Egy ciklusra volt a világ legbefolyásosabb embere, de elnöksége után is szuperaktív maradt – 100 éves Jimmy Carter

Másfél évvel azután, hogy hospice-ellátásba került georgiai otthonában, Jimmy Carter volt amerikai elnök kedden ünnepli 100. születésnapját. A demokrata Carter 1977 és 1981 között volt az Egyesült Államok 39. elnöke, élete a születésnapján is sokaknak példaként szolgál.

Mogyorófarmerből lett egy ciklusra a világ legbefolyásosabb embere, és elnöksége idején elérte például az egyiptomi–izraeli békemegállapodást – de a nevéhez kötődik az 1979–1980-as iráni túszdráma és a sikertelen gazdaságpolitikája is. Nem választották újra egy második ciklusra Ronald Reagan ellen, de elnöksége után a leghosszabb életű volt amerikai elnökként folytatta aktív társadalmi tevékenységét, és ezért Nobel-békedíjat is kapott.

Carter születésnapját a szülővárosában, az alig hatszáz lakosú georgiai Plainsben többek között koncerttel ünneplik, a település felett vadászgépek repülnek át. Egy szeptemberi jótékonysági koncerten – amely kedden kerül adásba – 1,2 millió dollárt (kb. 430 millió forint) gyűjtöttek össze a Jimmy Carter és felesége, Rosalynn Carter által 1982-ben alapított Carter Centernek. A Habitat for Humanity önkéntesei pedig harminc házat húznak majd fel a héten Minnesotában a volt elnök tiszteletére. Carter és felesége ugyanis ismert arcai voltak az évek során a jótékonysági szervezetnek, amely rászoruló családoknak épít otthonokat.

Egyik unokája, Jason Carter, a Carter Center vezetője arról beszélt, hogy nagyapját nagyon megviselte, amikor tavaly elveszítette feleségét, akivel 77 éven át voltak házasok. Vannak napok, amikor az unokáit és a dédunokáit sem tudja fogadni megromlott egészségi állapota miatt, de az elmúlt hónapokban megint jobban érdeklődött a világ történései iránt. Családja szerint arról beszélt, hogy egy új mérföldkő elérése a célja: nem a 100. születésnapot említette, hanem a november 5-i elnökválasztást, amelyen szavazni akar Kamala Harrisre, a demokraták elnökjelöltjére, írja a New York Times.

Tengeralattjáróról a politikába

Carter 1924. október 1-jén született a Georgia állambeli Plainsben. A haditengerészet annapolisi akadémiájára járt, 1946-ban végzett, és nem sokkal később feleségül vette a szintén plainsi Rosalynn Smitht; négy gyerekük, tizenkét unokájuk és tizennégy dédunokájuk született.

Carter hét évet szolgált a haditengerészetben, két év csatahajón tett szolgálat után tengeralattjáróra kérte magát, ahol műszerészként is dolgozott. Amikor elindult az amerikai hadsereg atomtengeralattjáró-programja, Cartert egy előléptetés után beválogatták a résztvevők közé, így 1952 novemberétől a következő év márciusáig az amerikai atombizottság tengeri reaktorokkal foglalkozó részlegén szolgált. Carter annak az osztagnak a tagja volt, amelyet kivezényeltek, hogy rakjanak rendet a kanadai Chalk River Laboratories reaktorában történt baleset után, így ő is mentési munkálatokat végzett egy leolvadt atomreaktor közelében.

1953-ban szerelt le, amikor édesapja meghalt, és hazatérve átvette a többek között földimogyoró-termesztésre épülő családi vállalkozást. Aktívan részt vett a helyi közösség ügyeiben, a helyi baptista egyház esperese volt, a politikai karrierjét pedig a városi tanácsban kezdte.

1962-ben választották be a georgiai állami szenátusba demokrata színekben. Már 1966-ban megpróbálkozott a kormányzói poszttal, de akkor csak harmadik lett. A vereség miatt magába roskadt, többek között a vallás segített neki továbblépni. 1970-ben újra nekifutott a kormányzóválasztásnak, és ezúttal sikerült nyernie. Egy évvel később Carter már a Time magazin címlapján szerepelt, mint egyike azoknak a fiatal, új vezető politikusoknak a déli államokban, akik mérsékelt faji nézeteikről és progresszív gazdasági és szociális politikájukról voltak ismertek.

1974-ben, kormányzói ciklusának lejárta előtt jelentette be, hogy indul az elnökválasztáson. A következő két évben bejárta az országot, beszédeket tartott, a lehető legtöbb emberrel találkozott. A fő üzenete a hagyományos értékekre koncentrált az amerikai politikát megrengető Watergate-botrány utáni években, vagyis hogy vissza kell térni az őszinteséghez, meg kell szüntetni a titkolózást a kormányzati körökben. Azt ismételgette: „Én soha nem fogok hazudni.”

