Szemétballontól az útrobbantásokig: Moszkvával a háta mögött kezdett izmozásba Észak-Korea

Kedden Észak-Korea demonstratív lépésekre szánta el magát: felrobbantott két utat és egy vasútvonalat, amik a két, technikailag hetven éve háborúban álló Koreát kötötték össze. A három útvonal átszelte az államhatárt jelentő tűzszüneti vonalat, illetve a demilitarizált övezetet, ugyanakkor a két Korea feszültté vált viszonya miatt nem sok forgalom volt rajtuk az utóbbi években. A robbantások egyik fő előzménye az volt, hogy Dél-Korea állítólag drónokat reptetett Phenjan fölé, amik röplapokat szórtak – ezt Szöul eleinte tagadta, majd a vezérkari főnökség jelezte, sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.

Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet azt mondta, a két állam közti viszonyt mindig meghatározta, hogy Szöulban épp milyen politikai beállítottságú elnök ül. Ha balközép erő van hatalmon, akkor „mindig kiszámíthatóbbak a Korea-közi viszonyok”, ha konzervatív, akkor „Észak-Korea erőteljesebben szokta jelezni a nemtetszését”, erődemonstrációkat hajt végre.

2022 májusa óta konzervatív elnök van Dél-Koreában: „Folyamatosan növekszik a feszültség, Észak-Korea folyamatosan próbálja demonstrálni félelmeit, ellenérzéseit.” A mostani út- és vasútrobbantások is ebbe a tendenciába illeszkednek. Csoma szerint Észak-Korea a tíz-tizenöt évvel ezelőtti helyzettel ellentétben most „felbátorodott állapotban van”. Az ukrajnai háború kiszélesedése óta úgy érzi, maga mögött bírja Oroszország egyre növekvő támogatását, felértékelődtek Vlagyimir Putyin orosz elnök szemében.

„Emiatt még bátrabban hajtják végre ezeket az erődemonstrációkat.”

A BBC-nek megszólaló elemzők szerint Észak-Korea rezsimjének mindig kell egy külső ellenségkép, amit a népnek tud mutogatni, illetve a két Korea azt a játékot játssza (chicken game), hogy egymás felé hajtva ki rántja el először a kormányt.

Útrobbantás, hulladékröptetés

A konkrét útrobbantások igazán nagy károkat nem okoztak, Csoma ezeket „egy szimbolikus dolognak” tartja, amivel Phenjan a jelenlegi dél-koreai vezetéssel szembeni ellenérzését akarta megmutatni. Visszatekintve azt mondta, ezeket az összeköttetéseket még az ezredforduló környékén, 2001-ben állították helyre. A vasúton a későbbiekben próbajáratok mentek, zömmel tehervonatok.

Főleg akkor volt élénk a forgalom, amikor Szöulban két cikluson át balközép kormány működött, és akkor voltak olyan közös projektek, mint például a keszongi ipari parkban. A határ északi oldalán található létesítményben a csúcson 110 déli cégnek volt telepe, köztük a Hyundai gyára, és összesen 55 ezer északi munkást foglalkoztattak. Ekkoriban, 2007-től pár éven át „működött a tehervasúti forgalom, ami keresztülment a demilitarizált övezeten”.

Az elmúlt időszakot jellemzi az is, hogy a szeméttel töltött ballonok északról délre reptetése sem maradt abba tavasz óta. Csoma szerint 2009 környékétől folyamatos konfliktust jelentett, hogy „a délen élő északi disszidensek, emigránsok a határvonal térségéből rendszeresen különböző, röplapokat, pendrive-okat, adathordozókat tartalmazó ballonokat röptettek át északi területre”. Dél-Korea egyik tartománya azzal próbálta távoltartani a szórólapküldő aktivistákat, hogy veszélyessé nyilvánította a határvidéket.

Észak-Korea ezekre hihetetlenül érzékenyen reagált. Válaszul kezdték el idén azt a programot, hogy „mindenféle szemetet, hulladékot tartalmazó ballonokat indítottak dél-koreai területre”. Ez konkrét veszélyeket is hordoz, paraziták, élősködők kerülhetnek át, ami akár embereket, haszonállatokat is megbetegíthet.

