Az SZFE egyik kuratóriumi tagja szerint csak pár diák randalírozik az egyetemen

2020. szeptember 28. – 14:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folyik már az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat – mondta el Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, operatőr, producer hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Lajos elmondta, hogy a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

A rádiónak nyilatkozó kuratóriumi tag szerint 3-4 helyen folyik az egyetemen az oktatás, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra.

„Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik”

– jegyezte meg, hozzátéve, hogy a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához, idézte Lajost az MTI.

Eközben vasárnap újra ezrek tüntettek az SZFE-n tüntető diákok ellen, a tömeg a Hősök teréről vonult a barikád alá vont Vas utcai egyetemhez a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak kezdeményezésre.

A következő hétvégére, október 3-ra fáklyás váltófutást szerveznek, amihez az ország bármely pontjáról lehet csatlakozni. A Facebookon szerveződő esemény szerint öt futó indul útnak szombat délután a Vas utcából egy-egy fáklyával, amelyeket stafétaként adnak kézről kézre, egészen addig, amíg vasárnap délután a lángok egyszerre érkeznek meg Szeged, Pécs, Kaposvár, Eger és Debrecen városába.

Semjén Zsolt május 26-án éjjel benyújtotta, az Országgyűlés pedig július 3-án elfogadta azt a törvényjavaslatot, amivel 2020. szeptember 1-jétől az állami fenntartású Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartás alá kerül. Július végén az is kiderült, hogy az alapítvány kuratóriumának elnökének az intézményt többször bíráló Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház igazgatóját nevezték ki. Az új rendszerben az alapítvány, élén a kuratórium dönt az egyetem minden fontos ügyéről, az ő kezükbe került ugyanis a vagyon, az ingatlanok és a főbb döntési körök. A kormány minderről hivatalosan azt kommunikálja, a modellváltás célja, hogy az intézmény szabadabban működjön, hatékonyabb legyen az oktatás, és főképp, hogy az egyetem tulajdonosa már nem az állam lesz, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány, amivel minden eddiginél függetlenebbek lehetnek.

Az ötfős kuratórium augusztus végén benyújtotta az új alapító okiratot, mire az egyetem teljes vezetése és szenátusa – ami az egyetem legfőbb döntéshozó szerve – lemondott. Az okiratban ugyanis őket minden jogkörüktől megfosztották: nem dönthetnek saját működési szabályzatról, költségvetésről, intézményfejlesztésről, nem választhatják meg az egyetem rektorát, nem nevezhetnek ki önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat sem. Ezek a jogkörök mind a kuratóriumhoz kerültek át. Az SZFE hallgatói nem ismerik el legitimnek a kuratóriumi tagokat, az autonómia visszaadását követelik, hetek óta demonstrálnak, és az egyetemet is szimbolikusan elfoglalták. Közben több intézmény, magyar és hollywoodi híresség állt ki az egyetem ügye mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!