Carternek az is eléggé bejött, hogy georgiai kormányzóként kívülállónak tudta mutatni magát a washingtoni politikával szemben. Elnyerte a demokraták elnökjelöltségét, alelnökjelöltjének pedig Walter Mondale minnesotai szenátort választotta.

Az elnökválasztáson aztán legyőzte a Watergate-botrányba belebukott Richard Nixont a ciklus közben, 1974-ben választás nélkül váltó Gerald Ford republikánus elnököt. Carter az országosan leadott szavazatok 51 százalékát kapta, míg az államokban elnyerhető, a választást eldöntő elektorokból 297-et nyert el, Ford 240-et szerzett.

Camp David, Szent Korona, Irán

„Ahhoz, hogy hűek legyünk önmagunkhoz, hűnek kell lenni másokhoz is” – mondta a beiktatási beszédében Carter, aki 1977. január 20-án lett az Egyesült Államok 39. elnöke. A vietnámi háború és a Watergate-ügy megtépázta az amerikai közvélemény bizalmát a politikában, Carter azonban ambiciózus tervekkel lépett választói elé, ennek pedig hangot adott a beiktatásán is. „Egy mindig éber és sebezhetetlen nemzet leszünk, és megvívjuk háborúinkat a szegénység, a tudatlanság és az igazságtalanság ellen – mert ezek azok az ellenségek, amelyek ellen erőinket becsülettel be lehet vetni.”

Elnöksége második napján Carter elnöki kegyelemben részesítette mindazokat, akik megtagadták a katonai szolgálatot a vietnámi háború idején. Az évek során pedig több külpolitikai eredményt is elért: megállapodott például Panamával a Panama-csatorna átadásáról, és hivatalossá tette az Egyesült Államok kapcsolatait a Kínai Népköztársasággal – úgy, hogy mindeközben hangsúlyozta a szoros kapcsolat fenntartását Tajvannal. Sikerült megállapodnia Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkárral a hadászati fegyverrendszerek korlátozását érintő egyezményben, az úgynevezett SALT–II.-ben, amit azonban az afganisztáni szovjet invázió miatt a kongresszus végül nem ratifikált.

De hozzá köthető a Szent Korona visszajuttatása is Magyarországra – amit hangsúlyozottan nem a magyar államnak, hanem a magyar népnek adott vissza az Egyesült Államok a koronázási ékszerekkel együtt. Az erről szóló döntést az akkor még szenátor Joe Biden tolmácsolta Budapesten.

Carter legemlékezetesebb külpolitikai sikere a Camp David-i egyezmény megkötése volt 1978-ban Anvar Szadat egyiptomi elnök és Menáhém Begín izraeli miniszterelnök között. A megállapodás értelmében Izrael kivonult a Sínai-félszigetről, cserébe Egyiptom – az arab államok közül elsőként – elismerte a zsidó államot. Később mindkét államférfit kitüntették a Nobel-békedíjjal, Szadat ellen azonban a békemegállapodás miatt 1981-ben halálos merényletet követtek el.

A külpolitikai sikerek mellett azonban kudarcok is érték Cartert, mint az 1978-as iráni forradalom, ahol a sah uralmának megdöntése újabb olajárrobbanáshoz vezetett. Az energiapolitika eleve érzékeny terület volt az elnöksége kezdete óta – és ezt minden amerikai érzékelte legkésőbb akkor, amikor az elnök 1977 őszén az Ovális Irodából öltöny helyett kardigánban ülve szólított fel mindenkit a spórolásra. „Ez a legfontosabb belpolitikai ügy, amivel szembe kell néznünk a hivatali időm alatt” – mondta egy szenátusi vitán Carter, aki emiatt létrehozta a szövetségi energiaügyi minisztériumot is, amely elsőként foglalkozott a klímaváltozás ügyével. Sőt, Carter a Fehér Ház tetejére napkollektorokat is szereltetett, amelyeket aztán utódja, Ronald Reagan hamar le is vetetett.

Szintén Carter hozta létre az első szövetségi szintű oktatási minisztériumot is az Egyesült Államokban. „Túl fontos ügy az oktatás ahhoz, hogy szétszóródjon a különböző kormányzati hivatalok és ügynökségek között, amelyek gyakran más, aktuálisan leterhelő ügyekkel vannak elfoglalva” – mondta Carter egy elnöki beszédében. Belpolitikájára azonban rányomta a bélyeget a sikertelen gazdaságpolitika: az amerikai szemmel elszabadult infláció 1980-ban közel 14 százalékot ért el, miközben megállt a gazdasági növekedés, és rekordot döntött a munkanélküliség.

