ádámhoz
A Direkt36 birtokába került dokumentumok szerint egy olyan cég is profitált volna az MNB-alapítványi üzletből, amely több szálon kötődik a korábbi jegybankelnök fiához. A szálak részben Dubajban...
Mesés GDP-növekedést, gigagyárakat, Nobel-díjat vár a kormány az MI-től, de jó kérdés, hogy hogyan
A kormány 2020-ban adta ki a 2030-ig érvényes magyar stratégiát a mesterséges intelligenciáról, most a félidőben nyúlt bele. Az új verzió az előzőnél is sokkal ambiciózusabb, de a rengeteg ígéret...
Káncz Csaba: Honnan tudtam volna, hogy a vállalkozás, amivel szerződtem, az MI6-hez köthető?
Telefonon értük el Káncz Csaba újságírót, akit név szerint is említenek a Tuzson Bence által közzétett jelentésben, ami a Szőlő utcai nevelőintézettel kapcsolatos büntetőügyben készült.
Magyar Péter egy Orbán-bábunak sorolta a rendszer bűneit
A Tisza Párt elnöke Miskolcon azt mondta: szerinte furcsa volt, hogy Semjén Zsolt miről nem ejtett szót a nevelőotthonos gyerekekről szóló parlamenti felszólalásában. A párt elnöke szerint nem olyan...
Genetikai tervezéssel próbálnak maguknak tökéletes gyerekeket összehozni a techmilliárdosok
Szintet lépett az embriószűrés Amerikában, miután Elon Musk köreiből előlépett a lombikstartupok új sztárja, aki szerint a szex csak élvezetre való, gyereket csinálni viszont táblázatkezelő...
Razzia volt a BKK ügyfélközpontjait és pénztárait takarító cégnél
A cég beborulása után a takarítók még egy hétig dolgoztak a BKK-nak teljesen ingyen, azzal az ígérettel, hogy átveszik őket. Nem így lett.
Drónok, vadászgépek, légtérsértések: Putyin emeli a tétet, mert megteheti
Tizenkét percnyi légtérsértés nagyon sok, ilyen véletlen nincs, az oroszok eszkalálják a NATO tesztelését. Rácz András szakértővel elemeztük azt is, hogy mi a helyzet a kelet-ukrajnai fronton, és...
Fact-check: Tényleg autizmust okoz a paracetamol, ahogy Donald Trump állítja?
Az amerikai elnök a Fehér Házban bejelentette, hogy a terhesség alatt szedett paracetamol autizmust okoz a születendő gyereknél, és ismét meglebegtette a vakcinák és az autizmus közötti kapcsolatot...
A mexikói kartellek is az ukránoktól lesik el a drónháború fortélyait a véres drogháborújukhoz
A világ hadseregei közelről figyelik az Ukrajnában zajló háborút, ahol az olcsó drónokat félelmetes fegyverré átalakító ukránok a jövő hadviseléséből adnak leckét mindenkinek. De nem csak hadseregek...
„Fél éve várok a gyógyszerengedélyre, miközben a daganat terjed bennem” – több ezer egyedi...
A hozzánk forduló, különleges gyógyszerre váró betegek jobb híján hónapok óta szteroidokon élnek, vagy nem kapnak semmilyen kezelést. Az alapítvány türelmet kér tőlük. Közérdekűadat-igényléssel...
Kövess minket Facebookon is!