Gyalog kelt át a két Korea közti aknamezőn egy észak-koreai férfi

2024. augusztus 20. – 07:44

Másolás

Vágólapra másolva

Az észak-koreai hadsereg tisztségviselője lehet az a férfi, akinek gyalog sikerült átkelnie a két ország közt húzódó szigorúan ellenőrzött, elaknásított zónán, és Dél-Koreába jutott, írja az MTI.

A Yonhap nevű dél-koreai hírügynökség értesülése szerint a katonai egyenruhát viselő férfi szökését dél-koreai katonák is segítették, de a helyi hatóságok jelenleg vizsgálják, hogyan jutott át a határon, és milyen okból hagyta el a diktatórikusan irányított ország területét. A koreai háború vége óta több tízezer északi szökött délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból, közvetlenül a Korea-közi határon csak nagyon keveseknek sikerül épségben átkelni.

A mostani volt két héten belül a második eset, amikor valaki közvetlenül jutott át a szinte teljesen elszigetelt országból délre, hiszen augusztus elején egy férfi a két Korea közti szigorúan ellenőrzött tengeri határon menekült Dél-Koreába. Az Észak-Koreából távozni tudó menekültek száma jelentősen csökkent 2020 után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!