Észak-Korea betartotta ígéretét, felrobbantottak Dél-Koreába vezető utakat

2024. október 15. – 09:56

Másolás

Vágólapra másolva

Ígéretének megfelelően Észak-Korea elkezdte felrobbantani a kevéske utat, ami Dél-Koreával összeköti, erről a BBC News videót is kitett az oldalára. A dél-koreai haderő által készített felvételeken láthatóak a robbanások okozta füstfelhők, illetve dömperek, munkagépek és északi katonák is.

Phenjan a múlt héten közölte, a koreai megbékélés szimbólumainak számító, a két országot elválasztó tűzszüneti vonalon áthaladó utak és vasutak elvágására készül. Azzal érvelt, hogy ez „egy önvédelmi intézkedés a háború meggátlására”, valamint válasz egy dél-koreai hadgyakorlatra és az amerikai atomfegyverzet jelenlétére a térségben.

Egy napja a dél-koreai vezérkari főnökök bizottsága (JCS) közölte, az észak-koreai hadsereg robbantásokat tervez a Kjongi és Tonghe útvonalak mentén. I Szungdzsun ezredes, a JCS szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a hadsereg észak-koreai paravánok telepítését észlelte az utak mentén, ami a robbantások előkészítésére utalhat. A szóvivő hozzátette, hogy Dél-Korea figyeli a demarkációs vonaltól északra történő műveleteket, és biztonsági intézkedésekkel készülnek a potenciális akciókra.

A két Korea közt az utóbbi időszakban ismét feszültebb a hangulat, a mostani robbantásokra is – a határait át nem lépő – tüzérségi tűzzel jelzett vissza Szöul. De emlékezetes volt az idei év során a szeméttel megrakott ballonok északról délre küldése cserébe a délről hangszórókon szóló Phenjan-ellenes propagandára. Észak-Korea egyébként pont most írt alá kölcsönös védelmi szerződést a szomszédos Oroszországgal, erről bővebben itt olvashat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!