Franciaország nyerte a Bocuse d'Or idei világdöntőjét, Magyarország 11. lett

2021. szeptember 27. – 19:51

frissítve

Franciaország nyerte a Bocuse d'Or idei világdöntőjét, Magyarország 11. lett
A magyar csapat a tálalás előtt – Fotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Franciaország nyerte az idei Bocuse d'Or világdöntőjét, Dánia lett a második, Norvégia a harmadik. Magyarország a 11. helyen végzett a 24 induló ország között. A legjobb elviteles témának járó díjat Svédország, a legjobb hústálnak járót pedig Izland kapta. Kolumbia és Svájc is szerepelt a díjazottak között: előbbi a Social Commitment díját nyerte le, míg utóbbi a legjobb commisért járó elismerést.

A Bocuse idei, lyoni döntőjét a járvány miatt januárról nyárra, majd nyárról szeptember végére, 26-27-re tolták. A magyar csapat a második napon szállt versenybe, utolsóként kezdhettek 9:57-kor, és utolsóként is fejezték be a döntőt: az elviteles témát 14:52-kor, a hústálat pedig 15:27-kor kellett kiadniuk a zsűrinek.

Mint a Dining Guide írta, néhány évvel ezelőtt lényegében elképzelhetetlen lett volna, hogy olyan témával áll elő a Bocuse, mint idén: a versenyzőknek összesen 14 ételdobozt kellett elkészíteniük – azaz volt egy „elviteles” téma, vélhetőleg válaszolva a kérdésre, amit a járvány a magas gasztronómiának hozott: mégpedig, hogy hogy lehet a gasztronómia művészetét elvitelre, dobozokba átültetni, ha étterembe nem mehet a vendég. A második téma, a hústál főszereplője a marhahús volt.

„Szerintem a paradicsom téma zseniális, a főételben a garnéla úgyszintén. A legfontosabb újítás, hogy menüt kell megalkotni, tehát 42 darab tányért kell egy időben készen prezentálni, és 14 boxba berakni.”

-mondta egy interjúban Széll Tamás, a csapat edzője a világdöntőn. Széll volt a Bocuse történetében az első magyar versenyző, aki kijutott a gasztronómiai versenyre. Később 2016-ban a Bocuse d’Or európai döntőjét is megnyerte, a 2017-es lyoni döntőben pedig negyedik lett. 2018-ban az európai döntő zsűrijébe hívták meg, 2019-ben zsűrizett a világdöntőn is. A csapatban versenyzőként Veres István indult, a commis pedig Molnár Bence, mindketten a 2019 óta Michelin-csillagos Babeltől.

A magyar csapat elviteles témájának előétele ratatouille tarte volt, konfitált paradicsommal, paradicsom vinaigrette-tel és petrezselyem olajjal. Mellé került a dobozba garnélával töltött derelye is, fehér paradicsom szósszal, grillezett paradicsommal és garnéla bisque-kel. A téma desszertje pedig a paradicsom-eper-bodzavirág baba (rumba áztatott sütemény).

A hústéma a Magyar Bocuse d'Or Akadémia leírása alapján brezírozott marhastefánia volt, illetve marha „madeleine” fűszervajjal töltve (az eredeti értelmében vett madeleine egy apró, jellegzetes formájú sütemény). Mellé burgonyaköret, az egyik a konfitált burgonya hagymalekvárral, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel, a másik a ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. Mindemellé krémes zöldségragu sajtszósszal, brokkoli és sült cékla saláta tormával és almával.

marhastefánia és „madeleine” fűszervajjal töltve. Kétféle vegán burgonyaköret: konfitált burgonya hagymalekvárral, savanyított kaprilevéllel és kakukkfűvel. Ropogós burgonyapuffancs burgonyapürével. Krémes zöldségragu sajtszósszal. Brokkoli és sült cékla saláta tormával és almával.

Tavaly az észtországi Tallinnban tartották a Bocuse európai válogatóját: innen 16 csapatból 10 jutott tovább a döntőbe, Magyarország a kilencedik helyezésével továbbmehetett a világdöntőre. Az európai válogatón a járvány miatt néhány ország (például Törökország, az Egyesült Királyság, Belgium) visszamondta a versenyzést is, a megjelentek közül pedig több csapat is beszélt arról, hogy megnehezítette a felkészülésüket a pandémia.

A világ legrangosabb gasztronómiai versenyének válogatóján tavaly októberben a húsos téma az észt farmon nevelt fürjre míg a „tányéron tálalt fogás”, avagy halas téma a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsára épült: a magyarok ezt puliszkával, magyar uborkával spékelték ekkor. A legjobb haltányér díját Izland, a legjobb hústál különdíját Franciaország kapta. A bronzérmet Svédország, az ezüstérmet Dánia nyerte el, az első helyen Norvégia végzett.

Magyarország jövőre sem marad ki a Bocuse d’Orból, 2022 márciusában ugyanis Budapest ad majd otthont a verseny európai döntőjének. Utoljára 2016-ban tartottak Budapesten Bocuset. Jövőre 20 országból érkeznek majd csapatok, a zsűri Budapesten dönti majd el, mely országok vehetnek részt a Bocuse d’Or 2023-as lyoni világdöntőjén.

A legutóbbi budapesti európai döntőt a magyar induló, Széll Tamás nyerte meg. „Megnyerni ezt a versenyt, fantasztikus és felejthetetlen élmény volt. Remélem, hogy a hazai versenyen újabb magyar séfnek lesz lehetősége bemutatkozni az európai mezőnyben. Ráadásul fiatal magyar séfek százai nézhetik majd a legjobbakat, és ismét megismerhet hazai alapanyagokat az európai nagyközönség” – áll az idézet Széll Tamástól a magyar akadémia Facebookján.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!