Az is szimbolikus lépés, hogy csütörtökön kiderült, Dél-Korea már „ellenséges országként” szerepel az északi alkotmányban. Három napja Phenjan ráadásul a tüzérségét is készültségbe helyezte a déli határ mentén, miközben a demilitarizált övezettől alig néhány 10 kilométerre lévő Szöul is tüzérségi lőtávolban van. Csoma erre azt mondta „alapvetően retorikai jellegűnek tartom”, mint mindent, ami elhangzik a két Korea viszonyában. Háború ebből nem lesz szerinte:

„Mindkét állam rendelkezik azzal a képességgel, hogy órák alatt milliós veszteséget tudna produkálni.”

Ezért „nincs létjogosultsága a fegyveres megoldásnak”. A tüzérségi erődemonstrációk, a rakétakilövések, korábban nukleáris próbarobbantások is az északi retorika részei, Csoma szerint „tényleges háború kirobbanására nem lehet számítani”. Visszaemlékezett, 1968-ban súlyosabb volt a helyzet, egy kommandóval megpróbálták megölni a déli elnököt, majd egy észak-koreai partraszállási kísérlet is történt, ekkor közelebb volt a harmadik világháború.

Az elszigetelődés visszafordítása

A mostani helyzetben azt sem szabad elfelejteni, hogy egyre közelebb a november 5-i amerikai elnökválasztás. „Magától értetődik, hogy az észak-koreai vezetés támogatná, hogy esetlegesen Donald Trump újrázzon”. Trump alatt, 2018-ban először fordult elő, hogy hivatalban lévő amerikai elnök találkozott az észak-koreai vezetővel..

Ez a célkitűzés végigkísérte Észak-Korea történetét, mindig ki akarták zsarolni a találkozót Washingtontól. Kim Ir szen csak a leköszönt Jimmy Carterrel, Kim Dzsongil a már elnöksége után lévő Bill Clintonnal tudott összefutni. Kim Dzsongun ellenben háromszor is találkozott hivatalban lévő amerikai elnökkel: Szingapúrban, Hanoiban, majd a koreai demilitarizált övezetben, sőt kifejezetten „kedélyes körülmények között tárgyaltak”. A belső legitimáció szempontjából is fontos ez, mutathatják, hogy Kim egyenrangú partnere az USA elnökének.

Csoma szerint teljesen más dimenzióban működik most a phenjani rezsim, hogy maga mögött tudhatja Moszkva támogatását, és remélve, hogy Washingtonban Trump kerülhet hatalomra.

„Ha visszaemlékezünk, hogy 2016-17 környékén milyen helyzetben volt az észak-koreai rezsim, akkoriban egy hatalmas nemzetközi koalíció formálódott annak érdekében, hogy Phenjan ámokfutását feltartóztassák”, még az oroszok és kínaiak is benne voltak ebben a koalícióban. A 2017-es szankciókat Észak-Koreával szemben végül az összes nagyhatalom elfogadta.

„Most azt tapasztaljuk, hogy ilyen típusú nemzetközi koalíció eléggé elképzelhetetlennek tűnik” a világpolitikai helyzet miatt, mondta a szakértő. Az egyébként is a phenjani rezsim legfontosabb támaszának számító Kína és Oroszország most felsorakozik Észak-Korea mellett, márpedig ők állandó tagok az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Moszkva a szankciókkal sem törődik, együttműködik fegyverüzletekben Phenjannal. „A nemzetközi változások egyértelmű haszonélvezője az északi rezsim, sikeresen jutottak ki az elszigetelt helyzetből” – mondta.

Barátság az orosz medvével

Az Oroszországgal kötött új államközi szerződésről Csoma azt mondta, ehhez hasonló jellegű szerződés korábban is volt a két ország közt (akkor még a Szovjetunió volt az egyik részes fél). 1961-ben kötöttek egy barátsági szerződést védelmi klauzulával. Ezt váltotta fel az az ún. stratégiai partnerség, amit idén júniusban kötöttek, amikor Putyin Phenjanba látogatott. Erről az egyezményről kevés az információ, de azt tudni, ez is tartalmazza a védelmi klauzulát. „Ez inkább a két ország egymásrautaltságának szimbóluma”, mondta Csoma.

