„Az intézetben négy éven felüli gyermekeket lehet elhelyezni kísérő nélkül. A gyermekek oktatást is nyerhetnek. Állandóan egy jól képzett orvos van az intézetben, ahol az apróságok napkurázhatnak, fekvőkurázhatnak a gyönyörű verandán, vagy pedig kacagva, vidáman űzhetik a zugligeti erdőben a téli sport ezernyi faját.”
– írta az 1925-ös Színház és Élet az 1920-as évek egyik legjobb nevű gyermekszanatóriumáról, a Preisichről. Az azóta elárverezett és új kézbe került, 12. kerületi villaépület mára a napkúrázás és gyönyörű verandák helyett ablakok nélkül és beázva rohad, udvarán két, teljesen használhatatlan könnyűszerkezetes épülettel várja, mi lesz a sorsa.
Az önkormányzat hosszú évek után idén novemberben adta ki az engedélyt arra, hogy lakóépület vagy szálloda kerülhessen arra a telekre, ami jelenleg a fideszes országgyűlési képviselő Farkas Flórián egykori sofőrjének a tulajdona. A szebb napokat látott intézet az 1900-as évek első felében az egyik legsikeresebb budapesti szanatórium volt, majd az ÁVH épülete lett. Állítólag őriztek benne géppuskát is még azelőtt, hogy betegek és tbc-sek számára újranyitott volna. Aztán a szanatóriumból a Lipótmező „Tündérhegyi részlege” lett, pszichoanalitikát tanítottak itt, mígnem egy 2016-os árverésen továbbadták, hogy aztán évekig ne foglalkozzon vele senki.
Egy nem túl jó üzlet
2016-ban több száz millió forintért került egy állami árverésen Farkas Flórián volt sofőrjéhez, Botlik Balázshoz a zugligeti villa. A kikiáltási áron eladott épületért 509 millió forintot kért az állam, amivel a Magyar Kétfarkú Kutyapárt cikke szerint meglehetősen nagyot is bukott. Az aukció előtt pár nappal bejegyzett Property Miracle Kft., amelynek vezetője Botlik, és amely mai napig tulajdonosa a Preisich-villának, 300 millió forintnyi önerőből, illetve a Matolcsy György unokatestvére által vezetett Növekedési és Hitelbanktól kapott 200 milliós hitelből vásárolta meg az épületet. Botlikról ekkor annyit lehetett tudni, hogy sofőrkarrierje mellett több üzletbe is belevágott (diszkó, építkezési vállalat, állami épületek vásárlása), de ezek mind bedőltek.
Az aukció után évekig nem történt semmi, az állapotromláson kívül. Az épület rothadásnak indult, a zugligeti ingatlan szépen lassan az urbex turizmus egyik célpontja lett, hiszen a pár helyen lebomlott kerítés miatt kisebb erőfeszítés nélkül bárki be tudott menni a telekre. Az épület falait ellepték a graffitik, a lépcsőház korlátai kidőltek. Aztán néhány hete, négy évvel az eladás után hirtelen befoltozták a kerítéseket és kitakarították az egykori szanatórium belsejét.
Ugyan évekig tilos volt a területen építkezni, de idén november végén új határozatban fogadta el a 12. kerület önkormányzata, hogy többek között lakóépület is kerülhessen a 7460 négyzetméteres telekre.
Az eddig életben lévő határozat a Preisich-villa területén hitéleti, nevelési, oktatási, egészségügyi, szociális, kulturális, sport rendeltetésre engedélyezett építkezést az övezetben, és a régi határozat szerint „lakás az építési övezetek területén nem helyezhető el, meglévő lakás megtartható, de bővítése nem megengedett”. A 2020. november 30-i rendelet az előbbieket további funkciókkal bővíti ki: megengedi a lakó, a kereskedelmi, a szolgáltató és a szállás jellegű építkezéseket is.
Az önkormányzat által 2017-ben elővédelmi listára helyezett ingatlan sorsáról megkérdeztük az önkormányzatot, ők azt mondták, „az önkormányzatnál nem indítottak az ingatlanra vonatkozóan eljárást”, a kerület ráhatása az ingatlanra egyébként is annyi, hogy „építési tevékenységet folytatni a hatályos kerületi építési szabályzat és a településképi rendelet által szabályozott keretek között lehet” (előbbi rendelet módosult nemrég). Hozzátették, jövőre helyi védettség alá kerülhet az épület, esetleges építkezés esetén pedig van valamennyi beleszólásuk, „a főépítészi szakmai konzultáció ugyanis legalább egyszer kötelező elővédelmi jegyzékben szereplő épületek bármilyen módon történő megváltoztatása, bontása esetén”.
