Oroszország katonai szövetséget köt Észak-Koreával

2024. október 15. – 06:25

Másolás

Vágólapra másolva

Vlagyimir Putyin benyújtotta az orosz parlament alsóházához azt a törvényjavaslatot, ami kimondaná: Oroszország és Észak-Korea katonai szövetséget köt, vagyis ha az egyik tagállamot megtámadják, akkor a másik fél katonai segítséget nyújt neki – írja az MTI.

Az Oroszország és Észak-Korea közötti átfogó stratégiai partnerségről szóló dokumentum hétfőn jelent meg a törvényhozási kamara elektronikus adatbázisában.

A szerződés negyedik cikke mondja ki, hogy ha az egyik felet egy másik állam vagy több ország fegyveresen megtámadja, és háború tör ki, akkor a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt neki, minden rendelkezésre álló eszközzel.

Putyin és Kim Dzsongun észak-koreai vezető június 19-én, Phenjanban írta alá a szerződést. A dokumentum az Oroszország és Észak-Korea közötti, 2000. február 9-i barátsági, jószomszédsági és együttműködési alapszerződést váltja fel. Az új megállapodás határozatlan időre szól, és a ratifikációs okmányok cseréjének időpontjától lép majd hatályba.

Putyin 24 év után idén júniusban tért vissza Észak-Koreába. Kim Dzsongun a találkozásukkor elmondta, hogy határozottan támogatja Moszkva ukrajnai háborúját. Az észak-koreai állami média szerint az orosz elnök pedig ígéretet tett, hogy olyan kereskedelmi és biztonsági megállapodást alakít ki a két ország közt, amely mentes a nyugati beavatkozástól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!