A volt nagykövet szerint egyre több olyan információ van, miként zajlanak a koreai-orosz fegyverüzletek: először tüzérségi lőszereket, majd 2023-24 fordulóján rövid hatótávú ballisztikus rakétákat is szállítottak az ukrán frontra. A kelet-ukrajnai területen az oroszok be is vetették ezeket.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint észak-koreai katonák életüket vesztették ukrán rakétatámadásban orosz területen, és az elmúlt hetekben záporoznak a hírek az észak-koreai katonák esetleges bevetéséről. „Teljesen biztosnak tűnik, hogy Észak-Korea harci megfigyelőket küld az ukrajnai hadszíntér közelébe”, hisz nem hagyná ki egy militáns ország a lehetőséget, hogy harci, technológiai tapasztalatokat szerezzen a helyszínen. Valószínűleg „akiket Zelenszkij elnök említett, ilyen megfigyelők lehettek” – mondta Csoma.

A dél-koreai védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy észak-koreai katonák telepítése is megtörténhet az ukrán hadszíntérre. Csoma azzal kapcsolatban viszont szkeptikus, hogy valóban felbukkanhatnak-e harcoló észak-koreai alakulatok Ukrajnában. Az azt jelentené, hogy Észak-Korea hadviselő féllé változna, amit a phenjani rezsim sem akar. Kim Dzsongun az elérhető maximális hasznot akarja elérni azzal, hogy utánpótlást, muníciót szállít, illetve tapasztalatokat szerez a nyugati technológiákról.

Csoma nem tartja valószínűnek, hogy harcoló egységeket telepítsenek Ukrajnába, maximum műszaki alakulatokat küldhetnek. Ők a hátországban helyreállíthatják a hidakat, a megsérült infrastruktúrát, vagy utánpótlási feladatban is részt vehetnek. A szakértő érvei szerint a 26 millió lakosú Észak-Korea nem tartozik a népes országok közé, a „nagyon rázós dolgokból kimaradna” (bár orosz hírek szerint a szíriai polgárháborúban már harcoltak erői).

Ha tényleges harcoló alakulatok bukkannak fel, azt pillanatokon belül megtudja a külvilág, „heteken belül tele lenne a világsajtó elesett észak-koreai katonákat ábrázoló felvételekkel”. Egy történelmi példát is felhozott: a vietnámi háborúban mind a két Korea támogatta Észak-, illetve Dél-Vietnámot. Dél-Korea harcoló alakulatokat küldött, Észak-Korea pedig pilótákat.

Mit szól Kína?

Érdekes kérdés a nagy orosz közeledést látva, hogy az utóbbi években Észak-Koreát egyedül, valamelyest kontrollálni képes Kína hogy áll a fejleményekhez. Csoma szerint Korea a 19. század végéig Kína érdekszférája volt. A koreaiak nem érezték jól magukat a kínai érdekszférában, nem volt lehetőségük fejlődni. A huszadik század elejétől japán gyarmati uralom jött, majd a második világháború végén szovjet és amerikai érdekszférára osztották a félszigetet, ők fegyverezték le a japán csapatokat 1945-ben.

A szovjet érdekszféra a Szovjetunió összeomlásáig tartott, az 1990-es évek elején Észak-Korea nagyhatalmi vákuumba került, majd megjelent a kínai befolyás. Ez a jelenlegi időszakig tartott. „A kínai befolyási övezetbe való tartozás fojtogató az észak-koreai rezsimnek” – mondta Csoma. A történelmi tapasztalatok nem voltak jók, „Kína próbálta korlátok közé szorítani a Kim család ámokfutását”.

Az elmúlt évek fejleménye, hogy Phenjannak jó lehetősége nyílt, hogy enyhítse a kizárólagos kínai befolyást, és kihasználja Oroszország növekvő érdeklődését. Kína szemében „ez nem feltétlenül kedvező fejlemény”, hisz az a megfelelő Pekingnek, ha Észak-Korea a kínai érdekszférába tartozik.