A MANIAC az emberi tudás végső határára, sőt azon is túlra repít

Napjaink egyik legígéretesebb fiatal írója, a holland születésű, ám gyermekkorát Argentínában és Peruban töltő, majd végül chileivé váló Benjamín Labatut valahogy nagyon ráérzett arra, hogy mikor és miről kell írnia, hiszen Christopher Nolan Oppenheimerével gyakorlatilag egy időben jelentette meg MANIAC című művét, melynek központi szereplője az a Neumann János, aki maga is részt vett az atombomba megalkotásában.

Mivel idehaza Labatut nem túl ismert, mindenképpen fontos tudni, hogy a dél-amerikai szerző nem először merészkedett az életrajziság és a tudomány terepére (eddigi legnagyobb sikere, a 2021-ben Nemzetközi Booker-díjra is jelölt Amikor már nem értjük a világot érdekes fúziója volt a fikciónak, az esszének, a tudományos ismeretterjesztésnek és az életrajziságnak), ám talán azzal, amit ebben az – ezúttal a spanyol helyett egyből angolul írt – kötetében művel, nem igazán találkozhatunk másnál.

„1933. szeptember 25-én reggel Paul Ehrenfest osztrák fizikus Amszterdamban besétált Jan Waterink professzor intézményébe, a Sérült Gyermekek Pedagógiai Intézetébe, fejbe lőtte tizenöt éves fiát, Vaszilijt, aztán maga ellen fordította a fegyvert.”

Bár a könyv legnagyobb részét vitathatatlanul Neumann János élettörténete és
munkásságának laikusok számára is befogadható bemutatása teszi ki, a teljesebb megértés kulcsa leginkább az alig 30 oldalas bevezetőben (Paul, avagy az irracionalitás felfedezése) keresendő. Ez a rövidke szakasz annak a tudósnak állít emléket, akinek az elméjében összefonódott egymással az újonnan felfedezett kvantumfizika riasztó, kegyetlen és érthetetlen világa azzal a riasztó, kegyetlen és érthetetlen valósággal, melyben a frissen hatalomra került nácik bármikor eltaposhatták a hozzá hasonló zsidókat és a Down-szindrómás fiához hasonló védtelen, kiszolgáltatott embereket.

A tudás és a tudomány embert segítő és (el)pusztító volta ugyanilyen kardinális és egymástól gyakorlatilag elválaszthatatlan kérdésként szerepel a kötet további szakaszaiban is, és ugyanígy megfigyelhető, hogy a század legjelentősebb tudósai mind-mind valamilyen szempontból őrültek. Köztük a többek között a játékelméletet is megalkotó Neumann is, akire a kétértelmű cím angol megfelelője, a mániákus vonatkozik (a másik jelentés az első általa alkotott számítógépre, a Mathematical Analyzer Numerical Integrator and Automatic Computerre utal).

A hős színre lép 1.

Ahogy említettem, a középső és leghosszabb szakasz a gazdag zsidó családba született és már idejekorán csodagyereknek számító Neumann életével foglalkozik, mégpedig úgy, hogy szinte kórusként megszólaltatja az életében fontos szerepet kapó embereket, így az édesanyját, az őt felfedező tanárokat és későbbi kollégákat, barátokat és vetélytársakat, tudósokat és politikusokat, na meg természetesen a feleségeit is.

Labatut az Oppenheimerhez hasonlóan igyekszik nem állást foglalni a világszerte ismert tudós és feltaláló személyét illetően, így az őt ismerők és hozzá közel álló emberek mindig más és más oldalát világítják meg. Ennek köszönhetően az Amerikában magát Johnny von Neumann-nak nevező férfi egyszerre lesz zseniális tudós, aki odaadóan segít kollégáinak bármilyen probléma megoldásában, de olyan is, aki nem átall ellopni egy olyan felfedezést, amely még az ő képességeit is meghaladja. De ugyanígy lesz olyan férj, aki elhalmozza figyelemmel a feleségét, és olyan is, aki később ideg-összeroppanásba kergeti. A chilei ügyesen építi fel ezeket a monológszerű visszaemlékezéseket, és képes többnyire egymástól jól elkülöníthető szólamokat teremteni, minden elbeszélőt egyedivé téve ezzel.