A legsúlyosabb pofont Carter elnökségének az iráni túszdráma adta: 1979. november 4-én az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét több száz feltüzelt, szélsőséges muszlim fiatal foglalta el, akik túszul ejtettek 52 diplomatát és elraboltak rengeteg követségi dokumentumot. 444 napig tartották fogva a követség munkatársait, az elnök pedig ugyan több kísérletet tett 1980-ban a válság diplomáciai rendezésére, de az az év áprilisában indított Saskarom-akció miatt meggyengült a pozíciója. A túszokat menteni próbáló helikopterek közül több is megsemmisült egy homokviharban, a mentőakció felfüggesztéséig pedig nyolc amerikai katona meghalt.

Már abból látszott a népszerűsége megbicsaklása, hogy noha hivatalban lévő elnökként újrázásra készült, a demokrata előválasztáson elindult ellene John F. Kennedy testvére, Ted Kennedy massachusettsi szenátor, akinek végül 12 államot sikerült megnyernie Carter 36-jával szemben. Részben az iráni túszok drámája, részben az amerikai gazdasági nehézségek, részben pedig a Demokrata Párt belső vitái vezettek oda, hogy Carter 1980 novemberében az elnökválasztáson nagy többséggel kikapott a republikánus Ronald Reagantől. Az akkori időszakban kifejezetten népszerűtlen elnökként távozott a Fehér Házból.

Carter leköszönő elnökként az elnöksége utolsó hónapjait az iráni krízis megoldására szánta, amit végül el is ért, a diplomaták elengedéséről szóló megállapodást pedig alá is írták az elnöki ciklus utolsó napján, 1981. január 19-én. De csak másnap engedték az amerikai diplomatákat szabadon, pár perccel Reagan beiktatása után. Reagan meghívta Cartert, hogy együtt üdvözöljék a kiszabadult túszokat Németországban.

Egy ciklus jutott neki, de az aktivitása nem csökkent

Az akkor 56 éves Carter karrierje közel sem ért véget elnökségével: több diplomáciai misszióban is részt vett az amerikai kormány oldalán, karitatív szervezeteknek dolgozott, és 1982-ben létrehozta az említett Carter Centert, amely többek között nemzetközi konfliktusokban igyekszik fellépni mediátorként. Noha a kevés egyciklusos amerikai elnök egyike, a legaktívabb exelnöknek tartják, a következő évtizedekben diplomataként, humanitárius vonalon és könyvszerzőként is jól ismert maradt. Feleségével együtt évtizedeken át vett részt önkéntesként a Habitat for Humanity nonprofit szervezet programjaiban.

Munkájáért 2002-ben Nobel-békedíjat kapott, az ítélőbizottság pedig kiemelte „évtizedes, fáradhatatlan munkáját” a világbéke, a demokrácia népszerűsítése és a társadalmi fejlődés érdekében.

„Amikor elhagytam a Fehér Házat, elég fiatal ember voltam, és azt gondoltam, van még talán huszonöt aktív évem. Ezért kihasználtuk a befolyásomat a világ legnagyszerűbb nemzetének egykori elnökeként” – nyilatkozta a Nobel-békedíj átadása után Carter a CNN-nek, utalva a többes számmal arra is, hogy a Carter Centert feleségével együtt hozta létre.

Rosalynn Carter már first ladyként is figyelemfelhívó kampányt indított a mentális egészség megőrzésére, és közéleti tevékenységét fontos társadalmi ügyeknek szentelte, többek között az egészségügyet, az emberi jogokat, a társadalmi igazságosságot és az idősek szükségleteit támogató programokat karolt fel. Tagja volt a mentális betegeknek nyújtott szolgáltatások javítását célzó kormányzati bizottságnak is.

Jobb exelnök vagyok, mint amilyen elnök voltam

„Ha valaha azt gondoltam, hogy Carter volt az egyetlen elnök, aki a Fehér Házat ugródeszkának használta még nagyobb dolgokhoz, akkor most már látom, hogy az elmúlt 43 évében valójában azt próbálta folytatni, amit ő a befejezetlen elnökségének gondolt. Carter elnök a Fehér Házban és azon kívül is a problémák megoldásának szentelte az életét, akárcsak egy mérnök, odafigyelve a bonyolult világ legapróbb részleteire” – mondta róla 2023 márciusában a Brookings washingtoni politikai intézet munkatársa, William Galston.

Carter maga később úgy értékelte négy évét az Egyesült Államok élén: „Nem tagadhatom le, hogy jobb exelnök vagyok, mint amilyen elnök voltam.” De az utódairól is megvolt a véleménye: több ponton bírálta Ronald Reagan külpolitikáját, és demokrata párttársa, Bill Clinton elnökségével sem volt kibékülve. A legélesebben viszont George W. Busht kritizálta, amiért „hazugságokra és félreértésekre alapozva” elindította az iraki háborút. Az ifjabb Bush kormányát emiatt egyenesen „a történelem legrosszabb adminisztrációjának” nevezte, igaz, később visszakozott szavai miatt. Donald Trumppal szemben viszont kritikái mellett békülékenyebb hangnemet ütött meg elnöksége elején 2017-ben, szerinte ugyanis az amerikai média keményebben bánt a volt elnökkel, mint bármelyik elődjével valaha.

