Meghalt Rosalynn Carter egykori amerikai first lady

2023. november 19. – 22:53

Másolás

Vágólapra másolva

Kilencvenhat éves korában meghalt az Egyesült Államok 39. elnökének felesége, Rosalynn Carter. A Carter Központ májusban hozta nyilvánosságra, hogy az egykori first lady demenciában szenved, közleményükben most azt írták, hogy Rosalynn Carter békésen, családja körében halt meg – írja a BBC.

Rosalynn Carter közéleti tevékenységét fontos társadalmi ügyeknek szentelte, többek között az egészségügyet, az emberi jogokat, a társadalmi igazságosságot és az idősek szükségleteit támogató programokat karolt fel. Tagja volt a mentális betegeknek nyújtott szolgáltatások javítását célzó kormányzati bizottságnak is.

„Rosalynn mindenben egyenrangú partnerem volt. Bölcs útmutatást és bátorítást kaptam tőle, amikor szükségem volt rá. Amíg Rosalynn a világon volt, mindig tudtam, hogy valaki szeret és támogat” – nyilatkozta Jimmy Carter.

Jimmy Carter az Egyesült Államok történelmének leghosszabb életű elnöke: idén töltötte be a 99. életévét. Feleségével 1946-ban házasodtak össze, így közel nyolc évtizeddel övék a leghosszabb életű elnöki házasság is. Négy gyermekük, 12 unokájuk és 14 dédunokájuk született.

Mindketten kulcsfigurái voltak a Habitat For Humanity jótékonysági szervezetnek, amely rászoruló családoknak épít otthonokat. Jimmy Cartert a békéért tett több évtizedes erőfeszítései miatt 2002-ben Nobel-békedíjjal jutalmazták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!