Támogatja Kim Dzsongun a lőszerekre szoruló Putyint, ami jól jön Oroszországnak az Ukrajna elleni háborújában

2024. június 19. – 09:56

Támogatja Kim Dzsongun a lőszerekre szoruló Putyint, ami jól jön Oroszországnak az Ukrajna elleni háborújában
Gyerekek köszöntik az orosz elnököt Kim Dzsongun társaságában Phenjanban – Fotó: Vladimir Smirnov / Pool / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Teljes támogatásáról biztosította Vlagyimir Putyint az észak-koreai vezető Oroszország Ukrajna elleni háborújában. Az orosz elnököt vendégül látó Kim Dzsongun szerint az észak-koreai kormány „nagyra értékeli az Orosz Föderáció küldetését és fontos szerepét a stratégiai stabilitás és egyensúly globális biztosításában” – idézte az észak-koreai vezetőt a Regnum orosz hírügynökség. Igaz, az idézett mondat közvetlenül nem szól az Ukrajna elleni háborúról. Arról inkább Putyin beszélt, aki már korábban és a látogatáson ismételten megköszönte, hogy Phenjan támogatja Moszkvát az Ukrajna ellen indított háborúban – amelyet a Kreml rendkívüli katonai műveletnek nevez, így tett Putyin ezúttal is.

Az orosz elnök 24 év után látogatott a katonai célú nukleáris programja miatt hosszú ideje nemzetközi szankciókkal sújtott, zárt kommunista rezsimben élő országban, amelyet az Észak-Koreát alapító Kim Ir Szen unokája vezet. Putyin utoljára hatalmának kezdetén járt az országban, ahol akkor még Kim Dzsongun apja, a néhai Kim Dzsongil fogadta.

Putyin szorosabb gazdasági kapcsolatokat ígért, amelyek ellensúlyozzák a nyugati szankciókat. Oroszország az Ukrajna ellen indított háborúja miatt maga is nyugati szankciók alá esik, így értékelődött fel Észak-Korea, amely 25 milliós lakosságához képest aránytalanul nagy, 1,2 millió fős hadsereggel – 600 ezer tartalékossal – és jelentős hagyományos lőszerkészlettel rendelkezik. Ebből pénz és orosz technológia reményében jelentős szállítmányokat juttatott Oroszországnak. Az Egyesült Államok szerint 11 ezer konténer érkezett eddig az orosz félhez Észak-Koreából.

A NATO attól tart, hogy Putyin cserébe segítséget nyújt Észak-Koreának katonai célú atomprogramjához és a célba juttatást szolgáló rakétatechnológia fejlesztéséhez. Kevés számú nukleáris töltete ugyanis akkor jelent igazi elrettentő erőt, ha azzal távolabbi régiókat is elér. Tesztjelleggel kilőtt rakétái rendszeresen Japán felé tartanak.

A NATO főtitkára Washingtonban tárgyalt az amerikai külügminiszterrel. Jens Stoltenberg Antony Blinkennel tartott közös sajtótájékoztatóján nem csak Észak-Koreáról, de Kínáról is beszélt, amely Oroszországot támogatja, csökkentve ezzel a nemzetközi szankciók erejét. Szerinte Kína „nem tarthat fenn szokásos kereskedelmi kapcsolatokat Európában úgy, hogy eközben támogat egy olyan háborút, amilyet Európában a II. világháború óta nem láttunk” – idézte Stoltenberget a Reuters.

Blinken közölte, Oroszország kétségbeesetten keres új forrásokat, ebben Kína segíti, amely az orosz gépipari import 70 százalékát adja és Kínából jut Oroszországba a mikrocsipek 90 százaléka is. „Ennek véget kell vetni” – mondta az amerikai külügyminiszter.

Putyin elkezdte szétfeszíteni Kim rabláncait

Nemrég részletesen is elemeztük, hogyan kezdte el Putyin szétfeszíteni Kim Dzsongun rabláncait, cserébe az ukrajnai háborújához nyújtott segítségért. Oroszország a tüzérségi állóháború súlyos lőszerigénye – és az alternatív beszállítók hiánya – miatt elkezdett észak-koreai fegyvereket és lőszert importálni, amiért olajjal fizet, az Észak-Koreára kiszabott kereskedelmi- és fegyverembargó nyilvánvaló megsértése mellett. A tüzérségi lőszerek mellett az észak-koreai rakéták is megjelentek az ukrajnai hadszíntéren.

Azóta Oroszország megvétózta újabb ENSZ-szankciók elfogadását az észak-koreai rezsimmel szemben, megakadályozta az atom- és rakétaprogramja miatt hozott szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság mandátumának megújítását, valamint a szankciók kivezetését is felvetette. Ebből fakadóan az ukrajnai háború az európai biztonsági rendszer átrendezése mellett Kelet-Ázsiában, illetve az atomfegyverek terjedésével szembeni globális fellépés terén is számottevő változásokat hozott.