A legszorosabb kapcsolata azonban Joe Bidennel volt: 1976 óta ismerték egymást, a mostani elnök ugyanis akkor még szenátorként az egyik első támogatója volt Jimmy Carter elnökjelöltségének. A szoros kapcsolat évtizedeken át kitartott: a 2020-as elnökválasztási kampányban Carter egy támogató üzenetben nevezte „hűséges és elkötelezett barátjának” a később megválasztott amerikai elnököt. A Covid-járványhelyzet miatt az akkor 96 éves Carter saját megválasztása óta először maradt távol egy elnöki beiktatásról, amikor Biden 2021 januárjában letette az elnöki esküt. Biden és felesége, Jill néhány hónappal később azonban meglátogatták Carteréket otthonukban.

Nem hagyom abba, ameddig nem muszáj

Jimmy Carternek több egészségi problémája volt az elmúlt években. 2015 augusztusában egy májműtét során rákot diagnosztizáltak nála, de pár hónappal később eltűnt az áttétként kialakult agytumor, és kigyógyult a bőrrák agresszív és veszélyes fajtájából, a melanómából is. 2019-ben kétszer is kórházba szállították, miután elesett otthonában – azonban ezután sem állt le az aktív szerepvállalásaival. Pedig az elsőnél 14 öltéssel varrták össze a homlokát, ennek ellenére hamarosan már vissza is tért önkéntesként házat építeni a Habitat for Humanitynek segítve. „Abbahagyom, ha muszáj. De nem hagyom abba, ameddig nem muszáj” – nyilatkozta a CNN-nek nem sokkal azután, hogy 2019 októberében kiengedték a kórházból.

2023 februárjában jelentette be a Carter Center, hogy az egykori elnök befejezi orvosi kezeléseit, és „hátralevő idejét otthon, a családjával tölti” hospice-ellátásban. „Az ápolás egyetemessége a mi családunk számára is egyértelmű, és együtt tapasztaljuk meg ennek az útnak az örömeit és nehézségeit” – írta közleményében a házaspár, amikor 2023 májusában demenciával diagnosztizálták Rosalynn Cartert.

Unokájuk, Josh Carter tavaly augusztusban adott interjút a People magazinnak: ebben azt mondta, hogy nagyszülei egyértelműen életük utolsó időszakába léptek. De hangsúlyozta, hogy 77 évnyi házasság után továbbra is egymás kezét fogva ott vannak egymásnak, és tudatában vannak a körülöttük zajló eseményeknek, valaki mindig látogatja őket a családból.

Rosalynn Carter az év novemberében halt meg családja körében. „Rosalynn mindenben egyenrangú partnerem volt. Bölcs útmutatást és bátorítást kaptam tőle, amikor szükségem volt rá. Amíg Rosalynn a világon volt, mindig tudtam, hogy valaki szeret és támogat” – adott ki akkor nyilatkozatot Jimmy Carter.

Felesége halála után a korábbinál is kevesebbszer nyilatkozott meg akár csak közleményeken keresztül, de a Donald Trump elleni, 2024 júliusában elkövetett butleri merényletkísérlet után a többi volt elnökhöz hasonlóan ő is elítélte a támadást. Az azonban egyértelmű volt, hogy Bident, majd pedig az új demokrata elnökjelöltet, Kamala Harris alelnököt támogatja a novemberi elnökválasztáson. A Harris elnökjelöltségét hivatalossá tevő demokrata jelölőgyűlésen Carter egyik unokája, Jason Carter is beszédet mondott augusztusban. „Reménnyel teli, és noha a teste mára már gyenge, szellemileg olyan erős, mint valaha” – mondta.

„Sok időt töltöttem Jimmy Carterrel, és ez végül utolérte őt. De megtalálták a módját annak, hogy a vártnál jóval hosszabb ideig velünk tudjon maradni, köszönhetően az orvosi áttöréseknek” – mondta 2023 februárjában Biden, miután kiderült, hogy Carter hospice-ellátásba került. „Megkért arra is, hogy tartsam majd meg a gyászbeszédét. Elnézést, ezt nem kellett volna elmondanom” – tette hozzá az amerikai elnök.

Biden kedden, a 100. születésnapján egy erkölcsi mércének nevezte Cartert az Egyesült Államok és a világ számára. Szerinte Carter „a bátorság, elhivatottság, együttérzés hangja, és legfőképpen egy szeretett barát”. Majd pedig hozzátette: „Elnök úr, átkozottul csodálom önt.”