Nem javít a közérzetükön, amikor megvezetettnek, agymosottnak, manipuláltnak állítják be őket

2020. szeptember 30. – 11:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is nagy a bizonytalanság a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül, az épületet elfoglaló diákok még azt sem tudják pontosan, mi lesz velük októberben, de semmiképpen sem akarják feladni a küzdelmet – derült ki abból az interjúból, amit a 24.hu készített Csernai Mihállyal és Milovits Hannával, a hallgatói önkormányzat elnökével és elnökhelyettesével.

Elmondták, hogy a blokád fenntartása, és mindaz, amit még pluszban mellette csinálnak, hatalmas munka, nagyon igénybe vesz mindenkit. Nincs kifulladóban a lelkesedés, de néha azért fáradtak. Csináltak egy felmérést, amiből kiderült, hogy két dolog egyértelműen nem vitakérdés a hallgatók között: egyrészt, hogy ennek az egész átalakításnak vannak mögöttes céljai; másrészt, hogy az autonómiát szeretnék valamilyen módon, írásban garantálva visszakapni. „Ha kicsit is engedünk, és nem állunk bele, akkor van olyan erőszakos és arrogáns ez a hatalom, hogy átalakítsa az egész iskolát a fejünk fölött” – mondták.

Állításuk szerint továbbra is megvan bennük a hajlandóság a párbeszédre, de „vannak alapvető követeléseink az autonómiánk garantálásról. Ha ezeket visszaállítják, onnantól kezdve lehet tárgyalni” – hangsúlyozták. Az egyetem jelenlegi vezetésének felmondása lejár októberben, az új vezetést nem fogják beengedni, a dolgozók pedig sztrájkba kezdenek. Szerintük „lesz egy több szempontból is működésképtelennek nyilvánítható egyetem, valamit tehát lépni kell ebben a faramuci helyzetben.”

Arról, hogy az ügyük bekerült a politikai csatározások kereszttüzébe, azt mondták, hogy „nyilván nem javít az ember közérzetén, amikor balliberálisnak, Lenin-fiúnak, megvezetettnek, agymosottnak, manipuláltnak állítják be”, de teljes mértékben ódzkodnak attól, hogy beszálljanak a sárdobálásba.

Azt mondták, a céljaik továbbra is megvannak, de ezen túl semmi sem tervezhető, hiányoznak a kiszámítható keretek. „A másik félnek mindenképpen be kell látnia egy ponton, hogy ez egy megoldatlan helyzet, amit rendezni kell. Mi ott leszünk, amikor ők kezdeni akarnak ezzel valamit. Már világossá tettük a szabályainkat, kíváncsiak lennénk az övékre is.”

A Vidnyánszky Attila elnökölte kuratórium közben Vonderviszt Lajos helyére Szarka Gábor ezredest, Hende Csaba korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnökét nevezte ki kancellárnak. Őt azonban az egyetem diákjai nem ismerik el, az elfoglalt épületbe továbbra is csak az egyetem polgárait engedik be, így az új kancellár sem mehetett be.

A be nem engedés körülményeiről azt írták, Szarka nem a főbejáratnál próbált bejutni az épületbe, hanem a parkolón keresztül közelítette meg az egyetemet, de az ott őrködő hallgatók feltartották, és megkérték, hogy távozzon. „Szarka Gábor eleinte arra hivatkozott, hogy a hallgatókkal szeretne tárgyalni, később azonban már azt állította, hogy az elfoglalt egyetem épületébe pusztán abból a célból próbált meg a hátsó kapun belépni, hogy az átadás-átvétel körülményeit rendezze Vonderviszt Lajos korábbi kancellárral” – írták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!