„Tipikus win-win szituáció”

Csoma Mózes, a Károli Gáspár Református Egyetem koreai tanszékének vezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos főmunkatársa a Telexnek azt mondta, hogy „2020 januárjától kezdve Észak-Korea hermetikusan le volt zárva a Covid miatt”, ennek még nincs is teljesen vége. Az összes európai diplomata elhagyta a lezárásokkor Észak-Koreát, nem is tértek vissza azóta. „Putyin látogatása azt demonstrálja, hogy a két ország között olyan szintű kapcsolatok alakultak ki az elmúlt 4-5 év során, amilyen a Szovjetunió összeomlása óta nem volt jellemző” – mondta Csoma. Tavaly szeptemberben Kim utazott a Vosztocsnij Kozmodrómba, itt találkoztak, ennek a megismétléséről van most szó. Kim már akkor jelezte, hogy meghívná Putyint.

„Tipikus win-win szituáció” ez a szakértő szerint, az északiak demonstrálják, hogy egy szomszédos atomhatalom „feltétlenül lojális a rezsim iránt”.

Mindez történeti távlatban még érdekesebb: 2017-ben egy elég komoly nemzetközi egységfront alakult ki az észak-koreai atomhatalmi ambíciókkal szemben. Az akkori szankciókhoz Oroszország és Kína is csatlakozott, így „elég reménytelen helyzetben volt az észak-koreai rezsim”, maximum Kuba és Irán állt ki mellettük. Most annyit változott a nemzetközi háttér, hogy „az észak-koreaiak büszkén tudják mutatni azt, hogy egy szövetséges hatalom vezetője minden szankció és büntetőintézkedés ellenére ellátogat az országba”. Az oroszoknak is kedvező ez az „egymásra találás”, felértékelődtek az észak-koreai kapcsolatok.

Hogy ki mit nyer a közeledéssel, arról Csoma azt mondta, orosz részről van minimális propagandaértéke a látogatásnak. Észak-Korea katonai szempontból hasznos Moszkvának, ráadásul rövidke (17 km) közös határszakaszuk is van. Ha megállapodnak lőszerszállításról, ez könnyen lebonyolítható a közös határon. Műholdfelvételek mutattak már áthaladó tehervonatokat a határhídon, valószínűleg lőszert szállíthattak ezek a szerelvények.

Diplomáciai fronton fontos volt, hogy Phenjan nagyon hamar elismerte a két kelet-ukrajnai bábállamot (a Luhanszki és Donyecki Népköztársaságokat, amiknek az annektálását azóta két másik ukrajnai megyével együtt bejelentett az Orosz Föderáció). A phenjani orosz nagykövet nyilatkozta korábban azt még, hogy észak-koreai munkásokat is igénybe vennének a kelet-ukrajnai területek újjáépítésére. Jelenleg inkább a távol-keleti részeken dolgozik több ezer észak-koreai munkás a '90-es évek óta. Phenjan állami munkaerő-kölcsönző cégeken keresztül szállít munkaerőt, ők olcsón dolgoznak, a fizetésük töredékét kapják csak meg, a többit haza kell utalniuk a pártállamnak. Ezt ugyan az ENSZ BT tiltja, de az oroszok és kínaiak is kihasználják.

Hogy Kína mit szól az orosz-koreai közeledéshez? Csoma szerint az elmúlt 3000 év koreai történelme arról szólt, hogy kínai fenyegetésben éltek. Oroszország a 19. század végén bukkant fel a térségben, pozitív tényezőként Korea számára. A japán fenyegetés következett később, a koreaiak reménykedtek, hogy a cári Oroszország visszatartja a szigetországot, de ez a remény az 1905-ös orosz–japán háborúban elillant. A második világháború után Észak-Korea szovjet érdekszférába került, 1991-ig itt is volt. Ezután hatalmi vákuum jött, majd a hagyományos kínai érdekszférába került. Észak-Korea jól jár most, hogy egymásra talált Moszkva és Phenjan, Kim Dzsongun „diverzifikálhatja a külkapcsolatait, versenyeztetheti Oroszországot és Kínát” – fejtegette Csoma Mózes.

„Észak-Korea sokkal magabiztosabbnak érezheti magát, mint amilyen helyzetben a Covid előtt volt”. 2017-ben rekordszámú szankciót kaptak, most más a szituáció, „egy ENSZ BT-tag teljes mértékben kiáll Észak-Korea mellett”. 2023 júliusa rendkívül jelentős volt, akkor volt a koreai háborút lezáró 1953-as fegyverszünet 70. évfordulója, ebből az alkalomból fegyverkiállítást rendeztek, amire Szergej Sojgu akkori orosz védelmi miniszter is elment. 2017-ben még megszavazták az oroszok a büntetőintézkedéseket, 2023-ban meg már miniszteri szinten voltak jelen Phenjanban. Ráadásul Csoma szerint az akkoriban

„bemutatott termékek egyike-másika felbukkant az ukrajnai hadszíntéren”.

Észak-Korea szempontjából a legfrissebb katonai technológiák megszerzése kiemelt prioritás még. Nem véletlen, hogy egy orosz űrrepülőtéren találkozott tavaly a két vezető. A rakétafejlesztés régóta prioritás a phenjani rezsimnek, a tavaly sikeresen Föld körüli pályára állított műhold mögött orosz technológia van. Nagy vágyuk még Kiméknek, hogy nukleáris meghajtású tengeralattjáróra tegyenek szert (atomfegyver-technológiát már az oroszok sem mernek adni, betartva a nemzetközi egyezményeket).

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!