Ahogy azt kiemelték, az állagmegóvás, az építkezés vagy bármilyen terv a tulajdonos hatásköre, ezért az ingatlan jövőjével kapcsolatban a Property Kft.-t és annak vezetőjét is meg akartuk keresni, elérhetőséget azonban nem találtunk hozzájuk, bejegyzett székhelyük pedig egy székhelyszolgáltató címén van.
De kicsoda az a Preisich?
Az épület névadója, Preisich Kornél 1869-ben született jómódú zsidó családba, négy testvére volt. Édesapja, Preisich Adolf szesz-, bor- és terménykereskedő volt. Az orvosi pályát választó fiatal Kornél hamar ismert lett világszerte, Párizsban a Pasteur Intézetben, Berlinben az egyetemi gyermekklinikán, Breslauban (ma: Wroclaw) pedig a világhírű gyermekgyógyász, Czerny kórházában tanult és dolgozott. 1904-ben a budapesti Szent László kórház igazgatójává választották. Surányi Gyula, egykori kollégája Preisich nekrológjában az újdonsült igazgatóról azt írta,
„A magyar közegészségügy múltjának egyik hatalmas dokumentuma az a felterjesztés, amelyet a László-kórház súlyos hiányosságairól s azok korszerű megoldásáról a Főváros gazdáihoz intézett [Preisich]. Siket fülekre talált; majd amikor a Tanácsköztársaság ennek az újjászületésre megérett kórháznak élére állította, s megtehette, meg is tette az első lépéseket a kórház újraszervezésére.”
A szakmailag eredményes főorvos, aki többek között Heim Pállal is jelentetett meg közös könyvet, hamar kérdőjeles alakká vált a Tanácsköztársaság bukása után. A Szent Lászlóban korábbi elődje, Gerlóczy Zsigmond professzor feljelentette, mire 1920-ban Preisichet elbocsátották a kórház éléről, illetve megfosztották egyetemi előadói jogától, a publikálástól eltiltották.
Több lap, a Népegészségügy, a Mone és a Szemle is lekommunistázta Preisichet, ezeket a vádakat sokszor felülvizsgálati követelés vagy bíróság követte. Az egyetemi tiltás később dorgálás lett, a Csilléry-Preisich-pör (Csilléry volt a Mone szerkesztője) rágalmazási ügye pedig többszörösen előhozott téma lett a korabeli sajtóban. A bíróság egyébként nem döntött arról, kommunista volt-e Preisich, az őt „vörösnek” tituláló Csilléryt viszont egy határidőn túl benyújtott dokumentum miatt felmentette. Preisich eközben már 1921-től a csepeli gyermekkórház igazgató-főorvosa volt, itt 1941 végéig dolgozott, a munkát „csak akkor hagyta abba, amikor a bombázások miatt már lehetetlenné vált a közlekedés Csepelre”.
Dicső évektől az ÁVH-ig
Preisich ismert gyermekgyógyász volt, emellett tudományos karrierjének nagy részét a tuberkulózisra és a tuberkulin-allergia kutatására áldozta. Az általa kidolgozott tuberkulin-kezelésű gyógymód alkalmazására és tüdőbeteg gyermekek kezelésére főorvosi pozíciójának elvesztése után megvette a Tündérhegy Szilassy útján az 1908-1909 körül épült villát. A szanatóriumot, melynek hamar nagy neve lett, évtizedeken keresztül vezette, az 1920-as években elinduló intézmény Preisich keze alatt ekkor élte első aranykorát. Az „Üdülő gyermekek szanatóriumaként” is emlegetett intézmény egy Preisich szanatóriumot ábrázoló képeslap szerint a ‘30-as években
„Közép-Európa egyik legszebb és legmodernebb subalpin gyermekgyógyintézete. 2000 öles park, minden igényt kielégítő berendezés, Röntgen, ultraviolett üvegezésű terasz, Quarz, központi fűtés és melegvíz, 1 és 2 szobás lakrészek. (...) Iskola szanatóriumi osztályunkon egész éves oktatás. Mérsékelt árak. Prospektust küldünk.”
Preisich szanatóriuma a külföldi intézményekkel versengett, miközben az intézmény hol orvosi eredményei miatt került a sajtóba, hol pedig vagy azért, mert az intézet bentlakásos orvosa elmérgesedett válóperén csámcsogtak az újságírók. Máskor a zugligeti síelők méltatlankodtak, amiért a szanatórium tagjai nem látják el a kisebb-nagyobb bokarándulásaikat vagy sebeiket. Orvosi vagy bulvártémaként, de Preisichék folyamatosan a középpontban voltak. A világháború azonban hamar véget vetett az aranykornak, a zsidótörvények miatt Preisichnek bujkálnia kellett.
A deportálást egy pesti gettóban lévő szükségkórházban úszta meg az orvos, a háború után a praktizálásba azonban soha többé nem tért vissza. A villa egy ideig az ÁVH-hoz, majd a Belügyminisztériumhoz került. A belügy 1958-ban újranyitotta tbc-sek és mentális betegek ellátására az intézményt, az 1970-es évektől egy könnyűszerkezetes nappali kórházat és egy ahhoz hasonló épületet is felhúztak az udvaron. Az intézet végül 1978-ban bezárt.