Ráadásul ezek a néhány oldalas monológok kiválóan jelenítik meg az olyan zseniális tudósok, mint Wigner Jenő, Richard Feynman, Julian Bigelow vagy már az ’50-es években a digitális evolúcióval (!) foglalkozó norvég–olasz Nils Aall Barricelli személyiségét és kutatási területeit is (érdekes módon J. Robert Oppenheimer nem kapott önálló szólamot), tovább tágítva ezzel a kötet tudományos terét.

Épp ilyen jól felépítettnek érzem a Neumann tudományos pályáját taglaló részeket is, amelyek éppen olyan bonyolultak és összetettek, hogy azokat megérthesse egy
matematikához nem különösebben konyító, ám kellően nyitott és érdeklődő személy is, de azért pontosan érezni lehessen belőlük a magyar származású tudós mérhetetlen nagyságát. Pályájának három főbb szakasza tagolja három részre az életrajzot: az elsőben (A logika korlátai) azzal az időszakkal foglalkozunk, amikor még hitt abban, hogy a világ működése kellően precíz matematikai képletekkel pontosan leírható; a másodikban (A terror finom egyensúlya) az atom- és hidrogénbomba kifejlesztésében betöltött szerepét ismerhetjük meg, míg a harmadikban (Szellemek a gépben) nemcsak az első és a címben is szereplő számítógép kifejlesztésének története bontakozik ki, hanem az a folyamat is, ahogy halálos betegen egyre inkább a mesterséges – és az embert túlélni, illetve meghaladni hivatott – intelligencia kérdése kezdte foglalkoztatni.

„A barlanglakók isteneket teremtettek – mondta. – Nem tudom, hogy miért ne tehetnénk mi is így.”

A hős színre lép 2.

A 300. oldal táján aztán meghal Neumann, és az olvasónak olyan érzése lehet, hogy kerek egészet kapott (mind tudományos, mind életrajzi értelemben), ám még mindig van közel száz oldal. És éppen ez a száz oldal teszi sokkal többé a MANIAC-et egy pusztán jól sikerült tudományos-életrajzi műnél, mivel az itt szereplő, az ember és a számítógép között a közelmúltban lejátszott gojátszma világít rá korunk egyik legnagyobb kérdésére, miszerint hová és mivé is fejlődhet a mesterséges intelligencia.

Annak ellenére, hogy különösebben tudnék gózni, vagy valaha is hallottam volna a játék legendájáról, a dél-koreai I Szedolról (angolosan: Lee Sedol), a dél-amerikai szerző elérte, hogy előbb szinte tövig rágjam a körmöm a maratoni játszma leírását olvasva, majd a végén rájöjjek arra, hogy mi teszi annyira félelmetessé a mesterséges intelligenciát, mint amilyennek sokan látják. Az MI-korszak ugyanis már sokkal inkább a jelen, mint a távoli jövő.

Benjamín Labatut a közelmúlt egyik legjobban sikerült fúziós irodalmi alkotását hozta létre a MANIAC-kel, amely egyszerre ötvözi a tudományos-életrajzi művek és a szépirodalmi kötetek legjobb jegyeit, miközben napjaink egyik legfontosabb kérdéséről is képes újszerűen mesélni. Azt hiszem, a chilei szerzőre nagyon oda kell figyelni a jövőben. Már most érdemes feljegyezni, hogy az Amikor már nem értjük a világot várhatóan még az idén érkezik az Open Books kiadónál.

Benjamín Labatut: MANIAC
Fordította: Mesterházi Mónika
Open Books, 2023, 4999 Ft