Bezárás, újranyitás, bezárás
A bezárás után nem sokkal, 1979-ben újranyitott a szanatórium egy teljesen új profillal. Ahogy a Preisich-villában működő intézet utolsó főorvosa, Dr. Harmatta János (aki 1983-tól dolgozott az épületben, jelenleg a Tündérhegy osztályvezető főorvosa) a Telexnek mesélte, 1979-re a tbc-sek és a mentális betegek száma csökkenésnek indult, ezért
„nem volt szükség külön intézetre, az egészségügyi kormányzat a telephelyet az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézethez (OORI) csatolta és támogatta, hogy Dr. Hidas György egy pszichoszomatikus-pszichoterápiás osztályt hozzon létre, ami új profilt jelentett. Ez eleinte (öt évig) csak ambulanciaként működött, mivel a főépületben (majdnem) teljes felújítás kezdődött, a megfelelő körülmények kialakítására”
A részleges felújítások után 1984-ben megnyílt a fekvőbeteg részleg Harmatta mellett két másik orvos, Dr. Ajkay Klára, Dr. Szőnyi Gábor irányításával és pszichoterápiás ambulanciával. 1987-től képzéseket is indítottak az Orvostovábbképző Intézettel, akkreditált klinikai képzőhelyként az elméleti és a gyakorlati ismereteket is eltanulhatták a leendő pszichoterapeuták. Az egyik melléképületében mai napig megtalálható jó pár, esőtől bepenészedett és eláztatott A pszichoanalitikus terápia tankönyve – Az alapok című tankönyv.
Ekkortájt jelentek meg a Tündérhegyi Füzetek is, amelyek ebben az időben a szakmai továbbképző anyagoknak a kéziratos megjelenését tették lehetővé és részben pótolták a magyart nyelvű szakirodalom hiányát. Az intézmény 1994-től az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézethez (OPNI) került, ekkor lett az előző főorvos nyugdíjba vonulása után Dr. Harmatta János a főorvos. Az akkori sajtóban többször is „Lipótmező Tündérhegyi részlegeként” emlegették ekkor az intézetet, habár a név még az OORI-korszakból ragadt rá Harmatta szerint: „Az akkori körülmények között nagyon innovatívan, előremutató elképzelésekkel dolgoztunk és az osztály hamarosan hírnévre tett szert a szakmában és a betegek körében is. Mivel a neve nagyon hosszú volt (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály) ezért e helyről kezdtél el nevezni, így lett belőle a szakmában Tündérhegy a neve.”
Az OPNI intézete az egyik orvos, Kavetzky Péter leírása szerint profiljában változatlan maradt, az osztály továbbra is a lelki eredetű problémák kezelésére fókuszált egyéni és csoportos formában, például csoportterápiával, műhelyfoglalkozásokkal vagy pszichodrámával. A fekvőbetegek mellett a Nappali Kórház is üzemelt, itt a bejárós betegeknek tartottak pszichoterápiás foglalkozásokat.
2007-ben megszűnt végül az OPNI, Harmatta szerint már ekkor „többen szerették volna megkapni a telephelyet”, de az egészségügyi minisztérium végül csak két évvel később helyezte át a Tündérhegyet új, kétpavilonos helyére. A volt főorvos szerint „fájdalmas volt a Preisich szanatórium elhagyása, de nem volt esély arra, hogy ott további működési engedélyt kapjunk, a tulajdonjogi kérdés pedig nehézzé vált”. Az intézet elköltözött, a Preisich szanatórium korábbi épülete pedig egy időre vagyonkezelői kézbe került és üresen állt.
Az évekig rothadó épület őrzésével néha próbálkozhattak, hiszen a melléképületben például találni 2015-ből őrségváltási jegyzőkönyvet, egy másik raktárépületben pedig biztonsági kamerák eldobált dobozaival találkozni. A helyiek úgy tudják, Botlik cége is őriztette egy ideig az ingatlant, de aztán ez elmúlt, az épület az enyészeté lett. Az önkormányzati döntés új lehetőséget jelentene az építkezőknek, viszont a Propertynek továbbra is tartozása van, a tulajdoni lap szerint jelzálog és a Mark Kft. részéről vételi jog is van a korábbi szanatóriumon. Habár az egykori szanatórium jövője bizonytalan, a múltjáról Harmatta szerint azért egy dolog biztosan elmondható:
„A hazai pszichoterápia egyik bástyája meg tudott szerveződni és fel tudott épülni ebben az épületben, amelyre valamennyien, akik ott dolgoztunk sok sok évet, nosztalgiával gondolunk vissza.”
